Száz nap múlva lesz a magyar-horvát kézi Eb

Száz nap múlva, december 7-én kezdődik meg Győrben a magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság.


Ebből az alkalomból Vetési Iván, a hazai szövetség (MKSZ) és a szervezőbizottság elnöke, valamint Tarlós István főpolgármester pénteken a fővárosi Hősök terén, a Szépművészeti Múzeum előtt leleplezte azt az órát, amely ezentúl a rajtig hátra lévő időt mutatja.

Az MKSZ elnöke kijelentette, az idei év Budapestet a női kézilabda fővárosává tette, májusban itt rendezték a Bajnokok Ligája négyes döntőjét is.

"Azért dolgozunk, hogy decemberben Budapest ismét piros-fehér-zöldbe öltözzön, és hogy csapatunk a Papp László Arénában érmes helyekért játszhasson" - mondta.

Kiss Norbert sportért felelős helyettes államtitkár közölte: a kormány 180 millió forinttal támogatja a december 21-ig tartó esemény megrendezését, amit példaértékűnek nevezetett. Egyúttal megköszönte a horvát kormánynak, hogy hasonló mértékben segíti az eseményt.

A menetrendről Vetési elmondta, hogy Görbicz Anitáék a nyitónapon Oroszország ellen játszanak, csoportmeccseiknek az épülő győri csarnok, míg a többi csoport küzdelmeinek Debrecen, valamint horvát részről Varasd és Eszék ad otthont. A középdöntőket Debrecenben és Zágrábban rendezik, az elődöntőknek és a fináléknak Budapest lesz a helyszíne.
 
"A közös rendezés inkább élvezet, mint robot"
- jegyezte meg a társrendező horvátokkal való kapcsolatról.

Papp László, Debrecen polgármester-helyettese úgy véli, hogy akár már holnap képesek lennének fogadni az eseményt. Beszámolt arról, hogy elkészültek a turisztikai fejlesztések, megújult a Nagyerdő, így a város decemberben is a legszebb arcát tudja majd mutatni. Emlékeztetett arra, hogy Debrecenben történelmi hagyományai vannak a női kézilabdának, és a 10 évvel ezelőtti Eb-n több mint 13 ezren szurkoltak a Főnix Csarnokban.

Németh András szövetségi kapitány teljes mértékben elégedett a felkészülési körülményekkel. "A csapat 80-90 százaléka megvan, ha a játékosok formája a bajnokságban nem változik, és sérülés sem hátráltat bennünket, akkor nagy változás már nem várható" - fogalmazott a kapitány, aki szerint a válogatott képes lesz arra, hogy teljesítse a célt, vagyis a négy közé kerülést. Hozzátette: még három hetet készül együtt a csapat, ebből hét napot októberben, amikor Debrecenben egy tornán vesz részt, majd két hetet közvetlenül az Eb előtt. Németh hozzáfűzte, egyedül a felkészülési tornák szervezésével akadnak gondjaik.
 
Bulath Anita, a válogatott játékosa arról beszélt, hogy nagyon várják már az Eb-t, és érzik a szurkolók részéről megnyilvánuló szeretetet, mert az utcán sokan megállítják őket, és érdeklődnek felőlük.

Marczinka Zoltán, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az Eb előtt öt hónappal elkezdték a belépők értékesítését, amelyek jelentős része az uborkaszezon ellenére már gazdára talált. Hozzátette: a közeljövőben a kluboknak kedvezményes jegyvásárlási lehetőséget biztosítanak, hogy a jövő reménységei is ott lehessenek az Eb-n.

Bejelentette, hogy szeptembertől megduplázzák a szervezők létszámát, illetve hogy az Eb-n 400 önkéntes működik majd közre. Beszámolt arról is, hogy Kézilabda, szeretlek! címmel új promóciós kampányt indítanak, amelyben egy újabb támogató, a Mol lesz a partnerük.

Videók