Szerkesztő: Bíró Ádám
2017. 12. 13. 15:31

Amorim a brazil együttes világbajnoki szerepléséről is szót ejtett.

Győri csapattársa, a brazil Eduarda Amorim szerint Görbicz Anitának nem kellene befejeznie válogatottbeli szereplését a németországi női kézilabda-világbajnokság után.
 
A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC 34 éves játékosa a Franciaországgal szemben 29-26-ra elveszített vasárnapi nyolcaddöntő után jelentette be, hogy több világversenyen nem lép pályára a magyar válogatottban.
    
"Úgy gondolom, ez nem egy átgondolt, előre megtervezett bejelentés, hanem egy tipikus forrófejű nyilatkozat volt, hiszen az ember mindig dühös, amikor elveszít egy mérkőzést" - nyilatkozta Amorim a Kossuth Rádiónak.
    
Hangsúlyozta, szerinte Görbicz ennél mindenképpen szebb búcsút érdemel, másrészt még mindig nagy hasznára tud lenni a magyar válogatottnak.
    
"Nemcsak azért, mert kiváló játékos, hanem azért is, mert igazi vezéregyéniség. Ha engem kérdeznek, nem így kellene befejeznie" - mondta a brazil balátlövő.
    
A 2013-ban világbajnok brazil válogatott az idei tornán meglepetésre nem jutott a nyolcaddöntőbe, és végül csupán a 18. helyen zárt.
    
Amorim emlékeztetett, hogy a tavaly nyári, számukra hazai rendezésű olimpiáig még tartani tudták a korábbi szintet, hiszen ötödikek lettek, ami a brazil női csapat legjobb ötkarikás szereplése.
    
"Ezután viszont generációváltás történt, és bár a fiatal játékosok tehetségesek, még szükségük van némi tapasztalatszerzésre. Nem akarok kifogásokat keresni, de nem volt túlságosan sok időnk együtt készülni" - mondta.
    
A kiváló balátlövő hozzátette, a szerencse sem szegődött melléjük, hiszen egyetlen gólon múlt a nyolcaddöntős szereplésük.
 
Az Eduarda Amorimmal készült teljes interjú a Kossuth Rádió csütörtöki, Sportvilág című műsorában hangzik majd el.
 

Nagyon komoly bejelentést tett Hosszú Katinka " ÚSZÁS › Friss hírek

A magyar világklasszis Dániában kápráztathatja el a közönséget.

Legfrissebb híreink

21:45 - NB I: Utolsó verte a Fradit, ködben lőtt mesterhármas MAGYAR FOCI
21:02 - Lenyűgöző volt az Atlético-Bilbao - videó NEMZETKÖZI FOCI
20:57 - Felfoghatatlan Dortmund-Bayern NEMZETKÖZI FOCI
20:31 - Férfi kézilabda BL - hatalmas gödörben a Veszprém KÉZILABDA
19:41 - Brazil Nagydíj - Hamilton a pole pozícióban AUTÓ-MOTOR
19:07 - Jégkorong Négy Nemzet Torna - volt jég, befejeződhetett a torna JÉGKORONG
18:53 - Eldőlt, hogy játszhat-e Messi NEMZETKÖZI FOCI
18:50 - Fellélegezhet a Diósgyőr vezetőedzője - értékelés MAGYAR FOCI
17:52 - Sallai második gólja a Bundesligában - videó NEMZETKÖZI FOCI
17:14 - Brazil Nagydíj - Vettel repesztett AUTÓ-MOTOR
17:07 - Női kézilabda BL - Eldőlt a Győr helyezése KÉZILABDA
16:35 - Tulajdonrészük lett a szurkolóknak az NB I-es csapatban MAGYAR FOCI
15:02 - Késely Ajna "verseny nélkül" ért el elképesztő sikert ÚSZÁS
14:44 - Ötméteresekkel nyerte a magyar csapat az Európai Szuperkupát VÍZILABDA
14:41 - Portugál edző igazolt az NB III-ba MAGYAR FOCI
13:22 - Vidi: Újpest, Honvéd, Fradi elleni meccseket érintő bejelentés MAGYAR FOCI
12:06 - A Fradi intézheti Horváth Ferencéket - ez lesz ma az NB I-ben MAGYAR FOCI
10:25 - Dárdai gátlástalan volt - állítja a korábbi edzője NEMZETKÖZI FOCI
08:41 - Bejelentést tett a Kassait megetető játékosáról a City NEMZETKÖZI FOCI
07:54 - Szoboszlai Dominik varázslatos mesterhármasa - videó NEMZETKÖZI FOCI
07:21 - Szombati sport: eljött a Superclássico, a Boca-River ideje EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények