Közel jártak a bravúrhoz női kéziseink

Kevesen múlt, hogy elkapjuk a világ- és Európa-bajnok Norvégiát a női kézilabda Eb középdöntőjében.


 
Ugyan az elődöntőbe jutásra a románok elleni komoly vereség után minden esélye elszállt a magyar női kézilabda válogatottnak, azért a göteborgi döntő hétvége 5. helyért zajló mérkőzésére még mindig volt esélye a sérülésektől tizedelt együttesnek. Ehhez az kellett volna többek között, hogy a norvégok és az oroszok elleni összecsapások után is győztesen hagyja el a pályát Kim Rasmussen csapata.
 
Ennek megfelelően indult a mérkőzés, a magyar csapat 3-1-re és 4-3-ra is vezetett az első tíz percben, ám ekkor jött a szenzációsan védő Kari Aalvik Grimsbö, aki amellett, hogy Kovács Anna ziccereit és Görbicz Anita hétmétereseit is kivédte, ő maga is szenzációs gólt lőtt a kapuból kint álló, amúgy a mérkőzésen elfogadható teljesítményt nyújtó Szikora Melinda kapujába bebizonyítva ezzel, miért tartják a labdával legjobban bánó hálóőrnek a mezőnyben.
 
Miután Norvégia a 20. percre 10-6-ra elhúzott, Thorir Helgeirsson levitte kulcsembereit, ami egy tíz perces gólcsendet és magyar felzárkózást hozott a szünetre (9-11). A tendencia a fordulás után is folytatódott, Görbicz remek passzai mellett gólokkal segítette a csapatot, valamint Erdősi Ildikó lehetetlen szögből is bevette Grimsbö kapuját, így a 40. percben 15-14-re már a mieink vezettek, ekkor azonban Erdősi kihagyott üres kapus lehetősége megbosszulta magát.
 
A norvégok két gyors góllal fordítottak és a remekül játszó Emilie Antzen és Amanda Kurtovic találatai után ismét a mieink szaladhattak az eredmény után. Tették ezt sikeresen a magyar lányok, Görbicz az 52. percben 20-20-ra módosította az eredményt, ám ekkor visszajött Nora Mörk a pályára és két kulcspasszával valamint három góljával 24-23-ra megnyerte a mérkőzést Norvégiának, mely ezzel csoportelsőként jutott be az elődöntőbe.
 
A magyar-norvég mérkőzésről írt élő, szöveges tudósításunk a linkre kattintva érhető el!
 
12. női kézilabda Európa-bajnokság, Svédország
Középdöntő, II. csoport, 2. forduló
 
Magyarország-Norvégia 23-24 (9-11)
Helsingborg Arena, 1402 néző
Vezette: Jurinovic, Mrvica
Gólszerzők: Görbicz, Kovács 5-5, Erdősi, Klivinyi 3-3, Hornyák, Kisfaludy, Planéta 2-2, Bódi 1, ill. N. Mörk 6, Arntzen 5, Kurtovic 4, Frafjord 3 Waade 2, Aune, Kristiansen, Grimsbö 1-1
 

Videók