Szerkesztő: Márványi Péter | mti
2015. 06. 15. 08:33

Stefan Svitek szövetségi kapitány együttese - amely előzőleg a svédektől és a litvánoktól szenvedett vereséget - vasárnap a címvédő spanyolokkal szemben maradt alul.

 
A hazai válogatott harmadik ellenfele, a címvédő spanyol csapat igen kemény ellenfélnek ígérkezett, és bevallottan Magyarországra is az aranyéremért érkezett. A két évvel ezelőtti fináléban az ibériaiak a rendező franciákat győzték le, pontosan húsz évvel első Eb-diadaluk után, és 2001-2009 között ötször állhattak dobogóra. Tavaly világbajnoki döntőbe jutottak, ahol az egyeduralkodó amerikai válogatottól kaptak ki. Kulcsjátékosuk, Alba Torrens tavaly az év európai kosarasa lett, és még úgy is az idei kontinenstorna egyik favoritjai, hogy az előző Eb legjobbjává választott Sancho Lyttle amerikai klubszerződése miatt ezúttal nem áll Lucas Mondelo kapitány rendelkezésére.
 
Stefan Svitek szövetségi kapitány együttese hamar 0-6-os, majd 2-11-es hátrányba került. Torrens a nyitónegyedben kilenc pontot dobott, és a spanyolok kétszer hatékonyabbak voltak a mezőnyből. A folytatásban 14 pontra meglépett az ellenfél, majd Vajda Anna "szokásos" triplája - a győri játékos eddig minden meccsen szerzett hármast - hozta tízen belülre a házigazdákat. Az Eb magyar felfedezettje és legmagasabb játékosa, Határ Bernadett - aki az előző meccsen újoncként 10 pontig jutott - ezúttal is jól dolgozott a palánkok alatt a maga 208 centijével, és a nagyszünetben hat pontjával a csapat legeredményesebbje volt. A félidőben 34-26-ra vezettek a spanyolok.
 
Térfélcsere után hét pontra feljött a magyar csapat (29-36), amikor Fegyverneky Zsófia, aki három és fél hónapja szült, duplát dobott, aztán Honti Kata szorgalmának köszönhetően háromra csökkent a hátrány. A harmadik negyed végén 41-44-et mutatott az eredményjelző, a közönség pedig érezte, hogy felvillan a remény, és hangorkánnal buzdította a kedvenceket. A csoda azonban elmaradt, 2 hazai pontra 12 érkezett, ezzel a spanyol együttes egyértelművé tette, hogy ezen a meccsen akarja bebiztosítani a továbbjutását. Az összeroppanó magyarok innentől már nem tudtak komoly ellenállást kifejteni, így eldőlt, hogy nem végeznek a D csoport első három helyén, tehát nem jutnak tovább a győri középdöntőbe, azaz a 14-20. helyen fejezik be az Eb-t.
 
A magyar együttes Európa-bajnokságokon legutóbb 2003-ban, Görögországban nyert mérkőzést, azóta ugyanis csak 2009-ben jutott ki Eb-re, akkor pedig három vereséggel búcsúzott Lettországban. A válogatott hétfőn 19 órakor a szlovákokkal csap össze, már tét nélküli mérkőzésen.
 
"A feljavuló védekezésünk révén visszajöttünk a meccsbe, és nem hagytunk könnyű kosarakat az ellenfélnek - kezdte értékelését Stefan Svitek szövetségi kapitány. - Csakhogy az összes meccsünkön elrontottunk egy negyedet, ma az utolsó volt az. A spanyolok 69 pontja önmagában nem sok, de sajnos 23-mal több lepattanót szedtek nálunk. Az utolsó mérkőzésünknek már nincs tétje, de a lányokat nem kell motiválni, hiszen ez egy hazai Eb, és az utolsó dudaszóig küzdeni fognak."
 
"Az öltözőben beszéltünk róla, hogy nem engedünk könnyű kosarakat, gyors letámadásokat a spanyoloknak. Amikor így tettünk, akkor nem játszottunk alárendelt szerepet - vélekedett Fegyverneky Zsófia, majd hozzátette: Az is egyértelmű, hogy 46 ponttal nem lehet meccset nyerni."
 
Eredmény, 3. forduló, D csoport:
Spanyolország-Magyarország 69-46 (21-13, 13-13, 10-15, 25-5)
A legjobb magyar dobók: Honti 10, Quigley 8
 
Korábban:
Litvánia-Svédország 70-68
 
A D csoport állása:
1. Spanyolország 6 pont/3 mérkőzés
2. Litvánia 6/4
3. Szlovákia 5/3
4. Svédország 4/3
5. Magyarország 3/3

Legfrissebb híreink

21:34 - Komoly bejelentést tettek egy NB I-es klubnál MAGYAR FOCI
21:18 - NB II: a Puskás majdnem befürdött Siófokon MAGYAR FOCI
20:44 - Buffon felelőtlen ígéretet tett, komoly következménye lehet NEMZETKÖZI FOCI
20:25 - Kézi BL: szenzációs veszprémi diadal, irány a négyes döntő KÉZILABDA
20:10 - Hatalmas siker: Szalaiék jövőre a BL-ben szerepelhetnek NEMZETKÖZI FOCI
19:49 - Bombaüzletre készül a Manchester United és a Real NEMZETKÖZI FOCI
19:26 - Óriási: bő három perc alatt eldőlt a londoni derbi - videó NEMZETKÖZI FOCI
18:50 - Érdekes: Griezmann ebben az esetben csatlakozik az MU-hoz NEMZETKÖZI FOCI
18:24 - Áll a bál: Vettel így üzent Massának a lekörözés után - videó AUTÓ-MOTOR
17:37 - F1: így értékelte győzelmét a Mercedes pilótája AUTÓ-MOTOR
17:16 - Angol foci: újabb arcpirító eredmény Guardiola csapatától - videó NEMZETKÖZI FOCI
16:48 - F1: íme az istállók aktuális rangsora AUTÓ-MOTOR
16:25 - F1: így fest a pilóták pontversenye AUTÓ-MOTOR
16:01 - F1: ezzel a balesettel indult az Orosz Nagydíj - videó AUTÓ-MOTOR
15:47 - F1: a Mercedes pilótája beleköpött a Ferrari levesébe AUTÓ-MOTOR
14:56 - Nagyon fontos pontokat hullajtott el az MU - videó NEMZETKÖZI FOCI
14:39 - Róma kék fele ünnepelhet az örökrangadó után - videó NEMZETKÖZI FOCI
14:01 - A francia szupertehetség felülmúlta a fiatal Rooneyt NEMZETKÖZI FOCI
13:34 - Ilyen csodagólokkal készül a PL-re a Newcastle - videó! NEMZETKÖZI FOCI
13:06 - Hihetetlen rekordot döntött a Bayern fiatal klasszisa! NEMZETKÖZI FOCI
12:28 - Nikolics ezúttal New Yorkban hódított - videó! NEMZETKÖZI FOCI
11:43 - Klicsko fantasztikus szavakkal nyugtázta a vereséget KÜZDŐSPORTOK
11:29 - Box: "Az elmúlt ötszáz év legnagyobb bunyója lesz!" KÜZDŐSPORTOK
10:44 - Real Legendák-Barcelona Ikonok: Ronaldinho megint varázsolt NEMZETKÖZI FOCI
07:30 - Ellenfél játékosa ilyen ünneplésben még nem részesült - videó NEMZETKÖZI FOCI
06:34 - NB I: a kiállított játékos majdnem kitütte Kassait - videó MAGYAR FOCI
06:07 - Joshua-Klicsko: a mindent eldöntő, brutális támadások – videó KÜZDŐSPORTOK
05:58 - Joshua vs. Klicsko: remek meccsen íródott tovább a történelem KÜZDŐSPORTOK
03:45 - Vasárnapi focimeccsek a tévében: londoni és római derbi EZT LÁTOD ÉLŐBEN
22:47 - Lelépte városi riválisát a Barca, tapad a Realra - videó NEMZETKÖZI FOCI
22:46 - NB I: a Videoton tapad a listavezetőre MAGYAR FOCI
22:39 - Kézi BL: nagyot harcolt a Szeged a PSG otthonában KÉZILABDA
21:23 - Úszás: ismét brillírozott Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid ÚSZÁS
