A Soproné a kosárlabda Magyar Kupa

Fennállása során hatodszor nyerte meg a női kosárlabda Magyar Kupát a Sopron, miután a szombati döntőben magabiztosan legyőzte a DVTK-t Győrben.


A kétszeres, legutóbb 1994-ben kupagyőztes Diósgyőrben nem léphetett pályára Horváth Bernadett, aki a pénteki elődöntőben egy ütközést követően nyakcsigolya-sérülést szenvedett, és hordágyon hagyta el a csarnokot. A válogatott kerettag szombaton már ismét társaival volt, mivel kiderült, hogy nem komoly a sérülése, de néhány hétig nyakmerevítőt kell hordania.

Az 58. kupadöntő a várt magas színvonalon kezdődött, majd az ötszörös MK-aranyérmes soproniak főként Bria Hartley révén egy 10-2-es rohammal faképnél hagyták riválisukat. A második negyedben már 13 ponttal is elhúzott Sterbenz László együttese, innen még visszakapaszkodtak hét pontra a Rasheed Ritára építő miskolciak, ám egy 10-0-s zöld-sárga sorozatot követően már 48-31 állt az eredményjelzőn. A nagyszünetben 51-36 volt az állás.

Az első félidő statisztikájából kitűnt, hogy a Sopron remekül dobta a triplákat - 9-ből 6 ért célba, a túloldalon 10-ből csak 3 -, a DVTK játékosai pedig sokkal többször állhattak a büntetővonalra: 20-ból 17-szer találtak be, a Sopronnál ugyanez 8-ból 7 volt.

Fordulás után 18 pontra nőtt a különbség, a DVTK húzóembere, a mali Naignouma Coulibaly csak a 28. percben talált be először mezőnyből. A 66-50-ről induló zárószakaszban a bajnoki alapszakaszgyőztes Sopron a 35. percben adta meg a kegyelemdöfést, amikor Hartley 23. pontjával 22 pontra nőtt az előny, így a hajrá már csak formaság volt.

A tavaly átadott Audi Arénában a kupadöntő egyben kosaras tesztmérkőzés is volt, mivel a csarnok nyáron a magyar-román rendezésű női Európa-bajnokság középdöntőjének egyik helyszíne lesz.

Magyarországon 1951-ben írták ki először a női MK-t, amely 1956 és 1962 között szünetelt. Idén második alkalommal dőlt el nyolcas döntő formájában a kupa sorsa. Győr másodszor volt helyszíne az MK-végjátéknak, a 2012-es fináléban a Sopron 68-56-ra múlta felül a házigazdák együttesét.

A legtöbb kupagyőzelemmel - tizenkettővel - a BSE büszkélkedhet. Az idei nyolcas mezőnyből a Sopron hatszor nyert, a Miskolc kétszer, a PEAC-Pécsnek pedig a tavalyi volt az első sikere.

Eredmény, döntő:
Uniqa-Euroleasing Sopron - Aluinvent DVTK Miskolc 87-58 (27-21, 24-15, 15-14, 21-8)

legjobb dobók: Hartley 23, Simon 13, Krnjics 13, Gaucher 10, illetve Czank 15, Rasheed 10

korábban, a 3. helyért:
PINKK-Pécsi 424 - CMB Cargo UNI Győr 65-58 (23-14, 17-11, 9-16, 16-17)

Videók