Marasztalják a szolnoki sikeredzőt

Hiába a gyenge eredmények, nem változtat a vezetőség.


Bíznak a vezetőedző Stojan Ivkovic képességeiben a férfi kosárlabda NB I-ben címvédő Szolnoki Olaj együttesénél.

A klub pénteki közleménye szerint a horvát szakember minden felelősséget vállal a játékosok teljesítményéért - a Szolnok 11 fordulót követően csak hetedik a bajnokságban, s már öt veresége van, legutóbb csütörtökön Kecskeméten kapott ki.

A szakmai igazgatóként és vezetőedzőként is dolgozó Ivkovic a klubvezetőkkel tartott megbeszélésen felajánlotta, ha elégedetlenek a teljesítményével, a klub és a szolnoki kosárlabda érdekében hátraléphet.

"Továbbra is hiszünk Stojan kvalitásaiban, az egyik legfelkészültebb és legelhivatottabb szakembernek tartjuk, akinek irányítása alatt a magyar férfi kosárlabda-válogatott is hatalmas sikert ért el, hiszen 1999 óta először kijutott az Európa-bajnokságra" -  áll a kommünikében, amely hozzáteszi, minden klub életében vannak hullámvölgyek, és azt várják, hogy ebből a gödörből Stojan Ivkovic vezesse ki a csapatot. "Tudjuk, hogy képes rá. Akkor is nehéz helyzetben volt az Olaj, amikor elvállalta a vezetőedzői pozíciót, de bizonyította: ki tudja mozdítani a játékosokat a holtpontról."

A közlemény kitér rá, az egyeztetések során ugyanakkor megállapították azt is: "mivel 18 év kihagyás után a kosárlabda-válogatott éppen a következő évad kezdete előtt szerepel majd a kontinensviadalon, a következő szezonban már nem lehet összeegyeztetni a nemzetközi szintű klubcsapat és a válogatott szakmai munkájának irányítását, még akkor sem, ha csapatunk adja a válogatott gerincét. A horvát Luksa Andric érkezése után pedig a közeljövőben további változások várhatóak a játékoskeretben is."

 

Videók