20:57 - Kiütéses sikerrel lett német bajnok a Bayern - videó! NEMZETKÖZI FOCI
20:35 - NB I: alaposan megizzadt a listavezető a sereghajtó ellen MAGYAR FOCI
19:16 - Hihetetlen: az év helyzetét puskázta el a spanyol csatár - videó NEMZETKÖZI FOCI
18:39 - F1: így várja a vasárnapi futamot a Ferrari klasszisa AUTÓ-MOTOR
18:09 - Megnyerte egyik legfontosabb meccsét a Real - videó! NEMZETKÖZI FOCI
18:08 - F1: Hamilton így értékelte az időmérős csalódást AUTÓ-MOTOR
17:51 - Szörnyűséges sorozat: újra kikaptak Dárdaiék NEMZETKÖZI FOCI
17:29 - Kézilabda: a Győr gálával hangolt a BL-elődöntőre KÉZILABDA
17:16 - Brutális Celtic-győzelem a skót örökrangadón - videó! NEMZETKÖZI FOCI
16:42 - Kézilabda: a Tatabánya egy félidőt bírt Németországban KÉZILABDA
15:31 - F1: olyat tett a Ferrari, amit legutóbb 2008-ban AUTÓ-MOTOR
13:59 - Hosszú és Verrasztó is repesztette az aranyat ÚSZÁS
12:42 - Orosz Nagydíj, 3. szabadedzés: megállíthatatlan a Ferrari? AUTÓ-MOTOR
11:53 - Idegenben oktatta a Schalke a Bayert NEMZETKÖZI FOCI
11:16 - Így stoppolták le a Juventust - videó NEMZETKÖZI FOCI
10:52 - NB I: kiesőjelöltek ellen bizomyíthatnak az aranyesélyesek MAGYAR FOCI
08:27 - Szombat sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
08:10 - Figo nem biztos a Real Madrid bajnoki címében NEMZETKÖZI FOCI
07:32 - Kézi BL: a Veszprém és a Szeged is újra a francia fronton KÉZILABDA
07:00 - Szombati focimeccsek és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
21:40 - Anyai örömök elé néz Rio kajakos bajnoka EGYÉB SPORTOK
20:20 - Hatalmas: Iránban találták meg Messi tökéletes mását – fotók NEMZETKÖZI FOCI
19:55 - Szépen elmeszelték az MU játékosát NEMZETKÖZI FOCI
19:15 - Remek hír a bombatámadásban megsérült Dortmund-védőről -fotó NEMZETKÖZI FOCI
17:42 - Rooney bepöccent, kikéri magának a vádakat NEMZETKÖZI FOCI
17:29 - Jégkorong: fájdalmas búcsú a világbajnokságtól JÉGKORONG
16:44 - Joshua - Klicsko: Az év bokszmeccse a Sport TV-n KÜZDŐSPORTOK
16:10 - Orosz Nagydíj, 2. szabadedzés: ismét Ferrari AUTÓ-MOTOR
15:25 - Bernd Storck fia is szerepet kapott a magyar labdarúgásban MAGYAR FOCI
14:27 - Chelsea: utolsó kemény meccs az aranyérem előtt? NEMZETKÖZI FOCI
13:28 - Hatalmas bunyó, lőfegyverek elkobzása a latin rangadón - videó NEMZETKÖZI FOCI
12:59 - Állítja, ő lesz a holland fociválogatott szövetségi kapitánya NEMZETKÖZI FOCI
12:41 - Orosz Nagydíj: Vettel piurett, Räikkönen első hely AUTÓ-MOTOR
11:57 - Szöllősi viccelődött Kassairól, mert újabb Real-Bayern lehet MAGYAR FOCI
10:46 - Így lehet bajnok már most hétvégén a Bayern München NEMZETKÖZI FOCI
09:54 - Derbi vár az FC Barcelonára, a Realra meg kellemetlen ellenfél NEMZETKÖZI FOCI
09:04 - Újabb büntetés: tovább harcol egymással a Fradi és az MLSZ MAGYAR FOCI
