Szerkesztő: Simon Zoltán
2018. 05. 02. 21:21

Főszereplők értékelése a győri diadalt követően.

Kovacsics Anikó, a Ferencváros kézilabdázója a győri 26-24-es vereség után hangsúlyozta, innentől az idény végéig minden gól fontos a két csapat számára, hiszen várhatóan a gólkülönbség dönt közöttük a bajnoki címről.

"Büszke vagyok a csapatra, szerintem remek hozzáállással jól kezdtünk, és nagyon jól játszottunk. A végére sajnos elfogytunk, nem tudtunk mit lépni a győriek magas védőfalával szemben. Innentől minden gól fontos mindkét fél számára" - nyilatkozta az FTC válogatott irányítója, aki korábban tíz évig győri színekben kézilabdázott.
   
A Győri Audi ETO KC kétgólos sikere azt jelenti, hogy - vélhetően - csak az utolsó fordulóban, május 23-án derül ki, melyik csapat lesz a bajnok. Ha a két együttes a várakozásoknak megfelelően a hátralévő fordulókban sem veszít pontot a többi ellenféllel szemben, akkor a helyezéseket az összes mérkőzés alapján kialakult gólkülönbség határozza meg, mert a versenykiírás szerint ha az egymás elleni mérkőzések gólkülönbsége azonos - mint ebben az esetben -, akkor nem rangsorol az idegenben dobott több gól.
   
A két együttes népligeti találkozóját október végén 27-25-re nyerte az FTC, amely a szerdai meccs 38. percében még négy góllal vezetett.
   
A Ferencváros vezetőedzője, Elek Gábor úgy fogalmazott, óriási mérkőzés, brutálisan nagy csata volt, ezért mindkét csapatot és szurkolótábort megilleti a gratuláció.
   
"Sokáig nagyon jól kézilabdáztunk, de ellenfelünk védőfala felőrölt bennünket az utolsó hét-nyolc percben. Ebben a csarnokban ilyen jól nagyon kevés csapat teljesít. Ez az eredmény egy dologra jó, hogy tovább izguljunk" - mondta a tréner.
   
Elek Gábor külön gratulált győri kollégájának, az idény végén az orosz Rosztov-Donhoz távozó Ambros Martínnak, akivel korábban együtt irányították a magyar válogatottat.
   
"Sajnálom, hogy korábbi kapitánytársammal ez volt az utolsó rangadónk egymás ellen, egy ideig legalábbis. Nagyon fog hiányozni, mert nagy csatákat vívtunk az elmúlt években" - szögezte le az FTC edzője.
   
Martín úgy fogalmazott, a lehető legjobb körülmények között megrendezett rangadó fantasztikus mérkőzést hozott, amelyen mindkét csapat ugyanolyan jól teljesített.
   
"Két ellentétes félidőt láthattunk, mindkettőben voltak jobb és rosszabb időszakai mindkét együttesnek. Negatívum az volt, amit az első félidő végén produkáltunk" - nyilatkozta a spanyol tréner.
   
Hozzátette, nagyon nehéz dolguk volt, mert amikor ellenfelük az első félidőben jól játszott, nagyon magabiztossá vált.
   
"Nem volt egyszerű számunkra, hogy hideg fejjel tudjunk játszani ezekben a percekben, de megmaradt a hitünk, és a játékosok azt nyújtották ebben a helyzetben, amit vártunk. Ha van még néhány perc a meccsből, nagyobb különbséget tudtunk volna kialakítani" - mondta.
   
Ambros Martín megjegyezte, folytatódik az a rendkívül kiegyenlített versenyfutásuk a Ferencvárossal, amely eddig is jellemezte az idényt.
   
Holland játékosa, Yvette Broch hangsúlyozta, nagyon komoly munkát végeztek, hogy ilyen teljesítményt tudjanak nyújtani, mert az FTC jelentősen megnehezítette a dolgukat remek támadójátékával.
   
"Végig nagyon nagy volt a küzdelem. Akadtak nehézségeink védekezésben, de a meccs hajrában javultunk, az utolsó pillanatig hittünk a sikerben, és küzdöttünk. Számunkra ez a szezon erről szól" - tette hozzá Broch.

Legfrissebb híreink

23:05 - Mecsek-rali: 52. alkalommal rendezték meg - eredmények AUTÓ-MOTOR
22:11 - Portugál álomgól 7-es számú mezben - videó NEMZETKÖZI FOCI
21:21 - Buzsákyék megint nyertek, Vidi-Puskás is volt MAGYAR FOCI
20:43 - Női kézilabda BL - Ilyen a Győr Görbicz, Tomori és Mörk nélkül is KÉZILABDA
19:54 - Magyar válogatott várható összeállítása Észtország ellen MAGYAR FOCI
19:46 - Rossi döntött Szalairól és elemezte Willi Orban játékát MAGYAR FOCI
19:08 - Férfi kézilabda BL - Tovább varázsol Szeged KÉZILABDA
18:53 - Nemzetek Ligája: mindent megkaptak a szerbek Romániában NEMZETKÖZI FOCI
17:53 - Kegyetlen, amit az észt kapitány mondott a magyar válogatottról MAGYAR FOCI
17:32 - Női kézilabda BL : hiába vették el a gólt a végén a Fraditól KÉZILABDA
15:56 - Történelmi mélyponton a német válogatott, bajban Löw? NEMZETKÖZI FOCI
15:19 - Gyász: lesújtó tragédia az ifjúsági olimpián EGYÉB SPORTOK
13:43 - Nagyon kemény nyilatkozattal sokkolt Bognár György! MAGYAR FOCI
13:01 - Hihetetlen: a világsztár és a labdaszedő esete - videó TENISZ
11:13 - Neymart porba tiporták, látni kell a reakcióját - videó! NEMZETKÖZI FOCI
10:20 - Klasszis játékos jelentette be visszavonulását NEMZETKÖZI FOCI
09:15 - Őrület: ennél a sztárklubnál folytathatja Ibrahimovic NEMZETKÖZI FOCI
08:01 - Usain Boltot brutálisan ágyékon talpalták - videó NEMZETKÖZI FOCI
06:36 - Sallai ugyanazt mondta mint Rossi MAGYAR FOCI
04:16 - Volt győri klasszisok ellen bizonyíthat a Fradi KÉZILABDA
02:46 - Horvát legendák harca lesz az ETO BL-meccse KÉZILABDA
01:11 - Vasárnapi sport: Nemzetek Ligája, Szeged a BL-ben EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:26 - Szalah ismét Puskás-díjra esélyes varázslatos gólt szerzett - videó NEMZETKÖZI FOCI
22:42 - Nemzetek Ligája: óriási különbség a holland-német rangadón NEMZETKÖZI FOCI
22:02 - Ezért lett magyar válogatott Orbán MAGYAR FOCI
21:34 - Magyar futball: újabb fájó pofont kaptunk MAGYAR FOCI
21:33 - Hihetetlen: ennyiért távozhat Messi a Barcától? NEMZETKÖZI FOCI
20:51 - Elképesztő dolgot tettek Vitray Tamással NEMZETKÖZI FOCI
20:20 - Nemzetek Ligája: történelmi győzelmet aratott a csapat NEMZETKÖZI FOCI
19:39 - BL: őrült meccsen debütált a Veszprém új edzője KÉZILABDA
18:19 - Labdarúgás: fontos hírt kapott a magyar válogatott MAGYAR FOCI
18:18 - Kézi: óriási különbség a magyar csapatok nemzetközi rangadóján KÉZILABDA
18:03 - Így égett a Fradi NB II-es riválisa ellen - videó MAGYAR FOCI
17:17 - Kézilabda: két klasszist is gyászol a legendás magyar klub KÉZILABDA
