Női kézi-vb: Görbicz gyermeteg hibákról beszélt

Világversenyen ilyeneket nem engedhetünk meg magunknak.


Kim Rasmussen szövetségi kapitány és Görbicz Anita csapatkapitány szerint is azért kapott ki a magyar női kézilabda-válogatott a németországi világbajnokság csoportkörének vasárnapi játéknapján, mert túlságosan sok könnyű gólt engedett ellenfelének, Svédország együttesének.
 
"A svédek elsősorban a gyors ellentámadásaik végén szerzett találataiknak köszönhetik a győzelmüket. Túlságosan sok könnyű gólt engedtünk nekik, ők pedig kihasználták ezt" - nyilatkozta a dán edző. Hozzátette, a magyarok visszafutásaival többször is probléma volt, és más hibákat is vétettek szoros állásnál.
 
A skandináv együttes 11-11-es első félidőt követően 25-22-re győzött a B csoport második fordulójában, Bietigheim-Bissingenben.
 
Görbicz Anita úgy fogalmazott, nem erre számítottak, bár már a felkészülés során is hangsúlyozták, hogy az argentinok, a csehek és a lengyelek elleni meccsek lesznek a legfontosabbak.
 
"Ettől függetlenül persze minden mérkőzést meg akarunk nyerni. A norvégok ellen a rossz első félidőt követően sikerült egy jobb második felvonást produkálnunk, ma pedig a svéd csapatot meg kellett volna vernünk" - szögezte le a Győri Audi ATO KC tapasztalt kézilabdázója.
 
Mint kifejtette, a svédek rutinosabbnak bizonyultak, mert a magyarok olyan apró hibákat követtek el, amit ilyen szinten nem szabad, főleg egy világversenyen nem.
 
"Visszarendeződési hibák miatt könnyű gólokat kaptunk. Rossz csere, rossz befutás, ezt nem engedhetjük meg magunknak egy komoly ellenféllel szemben, mert láttuk, hogy megbünteti. Nem sikerült gyors indítások után könnyű gólokat szereznünk, nekik viszont igen" - vélekedett.
 
A magyarok a hétfői szünnapot követően kedden a csoport leggyengébb csapatának tartott Argentínával találkoznak. A szakvezető szerint a dél-amerikaiak elleni mérkőzés nemcsak a két pont miatt lesz nagyon fontos, hanem azért is, hogy a játékosok végre megérezzék a győzelem ízét.
 

Barcelona: két kulcsjátékos is lesérült " NEMZETKÖZI FOCI › Spanyol foci

Egyikükre hosszabb pihenő vár.

Videók