Kézi-Eb: fura helyzetben lesznek az edzők a magyar-románon

Az egyébként is pikáns mérkőzésnek külön érdekessége lesz, hogy mindkét válogatott kispadján olyan szakember ül, aki jobban ismeri az ellenfelet, mint a saját csapatát.


 
Vasárnap kora este, egészen pontosan 18.30-tól a magyar női kézilabda-válogatott Romániával mérkőzik Helsingborgban, az Európa-bajnokság középdöntős körének első összecsapásán. A Montenegró elleni bravúrral gazdagabban, viszont az ott parádésan védő Janurik Kingával szegényebben várjuk a mérkőzést, ami önmagában is elég pikáns párosítás, a kispadokon ülő edzők személye azonban még egy dupla csavart belevisz a történetbe.
 
Talán nem túlzás azt mondani, hogy mindkét szövetségi kapitány jobban ismeri az ellenfelet, mint a saját csapatát. A román kispadon ugyanis az az Ambros Martín ül, aki 2012 óta a Győri Audi ETO edzője, és, aki a csapattal két Bajnokok Ligáját nyert. A magyar válogatott pedig – nem meglepő módon – éppen az ETO-ra épül – emeli ki cikkébe a ProSport román napilap.
 
Martín így napi munkakapcsolatban van Görbicz Anitával, Kiss Évával, Bódi Bernadettel – a csapat meghatározó játékosaival. És, ha ez még nem lenne elég, Elek Gáborral, az FTC Rail-Cargo edzőjével párban ő juttatta ki a csapatot a svédországi tornára.
 
„Izgalmas, egyben különleges mérkőzés lesz – mondta a spanyol szakember a román lapnak. – Magyarországon élek, ahol nagyon jól érzem magam, szeretem a magyar szurkolókat és ők is tisztelnek engem. Ez most egy furcsa helyzet, de tudtam, hogy előbb vagy utóbb be fog következni. A legfontosabb, hogy a két csapat a középdöntőben találkozik."
 
 
Ismerősökben fordítva sincs hiány. A magyar válogatottat a nyár végén átvevő Kim Rasmussen májusban még a román kirakatcsapat, a CSM Bucuresti edzőjeként nyert BL-t Budapesten, éppen az Ambros Martín vezette ETO-t legyőzve. A dán tréner a légiósok, azaz Cristina Neagu, Eliza Buceschi és Crina Pintea kivételével mindenkit ismer a román csapatból, Oana Manea pedig a tanítványa volt, írja a ProSport.
 
„Nem igazán számít, hogy mennyire ismerjük egymás csapatát, egy ilyen tornán nincs idő minden játékosból külön felkészülni. Igazából mindketten vakon futunk neki a meccsnek" – mondta Martín már a torna honlapjának nyilatkozva. – A meccset egyébként sem az edzők nyerik meg, nem ők a fontosak. Győzni csakis a játékosok tudnak."
 
Ebben talán nincs teljesen igaza a spanyol mesternek, az viszont kétségtelen, ha a középdöntőt 2 ponttal kezdő románok vasárnap győznek, úgy nekünk marad 0 pontunk, és gyakorlatilag elkönyvelhetjük, hogy nem jutunk tovább. Szóval, akármennyire is szeretik és tisztelik a magyar szurkolók Ambros Martínt, aligha lesznek köztük sokan, akik most neki szurkolnak.

Videók