A Houston Rockets a főcsoport-elődöntőben

NBA rájátszás.


A Houston Rockets szerdán negyedszerre is legyőzte a vendég Utah Jazz csapatát. Ezzel magabiztosan, mindössze egyetlen mérkőzést veszítve került a főcsoport-elődöntőbe az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) rájátszásában. 
A Houston kiegyenlített találkozón bizonyult jobbnak a Utah Jazznél, a Rocketsben - amelynek 13 triplája és 12 labdaszerzése volt a találkozón - a mezőny legeredményesebb játékosaként James Harden 26 pontot szerzett, míg Clint Capela 16 ponttal és 10 lepattanóval vette ki a részét a sikerből. Másfél perccel a vége előtt a Jazz egypontosra csökkentette ugyan a hátrányát (93-94), de 6-0-s hajrával a Rockets a maga javára döntötte el a mérkőzést és a párharcot.
(Photo by Tim Warner/Getty Images)
 
A Houston következő ellenfele a címvédő Golden State Warriors vagy a Los Angeles Clippers lesz. Utóbbi párharcot a Warriors szerdán házigazdaként nem tudta lezárni, mert a Clippers vendégként nyert nyolc ponttal. A negyeddöntő harmadik hazai mérkőzésén a címvédő másodszor kapott ki.
Az ötödik felvonás első negyedében 78 pont esett - a Golden State 41-37-re vezetett -, de a folytatásban egyik csapat sem tudta tartani ezt a tempót. A Warriors szinte az egész összecsapáson futott az eredmény után - a vendégek a harmadik negyedben már 15 ponttal is vezettek -, és végül Kevin Durant 45 pontja is kevésnek bizonyult a győzelemhez. A Clippersben Patrick Beverley és Lou Williams párosa vitte a prímet: előbbi 17 pontot és 14 lepattanót szerzett, utóbbinak 33 pontja és 10 gólpassza volt.
(Photo by Tim Warner/Getty Images)
 
Eredmények, főcsoport-negyeddöntők:
Nyugati főcsoport:
Houston Rockets-Utah Jazz 100-93 
A párharc végeredménye: 4-1, a Houston javára. 
 
Golden State Warriors-Los Angeles Clippers 121-129
Az állás: 3-2, a Golden State javára. 

A párharc az egyik csapat negyedik győzelméig tart.  

Videók