16:12 - Tenisz: újabb komoly pofont kapott a világsztár TENISZ
15:36 - Sziporkázó meccset játszottak egymás ellen az NB I-es riválisok MAGYAR FOCI
14:47 - 3 félidős meccset játszott a Fradi Lipcsei Péter csapata ellen MAGYAR FOCI
14:01 - A görög kapitány véleménye Willi Orbanról MAGYAR FOCI
13:17 - Lindsey Vonn fájdalmas bejelentése EGYÉB SPORTOK
12:31 - Henry vezetőedző lett NEMZETKÖZI FOCI
11:42 - Magyar főszereplők meséltek a görögök góljáról MAGYAR FOCI
10:42 - A szváziföldi nagyobb gólt rúgott, mint Szalah szögletből - videó NEMZETKÖZI FOCI
09:38 - Willi Orban beismerte, majd a Himnuszról mesélt MAGYAR FOCI
09:14 - Rossi a lényeggel kezdte az értékelését MAGYAR FOCI
08:01 - A Vidi ellen játszik rangadót a Puskás Akadémia MAGYAR FOCI
06:16 - Dán válogatott ellen emeltek vádat erőszak miatt NEMZETKÖZI FOCI
04:36 - Ezért rúgták ki Várhídi Pétert MAGYAR FOCI
02:47 - Edzőváltás: fontos fejlemények a fellegvárnál MAGYAR FOCI
01:11 - Szombati sport: dübörög tovább a Nemzetek Ligája EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:29 - Nemzetek Ligája: több gólra számítottunk - eredmények, tabella NEMZETKÖZI FOCI
22:51 - Willi Orban mellől döntöttek a görögök - videó MAGYAR FOCI
21:22 - F1: megvan a 2019-es versenynaptár! AUTÓ-MOTOR
21:10 - Légiósokat tesztel az MTK MAGYAR FOCI
19:34 - Görögország-Magyarország: a kezdőcsapatok! MAGYAR FOCI
19:14 - Botrány: újra Máltán égett be a magyar labdarugás MAGYAR FOCI
18:51 - PSG-Crvena zvezda: bunda? NEMZETKÖZI FOCI
18:36 - Thierry Henry vezetőedző lesz! NEMZETKÖZI FOCI
17:41 - Sokkal súlyosabb a győri klasszis sérülése KÉZILABDA
17:15 - Nurmagomedov-McGregor: másik sorozatba hívják őket KÜZDŐSPORTOK
16:31 - Ghánai-német támadó középpályás igazolt az NB I-be MAGYAR FOCI
16:10 - NB II-es csapattól rúgták ki a volt szövetségi kapitányt MAGYAR FOCI
15:31 - Perdöntő bizonyítékok Cristiano Ronaldo szexbotrányáról NEMZETKÖZI FOCI
14:25 - Radikális döntés McGregorral és Nurmagomedovval szemben! KÜZDŐSPORTOK
13:32 - Magyar edzőpáros a férfi kézilabda-válogatott élén? KÉZILABDA
12:59 - Hihetetlen: Usain Bolt parádézott első meccsén - videó! NEMZETKÖZI FOCI
11:59 - Döbbenetes új igazolást jelentett be az F1-es istálló AUTÓ-MOTOR
11:05 - Megvan, mikor dől el Nagy László veszprémi jövője KÉZILABDA
10:04 - CR7 erőszakolós ügye: fordulat, perel a Real Madrid is! NEMZETKÖZI FOCI
09:24 - Nemzetek Ligája: őrült meccset játszottak a portugálok! NEMZETKÖZI FOCI
08:03 - Magyar válogatott: ezt gondolja légiósunk a kapitányról MAGYAR FOCI
06:46 - Dopping: kegyetlen harc a kenyai atléták ellen EGYÉB SPORTOK
05:27 - Spórolnak a legendás focicsapatnál, távozik az igazgató MAGYAR FOCI
04:01 - Nagy László a Veszprém új edzőjének a kultúrújáról beszélt KÉZILABDA
02:27 - Jobban cselezett az NB I-es kapus mint Manuel Neuer MAGYAR FOCI
