Nagyon meghatározó hírt jelentett be a magyar klasszis

Egy pillanatig sem gondolkozott.


 

A Ferencváros kézilabdacsapatának egyik legnagyobb csillaga, Háfra Noémi 2021-ig meghosszabbította szerződését a klubbal.

Nem is gondolkoztam abban, hogy máshová mennék, ahogy leültünk, rögtön jeleztem, hogy szeretnék maradni. Szeretek itt edzeni, szeretem a lányokat, a közeget, szóval nem volt bennem kétely" - mondta a klasszis kézilabdázó a Fradi TV-nek.

Elárulta, bár könnyű döntés volt, de azért kikérte édesanyja és a rutinos csapattárs, Kovacsics Anikó véleményét is. Háfra októberben töltötte be huszadik életévét, de a jelenlegi szezonban így is a legeredményesebb gólszerzője a Fradinak.

2014-ben szerződött a zöld-fehérekhez, és egy évvel később már magyar bajnoknak mondhatta magát. Ráadásul a Győr elleni döntő hetes-párbajában bátran odaállt és magabiztosan belőtte a saját büntetőjét. Elárulta, jó érzéssel tölti el, hogy fiatalon megbíztak benne ő pedig élni tudott a lehetőséggel.

"Sokkal tapasztaltabb lettem, sokat tanultam az elmúlt időben, ugyanakkor azt nem mondanám, hogy sokkal komolyabb lettem" - mondta a játékos, aki még most is, hogy a csapat egyik húzóemberének számít, rácsodálkozik, hogy gyerekek, fiatalok az ő aláírását szeretnék.

Elek Gábor, a csapat vezetőedzője szerint Háfra az egyik legtehetségesebb fiatal magyar kézilabdázó, aki már több helyen - válogatott, Bajnokok Ligája - bizonyított és még messze a vége a fejlődésének. A csinos játékos 2017 októberében bemutatkozott a felnőtt válogatottban, idén nyáron pedig tagja volt a Debrecenben vb-győztes juniorválogatottnak.

Videók