Szerkesztő: Szendrei Zoltán
2016. 12. 12. 03:45

Ambros Martín ezúttal ellenfélként nyilatkozott, aki szerint csapata meccsről-meccsre egyre jobb formát mutat.

 
Mint ismeretes, a magyar női kézilabda válogatott kiábrándító, 29-21-es vereséget szenvedett Románia együttesétől a 12. női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében. A vereség okairól a főszereplők is beszéltek.
 
Nem azt játszottuk, amit kellett volna. Passzívan kezdtünk, a védekezésünkben nem tudtuk megoldani a beálló körüli védekezést, Neagu pedig pontosan azt csinálta, amire készültünk, és olyan gólokat lőtt, amelyeket el akartunk kerülni. Szünet után többször is emberhátrányba kerültünk, és sok olyan hibánk volt, amelyeket nem lehetett volna elkövetni” – mondta Kim Rasmussen, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
 
Kovács Anna is az elrontott Neaguval szembeni védekezésről beszélt: „Sajnos Neagu nagyon simán átlőtte a falunkat, pedig erre készültünk. Zártabb védekezéssel találtuk magunkat szemben, próbáltuk megbontani, de csak kevés alkalommal sikerült. Minden mérkőzés más, próbáljuk a legjobbunkat kihozni magunkból Norvégia ellen is.
 
A világversenyen debütáló Szikora Melinda az NSO-nak nyilatkozott: „Pozitívan próbáltam felfogni, hogy egyáltalán itt lehetek az Eb-n. Sikerülhetett volna jobban is az első mérkőzésem. Amit lehetett, azt beletettem, ez sajnos nem volt elég. Ez egy fájó vereség a számunkra. Másik két meccsen jobb teljesítményre lesz szükség."
 
A játékosok egy nagy dolgot szerettek volna véghez vinni. Most már koncentrálhatunk a pihenésre, majd a következő feladatra. Nem számítottam arra, hogy Magyarország ilyen összezavarodott lesz. Tegyük hozzá, hogy nagy problémát jelentett nekik a sok sérült. Ez az eredmény nem reális, elvégre nagyon sokan nem álltak a kapitány rendelkezésére sérülés miatt. Mi nagyon jó állapotban vagyunk, ezt kell fenntartanunk. Reméltem, hogy a magyarok itt lesznek a középdöntőben. A következő meccsünk a csehek ellen lesz. Láttuk az oroszok ellen őket és biztosan mondhatom, hogy egyáltalán nem lesz könnyű mérkőzés” – mondta az ellenfél szövetségi kapitánya, az amúgy a Győri Audi ETO vezetőedzője, Ambros Martín.
 

Legfrissebb híreink


Élő eredmények