01:11 - Pénteki sport: Görögország-Magyarország EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:02 - Görög-magyar: megvan a mieink várható kezdőcsapata! MAGYAR FOCI
22:21 - Börtönbe kell mennie az orosz futballsztárnak NEMZETKÖZI FOCI
21:16 - Nurmagomedov off: durva üzenet McGregor legyőzőjétől! KÜZDŐSPORTOK
20:28 - Brutális bundabotrány és letartóztatások Belgiumban NEMZETKÖZI FOCI
19:19 - Putyin visszaszólt McGregor megfojtójának KÜZDŐSPORTOK
18:19 - Szörnyű hírt kapott az angol sztárcsapat NEMZETKÖZI FOCI
17:36 - Ez igen: bámulatos fotók Hosszú Katinkáról! ÚSZÁS
16:29 - BL: kirúgták a sztárcsapat edzőjét NEMZETKÖZI FOCI
15:42 - Edzőt vált a népszerű magyar klub MAGYAR FOCI
14:44 - Elképesztő: ezért távozott Zidane a Realtól? NEMZETKÖZI FOCI
13:41 - Komoly bejelentést tett olimpiai bajnok klasszisunk EGYÉB SPORTOK
12:54 - Ezzel írt történelmet az Eb-győztes játékos KÉZILABDA
12:14 - Fociláz: ennyi magyar drukker kíséri el a válogatottat Athénba MAGYAR FOCI
11:30 - Marco Rossi elárulta, miért bizakodhatnak a drukkerek MAGYAR FOCI
10:48 - Több milliárddal kerül többe az új budapesti stadion MAGYAR FOCI
10:41 - Szoboszlai álomgólja az EB-selejtezőn - videó MAGYAR FOCI
10:15 - Komoly döntést hozott a legendás angol labdarúgó NEMZETKÖZI FOCI
09:33 - Magyar foci: elképesztő balhé van a népszerű klubnál - kép MAGYAR FOCI
08:51 - Ifjúsági olimpia: újabb szenzációs magyar arany EGYÉB SPORTOK
07:59 - Putyin hadat üzent! EGYÉB SPORTOK
07:38 - Élete legkeményebb melóját vállalta el a volt olasz kapitány NEMZETKÖZI FOCI
06:15 - Két hónapra nevezte ki az új edzőjét a legendás magyar focicsapat MAGYAR FOCI
04:23 - Bevallotta a Barca válogatottja, hogy nem boldog NEMZETKÖZI FOCI
02:47 - Babosék felfoghatatlan elismerésben részesülhetnek TENISZ
01:17 - Csütörtöki sport: újra itt a Nemzetek Ligája EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:32 - Görögország-Magyarország: fontos bejelentést tett az MLSZ MAGYAR FOCI
22:26 - Arda Turan odaadta a fegyvert, majd azt kérte, hogy öljék meg NEMZETKÖZI FOCI
22:14 - Balhé és Szoboszlai bombagól az Eb-selejtezőn NEMZETKÖZI FOCI
21:27 - Nemzetek Ligája: nagyon megemelték a pénzdíjakat MAGYAR FOCI
20:30 - Rocksztárt is eltiltott az MLSZ MAGYAR FOCI
20:04 - Majdnem 50-ig jutott a Győr KÉZILABDA
19:31 - Brazil válogatottat igazol a Milan NEMZETKÖZI FOCI
18:59 - Magyar edző árult el titkokat a PSG-röl NEMZETKÖZI FOCI
18:03 - "Megfenyegette" az UFC elnökét McGregor megfojtója KÜZDŐSPORTOK
17:21 - Ellopták a Tour de France-győztes szeme fényét EGYÉB SPORTOK
16:37 - Usain Boltra sorsdöntő focimeccs vár NEMZETKÖZI FOCI
15:43 - Briatore kemény állítása Vettelről AUTÓ-MOTOR
15:00 - Brutális bundabotrány Belgiumban NEMZETKÖZI FOCI
14:51 - Kemény börtönbüntetést kaphatnak az orosz válogatott focisták NEMZETKÖZI FOCI
14:07 - Mikler Roland visszatér! KÉZILABDA
13:53 - Szoboszlaiék kijuthatnak az Európa-bajnokságra. MAGYAR FOCI
13:04 - Sokat harcolt érte a Veszprém edzője, hogy kinevezzék KÉZILABDA
11:59 - Az abszolút újoncé az első edzőváltás a La Ligában NEMZETKÖZI FOCI
11:27 - Ilyen erősségű lehet a magyar válogatott Görögországban MAGYAR FOCI
10:36 - Kiütéses vendégsikerek az NHL-ben AMERIKAI SPORTOK
09:59 - UFC: felfüggesztették McGregort! KÜZDŐSPORTOK
09:48 - NFL: elhunyt egy tulajdonos AMERIKAI SPORTOK
09:17 - Ifjúsági olimpiai: fotytatódó magyar parádé EGYÉB SPORTOK
06:13 - Videón Lipcsei játékosának a koponyatörése MAGYAR FOCI
06:06 - Elképesztő nap: két edzőt is kirúgtak Olaszországban NEMZETKÖZI FOCI
04:16 - BL-döntő: még mindig az év védéséről kell mesélnie a győrinek KÉZILABDA
02:47 - Olimpiai ezüstérmessel bővülhet a magyar válogatott EGYÉB SPORTOK
01:11 - Szerdai sport: bizonyíthat az olasz fociválogatott EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:19 - Ez a futballista rángathatja ki a Barcát a gödörből? NEMZETKÖZI FOCI
22:41 - Ezzel a klasszissal húzna nagyot a Real Madrid NEMZETKÖZI FOCI
21:33 - Újabb világsztár érkezhet a Juventushoz NEMZETKÖZI FOCI
20:21 - Elképesztő ötletük támadt a Vidi vezetőinek MAGYAR FOCI
19:38 - Tenisz: fantasztikus teljesítményt nyújtott Babos Tímea TENISZ
18:53 - Elképesztő dicséretet kapott Dárdai Pál NEMZETKÖZI FOCI
18:02 - Elképesztő edzőváltást jelentett be a magyar klub MAGYAR FOCI
17:12 - Tenisz: frenetikusan izgalmas meccset játszott a magyar klasszis TENISZ
16:34 - Válogatott igazolt az NB I utolsójához MAGYAR FOCI
15:56 - Szabályváltozás jöhet a Serena Williams-botrány után TENISZ
15:21 - Magyarul szólalt meg először a Veszprém új ezője KÉZILABDA
15:11 - Schumacher vs. Hamilton: Rosberg kemény jövendölései AUTÓ-MOTOR
14:21 - Hihetetlen: Manning rekordja a múlté! AMERIKAI SPORTOK
13:36 - BL-győztes kispadjára ülhet le Georges Leekens NEMZETKÖZI FOCI
12:47 - Hajdú B. Isván beszólt az MTK-szurkolóknak - videó MAGYAR FOCI
11:59 - Kiskoko nagyon keményen beszólt a Vidinek MAGYAR FOCI
11:03 - Hamilton megvédte Vettelt AUTÓ-MOTOR
10:11 - Megvan a Veszprém új vezetőedzője? KÉZILABDA
09:25 - Délben játszik a Fradi - kupameccsek kezdési időpontjai MAGYAR FOCI
09:07 - Sztárok tértek vissza a vízilabda-válogatottba VÍZILABDA
08:42 - Továbbra is tarolunk az ifjúsági olimpián ÚSZÁS
08:02 - Taxis kelt a nemi erőszakkal vádolt Cristiano Ronaldo védelmére NEMZETKÖZI FOCI
05:36 - Újra villantott a 41 éves csodacsatár MAGYAR FOCI
03:27 - Felfoghatatlan hajrá kellet az első hely megszerzéséhez - videó MAGYAR FOCI
01:11 - Keddi sport: Fradi-Loki EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények