Eb-selejtező: kiütéses magyar siker Szlovákia ellen

A magyar férfi kosárlabda-válogatott a papírformát igazolva, könnyedén legyőzte a szlovákokat Sopronban a 2015-ös Európa-bajnokság első selejtezőkörének második mérkőzésén.


A műtéten átesett Hanga Ádámot és Lóránt Pétert nélkülöző magyarok csütörtökön 79-75-ös, ígéretes vereséggel kezdték meg a selejtezőt Fehéroroszországban. Az összes felkészülési meccsüket és a német állampolgárságot felvevő Anton Gavelt elvesztő szlovákok elvileg szerényebb játékerőt képviseltek, ami már a soproni meccs elején megmutatkozott: a 7. percben 14-0 állt a nagyórán, az ellenfél pedig hasztalanul kergette Vojvoda Dávidot és Szabó Zsoltot. A 19 ponttal (!) nyert nyitónegyedet követően 20, majd 30 pontra nőtt a különbség, a vendégeknél a nagyszünetig 26 mezőnydobásból mindössze öt volt sikeres.

A magyar dobóedzésre emlékeztető, 45-15-re hozott első félidő után állandósult a két csapat közti távolság, hazai részről Vojvoda érte el először a 10 pontot. A 60-28-ról induló zárószakaszra már egyáltalán nem maradtak nyitott kérdések, Stojan Ivkovic együttese felszabadultan és a közönséget szórakoztatva játszhatott, s végül könnyedén nyerte a vártnál is egyoldalúbb találkozót.

A selejtező első körében érdekelt 13 csapatból csak a legjobb vívja ki közvetlenül a részvételt az ukrajnai Eb-n, a többiek a jövő nyári második körben javíthatnak. A magyarok Fehéroroszországgal és Szlovákiával csatáznak, a trióból a legjobb léphet tovább, majd négy csoportgyőztes közül kerül ki a 2015-ös Eb-résztvevő.

Tavaly nyáron a nemzeti csapat - még Rátgéber László irányításával - sikertelen selejtezőt játszott az idei Eb-re, akkor a nyolc tétmeccsen három győzelem és öt vereség volt a mérleg.

KOSÁRLABDA
D csoport, 2. forduló:
Magyarország-Szlovákia 75-43 (24-5, 21-10, 15-13, 15-15)
a legjobb magyar dobók: Vojvoda 17, Szabó 11, Simon 10
Az Eb-selejtező további programja:
augusztus 10.: Magyarország-Fehéroroszország, Kecskemét 18.30
augusztus 13.: Szlovákia-Magyarország, Besztercebánya 18.00

Videók