Közel járt a szenzációhoz a magyar válogatott

Nem sikerült borítani sajnos a papírformát.


 

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 74–69-re kikapott Eszéken a horvátoktól csütörtökön a világbajnoki selejtezősorozat második szakaszának harmadik fordulójában.

 

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együtteséből csak a térdműtéte után nemrég felépült Hanga Ádám hiányzott, míg a túloldalon Drazen Anzulovic az NBA-ben szereplő Bojan Bogdanovic, Mario Hezonja, Dario Saric, Dragan Bender, Ivica Zubac és Ante Zizic mellett a Cedevita Zagrebet erősítő Toni Katicra sem számíthatott. 
A magyarok legjobb dobója, Vojvoda Dávid csaknem hétméteres triplával „köszönt be”, de a válogatott részéről közel 5 percig ez volt az egyetlen kosár. Közben a csoportban 3/5-ös mérleggel sereghajtó horvátok 20-5-re elhúztak, főként a Lyonban légióskodó Miro Bilannak köszönhetően. A 4/4-es mutatónál tartó magyar csapat egy 10-0-ás rohammal és kiváló védekezéssel felzárkózott a nyitónegyed végén. 

A folytatásban újra tízpontos hazai előny alakult ki, majd a 16. percben már a vendégek vezettek 28-27-re. A félidő hajrája ismét a horvátoké lett, a nagyszünetben 44-38 volt az állás. Ekkor magyar részről Vojvoda 7, míg a túloldalon az elképesztő formában játszó Bilan 22 pontnál tartott.
 
Térfélcsere után megint tíz pont lett a távolság, ráadásul a csapatkapitány Keller Ákos már négy személyi hibánál tartott. Bő két percen át 55-45 állt a nagyórán, majd Domagoj Bosnjak 15. pontjával 13 pontra nőtt a hátrány. 

A 62-50-ről induló zárószakaszban a spanyol ligában játszó Perl Zoltán triplájával ötpontos különbség alakult ki (62-57), majd továbbra is „lőtávolon belül” maradt a válogatott. Az utolsó percre 72-64-re meglépett a horvát gárda, innen pedig már nem volt visszaút a piros-fehér-zöld csapatnak, melynek legjobbja a 20 pontos Perl lett. 

A 4/5-ös mérlegnél tartó nemzeti csapat vasárnap a hollandokat fogadja a budapesti Tüskecsarnokban.

A selejtező első szakaszából a tavaly Európa-bajnoki nyolcaddöntős válogatott júliusban Litvánia és Lengyelország mögött a C csoport harmadikjaként jutott tovább a kvalifikáció második szakaszába. Ott a D jelű négyes első három helyezettjével, azaz a horvátokkal, az olaszokkal és a hollandokkal került össze. Az így kialakult J jelű hatos csoportból a legjobb három válogatott jut majd ki a jövő szeptemberi, kínai világbajnokságra.


Eredmény:
J csoport, 3. forduló:

Horvátország-Magyarország 74-69 (22-15, 22-23, 18-12, 12-19)
A magyar pontszerzők: Perl 20, Vojvoda 14, Allen 9, Benke 6, Eilingsfeld 6, Váradi 4, Keller 3, Govens 3, Horti 2, Kovács 2 

később:
Hollandia-Lengyelország 20.00
Olaszország-Litvánia 20.15 

A magyar válogatott további menetrendje a vb-selejtezőkön:
2018. december 2., vasárnap: Magyarország-Hollandia, Tüskecsarnok 16.00
2019. február 22., péntek: Olaszország-Magyarország
2019. február 25., hétfő: Magyarország-Horvátország

Videók