Korlátozzák a légiósok számát a kézibajnokságban

A Magyar Kézilabda Szövetség elnökségi ülésén döntöttek a légiósok számának korlátozásáról és módosították a versenykiírást.


Novák András főtitkár az M4 Sportnak elmondta, az elnökség elfogadta az ad hoc bizottság javaslatát, amely szerint a női NB I-es mezőnyben négy, a férfi élvonalban öt légiós szerepelhet egy csapatban egy adott szezonban. Amennyiben egy klub további légióst szeretne szerepeltetni, külföldi játékosonként hárommillió forint versenyeztetési költséget kell befizetnie a szövetség számlájára. A szabály minden csapatra egységesen vonatkozik, így azokra is, amelyek a nemzetközi kupákban indulnak.

A testület arról is döntött, hogy a férfi és a női NB I. is 14 csapatos lesz, a végeredmény pedig körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben alakul ki. Az MKSZ hétfői közleménye szerint a nőknél 26 fordulót követően hirdetnek győztest. Az illetékesek egyelőre nem döntötték el, hogy a férfiaknál ugyanez lesz a lebonyolítás vagy bajnoki döntőt is rendeznek a körmérkőzéses alapszakasz után. A változtatás azt jelenti, hogy a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutott Veszprém csak akkor lehet magyar bajnok, ha már az alapszakaszban is részt vesz, amire az elmúlt két idényben nem volt példa.

"A versenykiírásnál a leglényegesebb szempont az volt, hogy egy olyan egységes szerkezetű versenykiírásról döntsön az elnökség, amiben nem szerepelnek olyan meglepetések, mint például idén, hogy egy egész év akár egy-egy meccs alapján tönkremehet egy adott csapatnak. Ezért úgy gondolták a szakemberek, hogy az a legjobb, ha az aktuális csapatok, jelesül 14 férfi és 14 női csapat egy oda-vissza körmérkőzés keretében dönti el a bajnoki cím sorsát."

Az élvonalhoz versenyen kívül juniorválogatott néven csatlakozik az akadémiai csapat is (mind a férfiak, mind a nők esetében). Ez azt jelenti, hogy minden junior a saját pályáján játszik egy meccset az összes NB I-es csapattal versenyrendszeren kívül, de ez a pont nem számít bele a bajnokságba.

A főtitkár kérdésre válaszolva hozzátette, hogy az elnökségi ülés napirendjén nem szerepelt a női válogatott kapitányának kérdése. A posztra korábbi hírek szerint a szövetség tárgyalásban áll Kim Rasmussennel, a Bajnokok Ligája döntőjében a Győrt legyőző CSM Bucuresti edzőjével, aki nem folytatja a munkát a lengyel nemzeti csapatnál.

Videók