Birkózó-vb: egyelőre nagyon nem megy a mieinknek

A szabadfogásúak második napja is rosszul kezdődött magyar szempontból a taskenti birkózó-világbajnokságon, mivel mindkét magyar, Hatos Gábor és Szmik Attila is rögtön az első mérkőzésén kikapott.


A magyar szövetség honlapja szerint a 74 kilogrammban szereplő olimpiai bronzérmes Hatos - aki az idei Európa-bajnokságot kihagyta - az idei Ázsia-bajnok iráni Reza Afzalipaemami ellen lépett szőnyegre a 32 között és sima, 5-0-s vereséget szenvedett. A szombathelyi sportoló riválisa az első három percet követően egy intéssel vezetett 1-0-ra, a pihenő után pedig többször levitte a Hatost, aki nagy iramot ment, ám akciót nem tudott csinálni.

Szmik Attila a 97 kilós mezőnyben egyedüliként egyből a nyolcaddöntőben kezdte meg szereplését, ott azonban Csang Hszüe-ji túl nagy falatnak bizonyult a számára. A kínai birkózó már az első három percben 4-0-s előnyre tett szert, a folytatásban pedig Szmik hiába próbálkozott, akciót nem tudott végrehajtani, riválisa viszont egyszer még mögé került, így 6-0-s győzelmet aratott.

Hatos és Szmik egyformán abban bízhat, hogy legyőzőjük a döntőig menetel, s akkor ők a vigaszágon folytathatják a versenyt.

Hétfőn Gulyás Zsombor, Veréb István és Csercsics Richárd fejezte be gyorsan a szereplését a vb-t.

 

Videók