08:55 - Pénteki sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
07:30 - Ebben a csukában léphet pályára Totti az utolsó derbijén - kép NEMZETKÖZI FOCI
06:45 - Nagy bejelentések: új mez és címer az angol elitklubnál - fotó NEMZETKÖZI FOCI
06:00 - Pénteki focimeccsek a tévében: pályán a Juve EZT LÁTOD ÉLŐBEN
03:45 - Tragédia: életét vesztette a válogatott labdarúgó NEMZETKÖZI FOCI
22:54 - Inkább a küzdelem dominált a manchesteri szuperrangadón NEMZETKÖZI FOCI
21:54 - Eldőlt, ide költözik a Honvéd a stadionja átépítése alatt MAGYAR FOCI
21:49 - Olaszországba költözhet a kiváló edző NEMZETKÖZI FOCI
21:01 - Meglepő: Gulácsi csapattársa a Realhoz igazolhat NEMZETKÖZI FOCI
20:42 - NB I: több csapat otthon is idegenben lehet a következő idényben MAGYAR FOCI
19:58 - Újabb világklasszis lehet Nikolics csapattársa NEMZETKÖZI FOCI
19:20 - Jégkorong: ez nem a mieink vébéje, újabb csalódás JÉGKORONG
18:47 - Ez a dokumentum bizonyíthatja, hogy Ronaldo megerőszakolt egy nőt NEMZETKÖZI FOCI
18:03 - Ez a 4 gigaklub engedheti meg magának a szupertini leigazolását NEMZETKÖZI FOCI
17:45 - Kiderült, ekkor fejeződik be az NB I idei szezonja MAGYAR FOCI
17:21 - Hosszú Katinkánál betelt a pohár, üzent az újságíróknak - fotó ÚSZÁS
16:32 - Eldőlt a Bayern francia labdarúgójának a jövője NEMZETKÖZI FOCI
15:34 - Ez a tréner lesz a holland futball megmentője? NEMZETKÖZI FOCI
14:27 - Ibrahimovic vicces üzenetet kapott a szurkolóktól - fotó NEMZETKÖZI FOCI
13:27 - Elképesztő adat: ennyi labdarúgó űzhet sportfogadást Angliában NEMZETKÖZI FOCI
12:34 - Ezt még nézni is fáj: csúnya sérülést szenvedett a hokis - videó AMERIKAI SPORTOK
12:09 - A Bayernnel és a Reallal is összecsapnak a felcsútiak NEMZETKÖZI FOCI
11:21 - Tenisz: komoly kritikát kapott a visszatérő világklasszis TENISZ
10:32 - Barcelona: Luis Enrique értékelte a fiesztát NEMZETKÖZI FOCI
09:43 - Real: Zidane így összegezte a gólgálát NEMZETKÖZI FOCI
08:49 - Bayern: Ancelotti ezzel magyarázta az újabb blamát NEMZETKÖZI FOCI
08:28 - Csütörtöki sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
07:30 - Guardiolának nem kell az egyik legjobb angol tehetség NEMZETKÖZI FOCI
06:45 - Ilyen cselt még nem látott vízilabdában - videó! VÍZILABDA
06:00 - Csütörtöki focimeccsek és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
03:45 - Újra rács mögé vonul a gyilkoló brazil kapus NEMZETKÖZI FOCI
23:43 - Hatot lőtt és nyert a Real Madrid NEMZETKÖZI FOCI
22:50 - A Bayern legyőzésével kupadöntős a Dortmund - videó! NEMZETKÖZI FOCI
21:40 - Hét gólt szerzett, parádézott a Barcelona - videó! NEMZETKÖZI FOCI
20:49 - Az év kihagyott ziccere után a földet verte az edző - videó! MAGYAR FOCI
20:36 - Magyar Kupa: kiütötte harmadosztályú ellenfelét a Fradi MAGYAR FOCI
20:17 - Forradalmi változást jelentett be a FIFA elnöke! NEMZETKÖZI FOCI
