Kézilabda: drámai bejelentést tett Görbicz Anita

A világklasszis irányító a franciák elleni búcsú után adott interjút.


Görbicz Anita bejelentette, hogy a németországi világbajnokság volt az utolsó nagy nemzetközi tornája a magyar női kézilabda-válogatottban.
 
A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC játékosa kijelentette, 35 évesen már nem lesz ott a jövő decemberi franciaországi Európa-bajnokságon, illetve 36 esztendősen nem vállalja a szereplést a következő, 2019-es világbajnokságon.
    
A magyar csapat vasárnap 29-26-ra kikapott az olimpiai ezüstérmes Franciaország együttesétől a vb lipcsei nyolcaddöntőjében, így kiesett.
    
"Úgy jöttem ide, hogy mindenképpen szeretnék a négy közé kerülni, és a lehetőség adott volt" - mondta csalódottan Görbicz.
    
A tapasztalt kézilabdázó kisebb térdsérüléssel lépett pályára vasárnap, ráadásul Kim Rasmussen szövetségi kapitánnyal ellentétben a klubcsapatának vezetőedzője egy ideje már nem irányítóként számít rá, a saját teljesítményével kapcsolatban mégis hangsúlyozta, nem keres kifogásokat.
    
A magyar együttes teljesítményéről elmondta, mentálisan és fizikálisan is jobbak, fejlődtek a tavalyi Európa-bajnoksághoz képest. Értik Rasmussen taktikáját, de abban előre kell lépniük, hogy azt ne csak egy-két mérkőzésen tudják megvalósítani.
    
"Nagyon elszánt volt a csapat, de talán még jobban kell összpontosítanunk. Ma is nagyon szerettünk volna nyerni, de folyton csak mentünk az eredmény után" - értékelt Görbicz, aki szerint kiegyensúlyozottabb játékra lett volna szükség a válogatottól a németországi tornán.
    
A magyar együttes múlt szombaton a világ- és Európa-bajnok norvégoktól 30-22-re, vasárnap a svédektől 25-22-re kapott ki, majd kedden Argentínát 33-15-re, csütörtökön Lengyelországot 31-28-ra, pénteken pedig Csehországot 30-29-re legyőzte, így a harmadik helyről jutott tovább a B csoportból.
    
Az előző, két évvel ezelőtti világbajnokságot a 11. helyen zárta a magyar együttes Dániában. Az idei helyezése a nyolcaddöntők második napjának végén, hétfő este válik ismertté.
    
Görbicz Anita négyszer állhatott dobogón világversenyen: a 2003-as világbajnokságon ezüstérmes, 2005-ben bronzérmes volt, az Európa-bajnokságon 2004-ben és 2012-ben is harmadik helyezést ünnepelhetett.
    
A magyar szövetség statisztikája szerint eddig 232 alkalommal szerepelt a válogatottban és 1111 gólt szerzett.

Gyenge játékkal úszott el a magyar női kézisek vb-álma " KÉZILABDA › Női válogatott

Titkon reménykedtünk abban, hogy a magyar női kézilabda-válogatott legyőzheti a világbajnokság nyolcaddöntőjében Franciaországot, ám az olimpiai ezüstérmes gall válogatott egy pillanatig nem hagyott kérdést afelől, ki a "hölgy" a háznál. 6-2-es rohammal kezdett a fehérmezes csapat - Kim Rasmussen együttesének már a találkozó elején futnia kellett az eredmény után.

Videók