Szerkesztő: Nagy Zsolt
2018. 03. 14. 21:56

Fantasztikus játékkal verték a Fenerbachét.

A Sopron Basket hazai pályán 67–46-ra legyőzte a Fenerbahcét a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének harmadik mérkőzésén, így 2–1-es összesítéssel megnyerte a párharcot és fennállása során másodszor jutott a négyes döntőbe.
 
Az alapszakaszban 10 győzelemmel klubrekordot döntő Sopron két hete 60–55-re kikapott a negyeddöntő nyitányán a Fenerbahcétől a Novomatic Arénában, majd múlt szerdán bravúrral 78–72-re nyert Isztambulban, ezzel 12/4-re javítva euroligás örökmérlegét a tavaly döntős török rivális ellen.
 
A csata utolsó felvonására megtelt a soproni csarnok, 4–0-lal indult a meccs, ám a túloldalon Firat Okul vezetőedző rendezte a sorokat, és – Yvonne Turner remeklése ellenére – a rivális 18–13-ra elhúzott. A Fenerben főként az Euroliga-bajnok amerikai-cseh Kia Vaughn villogott, aztán a 12. percben a spanyol Angela Salvadores büntetőivel ismét a magyar bajnok vezetett. A nagyszünetig hol az egyik, hol a másik gárda volt előnyben, 20 perc után 33–31 volt az állás.
 
A félidei statisztikából kitűnt, hogy a törökök tízzel több lepattanót szedtek (22–12) és négy triplát dobtak a hazai eggyel szemben, amely ráadásul hét kísérletből született meg. A mezőny legjobbja ekkor a soproni Turner volt 14 ponttal.
 
A térfélcserét követően tíz ponttal meglépett a soproni alakulat (47–37), Turner bedobta 21. pontját, az isztambuliak pedig csaknem hét perc alatt hat pontig jutottak. Az 52–43-ról induló zárószakasz elején a nemrég 2019-ig hosszabbító Jelena Milovanovic – aki ott volt a Sopronnal a 2009-es négyes döntőben – fontos triplát szerzett, Roberto Iniguez együttese a megnyugtató előny birtokában szárnyalni kezdett. A negyedet 12–0-val kezdő magyarok 21 ponttal elhúztak, innentől pedig már nem engedték ki a kezükből a meccset. A vendégek az utolsó tíz percben három (!) pontot hoztak össze. A találkozó legjobbja Turner lett 29 ponttal.
 
A Sopron 18. Euroliga-szezonjában másodszor jutott a Final Fourba, 2009-ben Salamancában előbb a spanyol házigazdától, majd a bronzmeccsen az orosz Jekatyerinburgtól is kikapott, azaz negyedik lett. Idén a négyes döntő másik három résztvevője a Jekatyerinburg, a szintén orosz, címvédő Kurszk és a török Yakin Dogu Üniversitesi lesz.
 
Magyar részről korábban a MiZo-Pécs szerepelt még az Euroliga végjátékában, a Rátgéber László vezette baranyaiak 2001-ben és 2004-ben bronzérmesek, 2005-ben pedig negyedikek lettek.
 
Női kosárlabda Euroliga, negyeddöntő, 3. mérkőzés
Sopron Basket-Fenerbahce (török) 67-46 (17-21, 16-10, 19-12, 15-3)
A magyar csapat pontszerzői: Turner 29, Page 12, Milovanovic 9, Crvendakic 7, Fegyverneky 4, Salvadores 4, Jovanovic 2
Továbbjutott: a Sopron, 2–1-es összesítéssel
 

BL: A Bayern idegenben is hozta a kötelezőt - videó " NEMZETKÖZI FOCI › Bajnokok Ligája

Az, hogy a Bayern München ott lesz a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata között, már két héttel korábban, az odavágó után eldőlt, amelyet 5-0-ra nyertek meg a bajorok. A törökországi visszavágó így már jóformán formalitás volt, amelyen arra lehetett számítani, hogy a Besiktas tisztes búcsút vesz a BL-től.

Cimkék: kosárlabda

Legfrissebb híreink


Élő eredmények