19:49 - Pazar gólt ollózott a magyar válogatott hátvéd - videó! NEMZETKÖZI FOCI
19:31 - A Bayern-védő hihetetlen módon reklamált a Real ellen - fotó! NEMZETKÖZI FOCI
19:01 - Az MTK volt edzője döntött, hogy lesz-e holland kapitány NEMZETKÖZI FOCI
18:33 - Őrületes terveket szövöget a Chelsea szupersztárja NEMZETKÖZI FOCI
18:10 - Kulcsemberét veszítheti nyáron a Fradi MAGYAR FOCI
17:41 - Eddig csak 10 klub kapott licencet az NB I-re MAGYAR FOCI
17:22 - A felesége beszélt a kapós Real-klasszis jövőjéről NEMZETKÖZI FOCI
16:45 - Áll a bál Angliában: adócsalással vádolnak több csapatot NEMZETKÖZI FOCI
16:19 - Szomorú: két magyar cselgáncsozó is doppinggyanúba keveredett EGYÉB SPORTOK
15:30 - Újabb lehetőséget kapott a bizonyításra Kassai MAGYAR FOCI
14:41 - Komoly bejelentést tettek a BL-győztes klubnál NEMZETKÖZI FOCI
13:44 - Magyar Kupa: az FTC otthonában folytatódhat a budafoki tündérmese MAGYAR FOCI
12:52 - Meglepő hír Európa egyik legjobb formájában lévő csatáráról NEMZETKÖZI FOCI
12:09 - Büntetett az MLSZ, volt, akit a bíró megrúgásáért MAGYAR FOCI
11:39 - Real: vakmerő döntést hozott Zidane NEMZETKÖZI FOCI
11:10 - Csodaollózás a magyar harmadosztályból - videó MAGYAR FOCI
10:59 - Barcelona: ettől a játékostól válnának meg NEMZETKÖZI FOCI
10:10 - Csúcsfizetést kap a magyar labdarúgó Amerikában MAGYAR FOCI
09:30 - Megsérült a madridiak játékosa NEMZETKÖZI FOCI
08:59 - Ennyi meccset kell kihagynia a Real-védőnek NEMZETKÖZI FOCI
08:29 - Szerdai sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
07:30 - Ezt üzente Ronaldo a súlyosan megsérült Ibrahimovicnak NEMZETKÖZI FOCI
07:14 - Megvan a 3. csapat, amelyik nyert az Atlético otthonában – videó NEMZETKÖZI FOCI
06:49 - Nagyot lépett a Chelsea az aranyérem felé - videó NEMZETKÖZI FOCI
06:45 - Hosszabbított a Dortmund alapjátékosa NEMZETKÖZI FOCI
06:38 - Szerdai focimeccsek és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
21:27 - Van, aki bírók nélkül játszatná le a manchesteri derbit NEMZETKÖZI FOCI
20:59 - A Fradi korábbi edzője nem szokott a Groupamába járni szabadidejében MAGYAR FOCI
19:26 - Három olasz klub és Dárdai is vinné a magyar válogatott focistát MAGYAR FOCI
19:03 - Jégkorong: halványulnak a feljutási esélyeink JÉGKORONG
18:53 - A Real ikonikus edzője Ronaldo elé helyezte Messit NEMZETKÖZI FOCI
17:43 - Gareth Bale számára vége a szezonnak a lábikrája miatt? NEMZETKÖZI FOCI
17:01 - Simeone akármilyen számot írhat az olasz klub csekkére NEMZETKÖZI FOCI
15:14 - Neymar keresi a legjobb amatőr magyar focicsapatot NEMZETKÖZI FOCI
13:47 - Hat győri lányt szavazhatunk a Bajnokok Ligája ALL-STAR csapatba KÉZILABDA
13:30 - Maradonát még mindig vonzza a fű illata NEMZETKÖZI FOCI
12:24 - Lesimázta a bajnoki döntőben a Vasast a Békéscsaba RÖPLABDA
10:54 - Csak egy csapat érdeklődött komolyan az Atlético legjobbja iránt NEMZETKÖZI FOCI
09:47 - Real-Barca: így őrült meg Neymar otthon a győztes góltól - videó NEMZETKÖZI FOCI
09:26 - Benítezzel jutott vissza a legenda az angol élvonalba – videó NEMZETKÖZI FOCI
08:37 - Alázott a Roma, ellenfele kiesett, gólcsúcs született - videó NEMZETKÖZI FOCI
08:25 - Keddi sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
07:30 - Ezt látni kell: hatalmas lesgólt adtak meg - videó NEMZETKÖZI FOCI
06:45 - Kiderült, ezeket a játékosokat szerződtetné a Chelsea mestere NEMZETKÖZI FOCI
06:00 - Keddi focimeccsek a tévében: otthon játszik a Chelsea EZT LÁTOD ÉLŐBEN
03:45 - Kézilabda: visszatér Magyarországra a remek edző KÉZILABDA
21:52 - Hiába érdeklődik a Real, Angliába igazolhat az Atléti klasszisa NEMZETKÖZI FOCI
21:17 - F1: a szurkolók nagy kedvence nem zárta ki a visszatérést AUTÓ-MOTOR
20:32 - Bombaigazolásokra készül a Real NEMZETKÖZI FOCI
19:40 - Dzsudzsák Balázs remekelt a BL-ben MAGYAR FOCI
19:37 - Kiderült, mikor ér véget az NB I idei szezonja MAGYAR FOCI
19:03 - Hihetetlen: rendbontás egy zárt kapus meccsen - videó NEMZETKÖZI FOCI
18:24 - Súlyos problémát kell orvosolnia a Real edzőjének NEMZETKÖZI FOCI
18:14 - Real-Barca: Messi így látta a rangadót NEMZETKÖZI FOCI
17:37 - Komoly csapás: műteni kellett a Fradi klasszis kézisét KÉZILABDA
17:37 - Meglepő átigazolásra készül a Bayern NEMZETKÖZI FOCI
16:51 - Valóban ő lenne az angol bajnokság legjobb játékosa? NEMZETKÖZI FOCI
16:08 - A szezon végén már játszhat a MU sérült klasszisa? NEMZETKÖZI FOCI
15:24 - NB II: Pintér "bírózott" a Puskás döntetlenje után - videó MAGYAR FOCI
14:32 - Így fest a férfi teniszezők legfrissebb világranglistája TENISZ
14:01 - Íme egy lista, amelyen Messi és Ronaldo sem végzett a dobogón NEMZETKÖZI FOCI
13:31 - Gyászol a Bayern München klasszisa NEMZETKÖZI FOCI
12:52 - Real-Barca: "Messi egy áldás a csapatnak" NEMZETKÖZI FOCI
12:31 - Megkaptuk az adatokat: ennyien nézték a Real-Barcát NEMZETKÖZI FOCI
11:51 - Ibrahimovic fontos bejelentést tett a pályafutásáról NEMZETKÖZI FOCI
11:01 - Felfoghatatlan: öngyilkos lett a válogatott labdarúgó NEMZETKÖZI FOCI
10:37 - Real-Barca: így ünnepeltek a Barca-játékosok - fotó NEMZETKÖZI FOCI
09:52 - Real-Barca: Zidane így látta a csúcsrangadót NEMZETKÖZI FOCI
09:31 - Real-Barca: Piqué így válaszolt Sergio Ramosnak NEMZETKÖZI FOCI
09:01 - Real-Barca: csapattársa ezzel a képpel üzent Messinek - fotó NEMZETKÖZI FOCI
08:45 - Real-Barca: Ramos ismét beleállt Piquébe és a Barcába NEMZETKÖZI FOCI
08:26 - Hétfői sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
07:30 - Ez a játékos adhat lendületet a Barcának NEMZETKÖZI FOCI
06:45 - A világ legdrágább gólját szerezte a MU játékosa? NEMZETKÖZI FOCI
06:00 - Hétfői focimeccsek a tévében: pályán a Farkasok EZT LÁTOD ÉLŐBEN
03:45 - Szépen zárult a cselgáncs Eb EGYÉB SPORTOK

Élő eredmények