Szerkesztő: Simon Zoltán
2017. 04. 12. 05:45

Stefan Svitek, a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a júniusi csehországi Európa-bajnokságra készülő keretét.

A 16 nevet tartalmazó listát - a két tartalékkal együtt - kedden hozta nyilvánosságra a szakvezető. A szlovák tréner a Ceglédből, a PEAC Pécsből és az Uniqa Sopronból is három-három játékosnak küldött meghívót. Ott lesz a felkészülés kezdetén az amerikai születésű, Törökországban légióskodó Courtney Vandersloot is, mellette a szintén a törököknél játszó Krivacevic Tijanát, valamint az Egyesült Államokban kosarazó Szamosi Amadeát hívta be a kapitány.
 
A magyar csapat tavaly novemberben csoportelsőként, 5/1-es győzelmi mérleggel jutott ki az Európa-bajnokságra. A válogatott a házigazda Csehországon kívül az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Budapesten Eb-harmadik spanyolokkal, valamint az ukránokkal került azonos csoportba. A mérkőzéseket Királyváradon (Hredec Kralove) játsszák. A keret május 14-én találkozik Székesfehérváron, az Eb-t június 16. és 27. között rendezik.
 
A magyar válogatott kerete:
Dubei Debóra (Uniqa Sopron), Fegyverneky Zsófia (Uniqa Sopron), Határ Bernadett (Uniqa Sopron), Licskai Zsófia (PEAC Pécs), Raksányi Krisztina (PEAC Pécs), Zele Dorina (PEAC Pécs), Simon Zsófia (CMB Cargo Uni Győr), Varga Zsófia (CMB Cargo Uni Győr), Horváth Bernadett (Aluinvent DVTK Miskolc), Nagy Dóra (ZTE NKK), Katona Szidónia (VBW CEKK Cegléd), Medgyessy Dóra (VBW CEKK Cegléd), Nagy-Bujdosó Nóra (VBW CEKK Cegléd), Courtney Vandersloot (Yakin Dogu Üniversiti - Törökország), Krivacevic Tijana (Gime Universiti - Törökország), Szamosi Amadea (University of Duquesne - USA).
Tartalékok: Mansare Anna Manty (Atomerőmű KSC Szekszárd), Theodorán Alexandra (Atomerőmű KSC Szekszárd)
 
 
 
 
 
 
Cimkék: kosárlabda

Legfrissebb híreink

21:45 - NB I: Utolsó verte a Fradit, ködben lőtt mesterhármas MAGYAR FOCI
21:02 - Lenyűgöző volt az Atlético-Bilbao - videó NEMZETKÖZI FOCI
20:57 - Felfoghatatlan Dortmund-Bayern NEMZETKÖZI FOCI
20:31 - Férfi kézilabda BL - hatalmas gödörben a Veszprém KÉZILABDA
19:41 - Brazil Nagydíj - Hamilton a pole pozícióban AUTÓ-MOTOR
19:07 - Jégkorong Négy Nemzet Torna - volt jég, befejeződhetett a torna JÉGKORONG
18:53 - Eldőlt, hogy játszhat-e Messi NEMZETKÖZI FOCI
18:50 - Fellélegezhet a Diósgyőr vezetőedzője - értékelés MAGYAR FOCI
17:52 - Sallai második gólja a Bundesligában - videó NEMZETKÖZI FOCI
17:14 - Brazil Nagydíj - Vettel repesztett AUTÓ-MOTOR
17:07 - Női kézilabda BL - Eldőlt a Győr helyezése KÉZILABDA
16:35 - Tulajdonrészük lett a szurkolóknak az NB I-es csapatban MAGYAR FOCI
15:02 - Késely Ajna "verseny nélkül" ért el elképesztő sikert ÚSZÁS
14:44 - Ötméteresekkel nyerte a magyar csapat az Európai Szuperkupát VÍZILABDA
14:41 - Portugál edző igazolt az NB III-ba MAGYAR FOCI
13:22 - Vidi: Újpest, Honvéd, Fradi elleni meccseket érintő bejelentés MAGYAR FOCI
12:06 - A Fradi intézheti Horváth Ferencéket - ez lesz ma az NB I-ben MAGYAR FOCI
10:25 - Dárdai gátlástalan volt - állítja a korábbi edzője NEMZETKÖZI FOCI
08:41 - Bejelentést tett a Kassait megetető játékosáról a City NEMZETKÖZI FOCI
07:54 - Szoboszlai Dominik varázslatos mesterhármasa - videó NEMZETKÖZI FOCI
07:21 - Szombati sport: eljött a Superclássico, a Boca-River ideje EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények