Szerkesztő: Simon Zoltán
2017. 01. 06. 21:14

Nycke Groot, Yvette Broch, Bódi Bernadett és Jana Knedlikova is a további maradás mellett döntött.

A bajnokságban és a Magyar Kupában címvédő, a Bajnokok Ligája előző idényében pedig ezüstérmes csapat tájékoztatása szerint a decemberi, svédországi Európa-bajnokság legértékesebb játékosának választott Nycke Groot új megállapodása két évre szól.
 
"Győrben igazán remek a közösség, itt minden adott a sikerekhez. Sokat jelent nekem Ambros Martín és az a munka, amit vele együtt végzünk napról napra, ez is egy érv volt a hosszabbítás mellett" - nyilatkozta a holland irányító.
 
 

 
 
"Szeretek Győrben játszani és nagyon jó itt élni is. A felvázolt jövőkép, a csapat összeállítása és a magas szintű szakmai munka mind-mind biztosított, így könnyedén meg tudtunk egyezni" - mondta az újabb három szezonra aláíró, szintén holland Broch, akit a kontinenstornán a legjobb beállónak választottak.
 
 
A két jobbszélső, Bódi Bernadett és Jana Knedlikova szerződésének időtartamáról nem adott tájékoztatást a győri egyesület.
 
Azt már korábban, a decemberi Európa-bajnokság előtt bejelentette a klub, hogy Kari Aalvik Grimsbo meghosszabbította nyáron lejáró megállapodását. 
Cimkék: kézilabda

Legfrissebb híreink

21:04 - Vizes vb - Az éremtáblázat 33 szám után VIZES VB 2017
20:24 - Döbbenet, hogy melyik csapat egyedül százszázalékos az NB I-ben MAGYAR FOCI
20:20 - Négy gól volt az Újpest-Fradin és a Puskás-Vasason MAGYAR FOCI
20:03 - Öttusa Eb: parádés csapat, remek egyéni eredmények EGYÉB SPORTOK
19:42 - Vizes vb: napi összefoglaló az úszók versenyeiről VIZES VB 2017
19:32 - Vizes vb: Kapás Boginak nem jött össze VIZES VB 2017
19:14 - Vizes vb: megvan az első magyar érem VIZES VB 2017
18:51 - Vizes vb: megvan, kié lett az első úszó arany VIZES VB 2017
18:36 - Kozma országos csúcsot úszott férfi váltóbn VIZES VB 2017
18:16 - A Barca kiszemeltje bírhatja maradásra Neymart NEMZETKÖZI FOCI
18:15 - Vízes vb: Hosszú Katinka parádézott VIZES VB 2017
15:28 - Újabb játékosról mondott le könnyű szívvel Guardiola NEMZETKÖZI FOCI
14:17 - Elvesztette egyik játékosát a Real Madrid NEMZETKÖZI FOCI
13:07 - Így sikerült Neymar búcsúja (?) a Barcától - videó NEMZETKÖZI FOCI
12:34 - Hatalmas bravúr: a magyar röplabdázók történelmet írtak EGYÉB SPORTOK
11:48 - Vizes vb: úszóink zöme fantasztikusan kezdte a világbajnokságot VIZES VB 2017
10:58 - F1: Hamilton komoly bejelentést tett, ekkor vonul vissza AUTÓ-MOTOR
09:26 - Manchester City: ezért a játékosért robbantanak bankot NEMZETKÖZI FOCI
08:15 - Vizes vb: a magyar versenyzők vasárnapi programja VIZES VB 2017
07:00 - Vasárnapi sportesemények és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
22:39 - Pazar! Így zárta a csoportkört a férfi pólóválogatott VIZES VB 2017
21:09 - Példaértékű: így üzent bátyjának a kis Gyurta - videó! VIZES VB 2017
20:23 - Világbajnok! Verhetetlenek kardvívásban a magyar férfiak! KÜZDŐSPORTOK
19:35 - Zidane nyilatkozott: távozik-e Ronaldo Madridból? NEMZETKÖZI FOCI
18:26 - A fagyi visszanyal: a Monaco visszavág Mbappé miatt NEMZETKÖZI FOCI
17:31 - Amerikai álom: így éli mindennapjait Nikolics - videó! NEMZETKÖZI FOCI
16:29 - Elképesztő: bárki megveheti Hamilton Mercedesét! AUTÓ-MOTOR
15:34 - Megmentené a magyar foci becsületét a Videoton edzője NEMZETKÖZI FOCI
15:03 - Megvan, mikor rendezik meg a két El Clásicót NEMZETKÖZI FOCI
14:46 - Így regenerálódik a vb-n a magyar vízilabdás - fotó! VIZES VB 2017
14:11 - Vizes vb: remek úszóeredmények a Balatonból, de... VIZES VB 2017
13:13 - Az újpesti polgármester jogi útra viszi a címerkérdést MAGYAR FOCI
12:40 - Döbbenet: ennyire ki akarnak szúrni a magyar pólósokkal? VIZES VB 2017
12:19 - Új idők? Lukaku betalált, az MU elintézte a Cityt - videó! NEMZETKÖZI FOCI
11:23 - Doll szerint reális a magyar csapatok kiesése Európában NEMZETKÖZI FOCI
10:30 - Hoppá: itt edzősködik tovább a magyar foci "mágusa" MAGYAR FOCI
09:00 - Zseniális, hogy mutatta be új játékosát a Roma - videó! NEMZETKÖZI FOCI
08:00 - A magyar érdekeltségű események a vizes vb pénteki napján VIZES VB 2017
07:00 - Pénteki focimeccsek és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények