Hengereltünk a Szlovákia elleni rajton

A magyar női kézilabda-válogatott Dabason magabiztosan, 32-19-re nyert a szlovák csapat ellen az Európa-bajnoki selejtezősorozat nyitófordulójában.


Női Európa-bajnoki selejtezők, 5. csoport, 1. forduló:
Magyarország-Szlovákia 32-19 (15-8)
A magyar góldobók: Mayer 5, Bognár-Bódi 4, Szamoránsky 4, Kovacsicz 4, Triscsuk 3, Erdősi 3, Kovacsics 2, Korsós 2, Szucsánszki 1, Bulath 1, Planéta 1, Hornyák 1, Tomori 1.

Esélyeshez méltóan kezdett a magyar csapat: a 8. percben már 6-2-re vezetett. Negyedóra után sem volt baj, 8-3-t követően viszont két perc alatt kapott három gólt az együttes, így 9-6-nál Németh András időt kért. A hullámvölgyben két büntető is kimaradt, ám amikor a cserék bemelegedtek, újból a magyarok irányítottak. A szlovákok olyakor vészkapussal játszottak, de volt, hogy ebből gólt kaptak. A szünetig 15-8-as előnyre tettek szert a magyarok. A fordulást követően újabb sorcsere következett és megkezdődött a roham a kétszámjegyű különbségért. A 45. percben 24-14-nél sikerült ezt elérni, a vendégek pedig időt kértek. A hátralévő időben is nagy kedvvel játszottak a hazaiak, így végül könnyedén győztek.

A szülés után visszatért Görbicz Anitát végül nem nevezte a mérkőzésre Németh András szövetségi kapitány.

A magyarok vasárnap Karjaában az esélytelen, első mérkőzésüket 29-12-re elveszítő finnek ellen lépnek pályára. Az erőviszonyok alapján ebből a kvartettből a magyar és a lengyel válogatott kimagaslik és az első két helyezett biztosan kijut a jövő évi Eb-re.

Szerdán játszották:
Lengyelország-Finnország 29-12 (13-8)

A további program:
2. forduló:
Szlovákia-Lengyelország, Vágsellye (Sala), szombat 18.00
Finnország-Magyarország, Karjaa, vasárnap 13.00

3. forduló (2016. március 9-10.):
Lengyelország-Magyarország
Finnország-Szlovákia

4. forduló (2016. március 12-13.):
Magyarország-Lengyelország
Szlovákia-Finnország

5. forduló (2016. június 1-2.):
Szlovákia-Magyarország
Finnország-Lengyelország

6. forduló (2016. június 4-5.):
Magyarország-Finnország
Lengyelország-Szlovákia

A csoport első két helyezettje, valamint a hét selejtezőcsoport legjobb harmadik helyezettje vehet részt a 2016. december 4-18. között sorra kerülő svédországi Európa-bajnokságon.

Videók