Három meccs után is hibátlan a férfi kosárválogatott

Harmadik mérkőzését is megnyerte, így továbbra is százszázalékos a magyar férfi kosárlabda-válogatott Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában: Stojan Ivkovic együttese szerda este a macedónok otthonában győzött 76-66-ra.


 

 
A magyar válogatott - amely legutóbb 1999-ben vett részt Európa-bajnokságon - a csoport egyetlen százszázalékos csapataként várta az összecsapást, hiszen a nyitó fordulóban Kecskeméten a briteket, majd a második fordulóban Sopronban a luxemburgiakat is legyőzte.
 
Az első félidőre rányomta a bélyegét, hogy a magyar csapat két vezéregyénisége, Hanga Ádám és Vojvoda Dávid sem találta a ritmust, különösen előbbi, hiszen kilenc mezőnykísérletéből mindössze kettő volt sikeres. A nagyszünetben így 35-32-re vezetett a hazai csapat.
 
A harmadik negyedben Vojvoda szórta meg magát, ennek köszönhetően előnybe került a magyar válogatott, amely a záró felvonásban tovább növelte a különbséget, és végül 76-66-os győzelmet aratott. A 27 pontos Vojvodához hasonlóan Hanga is feljavult a mérkőzés második felére, 15 ponttal, 7 lepattanóval, 5 gólpasszal és 3 labdaszerzéssel zárta az összecsapást.
 
Stojan Ivkovic szövetségi kapitány együttese szombaton Londonban a britek vendége lesz.
 
A 40. Eb-nek Helsinki, Tel-Aviv, Kolozsvár és Isztambul ad otthont 2017. augusztus 31-től szeptember 17-ig. Finnország, Izrael, Románia és Törökország a rendező jogán tagja a 24-es mezőnynek, Spanyolország, Litvánia, Franciaország, Szerbia, Görögország, Olaszország, Csehország, Lettország és Horvátország a 2015-ös Eb 1-9. helyezettjeként szerzett részvételi jogot. Hozzájuk csatlakozik a selejtezőből 11 válogatott, a hét csoportgyőztes és a négy legjobb második helyezett. 
 
A G csoport állása: 1. Magyarország 6 pont, 2. Nagy-Britannia 5, 3. Macedónia 4, 4. Luxemburg 3
 
A további magyar program:
szeptember 10.: Nagy-Britannia - Magyarország, London 19.30
szeptember 14.: Luxemburg-Magyarország, Luxembourg 19.30
szeptember 17.: Magyarország-Macedónia, Szolnok 18.00
 

Videók