Szerkesztő: Nagy Zsolt
2018. 03. 21. 20:37

A román klubbal hozták hírbe a Győri Audi ETO edzőjét.

Ismét a Bodentől távozó Per Johansson lett a CSM Bucuresti női kézilabdacsapatának vezetőedzője – adta hírül a Nemzeti Sport.
 
Johansson tavaly márciusban is átvette a CSM Bucuresti irányítását, és a rövid időszakban sikeres volt a bukaresti együttessel: a Bajnokok Ligájában bejutott a budapesti final fourba, ahol végül bronzérmes lett. A montenegrói válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó edző a szezont a Bodennél töltötte, a szerződésében azonban volt egy olyan záradék, hogy megfelelő ajánlat esetén távozhat.
 
A svéd szakember a Bodennel és a montenegrói szövetséggel egyeztetve igent mondott a romániai lehetőségre, és a szezon végéig veszi át ismét a CSM Bucuresti irányítását.
 
Mint ismert, a klubbal hírbe hozták Ambros Martínt, a Győri ETO KC spanyol vezetőedzőjét, aki a Nemzeti Sportnak cáfolta, hogy elfogadta volna a bukarestiek ajánlatát.
 

Álhír jelent meg Ambros Martín Bukarestbe szerződéséről " KÉZILABDA › Európai kézilabda

A szakvezető a Prosport.ro portálnak kijelentette, álhír jelent meg kedden arról, hogy Bukarestbe szerződik. Hozzátette: nem is írt és nem is ír alá szerződést a bukaresti csapattal. „Jelenleg kizárólag a román-orosz Európa-bajnoki selejtezőkkel törődöm. Szeretném, hogy két jó mérkőzést játsszunk az oroszokkal, és szerezzük meg a várt eredményeket ebben a selejtezőcsoportban.

Legfrissebb híreink

22:12 - Ezt a filmet forgatta a Barca játékosa a kupagyőzelem után - videó NEMZETKÖZI FOCI
21:36 - Így szenved Neymar a visszatéréséért - videó NEMZETKÖZI FOCI
20:41 - Alonso elmondta, hisz-e még a csodában AUTÓ-MOTOR
20:09 - Tovább menetelnek a kazah hokisok a vb-n JÉGKORONG
19:35 - Tökéletes focitorna megrendezését ígéri Németország NEMZETKÖZI FOCI
18:54 - Az Anfield készen áll - lenyűgöző videó a BL-elődöntő előtt NEMZETKÖZI FOCI
18:50 - Zseniális videóval hangol a Roma a BL-elődöntőre NEMZETKÖZI FOCI
18:39 - Huligánok vezére beszélt a magyar válogatott fejbe rúgásáról is NEMZETKÖZI FOCI
18:11 - Gyászolhatnak Platiniék NEMZETKÖZI FOCI
17:43 - Az első kalapból sorsolják a magyar kéziseket a női juniorvébén KÉZILABDA
17:10 - A Győr BL-riválisánál folytatja Ambros Martín KÉZILABDA
16:54 - Soha nem fogják Kispesten sem elfelejteni a mai MLSZ-büntetést MAGYAR FOCI
15:33 - Távozik a Veszprém egyik legjobbja, ide igazol KÉZILABDA
14:31 - Így reagált a menesztésére Bódog Tamás MAGYAR FOCI
13:31 - Meglepő? Őt akarják az olasz válogatott edzőjének NEMZETKÖZI FOCI
12:27 - Komoly célok: Késely Ajna, arccal a jövő felé - videó ÚSZÁS
11:15 - Érdekes hírt jelentett be az AS Roma a BL-elődöntő előtt NEMZETKÖZI FOCI
10:21 - Újabb Puskás-díjra esélyes gólt rúgtak - videó NEMZETKÖZI FOCI
09:27 - Komoly hírt jelentett be a német labdarúgás NEMZETKÖZI FOCI
08:17 - Keményen beszóltak a kirúgott diósgyőri edzőnek - kép MAGYAR FOCI
07:00 - Keddi sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények