Női kézi Eb: nem teszik magasra a lécet a szövetségnél

A vasárnap kezdődő női Európa-bajnokság előtti MKSZ-sajtótájékoztatón elhangzott, hogy ezúttal nincs konkrét elvárás a helyezést illetően.


 
„Az elnökség egységes abban, hogy jelen pillanatban a világ egyik legjobb edzőjével készülhetünk, büszkék vagyunk arra, hogy Kim Rasmussen vezeti a válogatottunkat. A szövetség bizalma töretlen, és négy évre szól, az alapvető cél a tokiói olimpia. A közbenső versenyek is fontosak, és nem is kételkedünk abban, hogy Kim is a legjobbra törekszik. Ezúttal konkrét elvárást nem határoztunk meg, biztos, hogy a kapitány a legjobbat fogja kihozni a viharvert keretből. Azt szeretnénk, ha minden magyar büszke lenne a csapatra” – mondta Kocsis Máté, az MKSZ elnöke, hozzátéve, hogy a csoportból való továbbjutás azért alap kell, hogy legyen.
 
Pálinger Katalin, a szövetség alelnöke hozzátette, Rasmussen egyfajta kihívásként tekint a feladatra, hogy a sérülések ellenére is meggyőző játékot mutassunk az Eb-n.
 
„A szövetségi kapitányok már csak tudják, hogy az élet mindennap új kihívásokat tartogat – vette át a szót Kim Rasmussen. – Jelenleg hat játékosunk sem lehet velünk, kereshetnénk a kifogásokat, de ehelyett lehetőségként élem meg a helyzetet. Van tizenhat komoly játékosom, de ha kérhetném, ne legyen már több sérülés.”

„Minden edzésen keményen dolgozunk azért, hogy meglegyenek azok az automatizmusok, amire támaszkodhatunk, hogy olyankor is nyerni tudjunk, ha éppen nem játszunk jól. Rendkívül büszke voltam vasárnap a lányokra, hogy a korai sérülések után is összeszedték magukat, és biztosan hozták a találkozót.”

„Magyarország büszke lehet a kézilabda-kultúrájára, ez az egyetlen csapat a világon, amelyből ha kiveszek öt fontos játékost, még mindig képes legyőzni Romániát idegenben. Azért megyünk az Eb-re, hogy mérkőzéseket nyerjünk. Higgyenek nekem, ha veszítünk, én leszek a legcsalódottabb. Utálok veszíteni, ha ki is kapunk, még keményebben fogunk dolgozni.”
 
NŐI KÉZILABDA EB (Svédország, december 4–18.)
CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Stockholm): Svédország, Szerbia, Spanyolország, Szlovénia
B-csoport (Kristianstad): Hollandia, Franciaország, Németország, Lengyelország
C-csoport (Malmö): Montenegró, Magyarország, Dánia, Csehország
D-csoport (Helsingborg): Norvégia, Oroszország, Románia, Horvátország
 
A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe.
 
A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
December 5., 18.30: Magyarország–Csehország (Tv: M4 Sport)
December 7., 20.45: Dánia–Magyarország (Tv: M4 Sport)
December 9., 18.30: Montenegró–Magyarország (Tv: M4 Sport)

Videók