Szerkesztő: Simon Zoltán
2018. 02. 14. 10:12

Miközben három sztárjátékos érkezését is bejelentette a Győri Audi ETO, a csapat edzőjének, Ambros Martínnak a szerződését nem hosszabbították meg a BL-címvédőnél.

Több helyen ezt úgy értelmezték, hogy jövőre már nem Martín lesz a klub edzője, de a DIGI Sport híradójának nyilatkozó elnök szavaiból ennek az ellenkezőjére lehet következtetni.

 
"Nagyon régóta folyamatban vannak a tárgyalások, gyakorlatilag az egész szezonban egyeztetek Ambrossal, nyilván a teljes keretet is vele alakítottuk ki, úgyhogy hamarosan fogunk erről is nyilatkozni" - mondta a klub elnöke, Bartha Csaba a Sport 24-nek.
 
A keret pedig valóban egyre erősebb. Nyártól a csapatot erősíti a világbajnok francia kapus Amandine Leynaud, a norvég beálló Kari Brattset, valamint honfitársa, a világ- és Európa-bajnok átlövő Veronica Kristiansen. Grimsbö és Amorim maradnak, miként Tomori Zsuzsanna és Kiss Éva is.
 
A cél a kettős címvédés. "Jó lenne, ha megvédenénk a címünket - mind a bajnokságban, mind a BL-ben. Nagyon boldog vagyok, hogy újra hosszabbítani tudtam, nagyon jól érzem magam a klubnál, mind a szurkolók, mind a csapat mögöttem állt ebben a három évben, amely azért számomra nagyon nehéz volt. De bíztam benne, hogy kapok arra lehetőséget, hogy ezt vissza tudjam adni, úgyhogy tényleg egyre jobban érzem magam a játékban is. Boldog vagyok, hogy itt tudtam maradni" - nyilatkozta Tomori Zsuzsanna, akit az elnök is méltatott.
 
"Ne felejtsük el, hogy Tomori Zsuzsa az elmúlt két évben nagy megpróbáltatásokon ment keresztül, és gyakorlatilag a világbajnokság óta, egy nagyon jól sikerült rehabilitáció után gyakorlatilag alapember - köszönhető ez sajnos a sérülteknek is. De azt gondolom, hogy nagyon jól élt a lehetőséggel, és nagyon sokat segített az elmúlt BL- és bajnoki mérkőzéseken" - fogalmazott Bartha Csaba.
 
Tomorival ellentétben Kiss Éva gondolkodott egy ideig a Győr ajánlatán, de biztossá vált, hogy még egy évig a Rába partján fog védeni. "Nagyon örülök, hogy sikerült megegyezni, jól érzem magam itt a klubnál. Kicsit azért gondolkodtam, de számítanak rám, és örülök neki, hiszen a világ egyik legjobb csapatánál folytathatom jövőre."
 

Legfrissebb híreink

22:55 - Fordított a Real, hengerelt idegenben a Pool - videó NEMZETKÖZI FOCI
21:47 - Szalah mintha a grundon lenne, olyan laza gólt lőtt - video NEMZETKÖZI FOCI
20:58 - Neymart 14 évesen tesztelte a Real, de... NEMZETKÖZI FOCI
20:39 - Thriller a litvánok ellen, egyre közelebb az Eb KÉZILABDA
20:11 - Kezdődik a gigászok csatája: a kezdőcsapatok NEMZETKÖZI FOCI
19:48 - Nem Zidane a hibás NEMZETKÖZI FOCI
19:12 - Fogadási csalásért csukhatják le az MU középpályását NEMZETKÖZI FOCI
18:17 - Vért izzad klasszis védőjével a Barcelona NEMZETKÖZI FOCI
17:10 - F1: íme, az első bemutatott 2018-as autó - képek, videó AUTÓ-MOTOR
16:56 - Téli olimpia: Bombameglepetésekkel rajtolt a férfi hokitorna JÉGKORONG
14:50 - Premier League: elképesztő összegért keltek el a tévés jogok NEMZETKÖZI FOCI
13:59 - Európa Kupa: fiatalít a magyar válogatott, íme a keret VÍZILABDA
13:36 - Tovább a hasít a Bundesliga, friss adatok a nézőszámokról NEMZETKÖZI FOCI
13:01 - Lassan eldől, ott lehet-e a sérült Neuer a vb-n? NEMZETKÖZI FOCI
12:22 - Guardiola elismerte, a Basel kettővel is mehetett volna NEMZETKÖZI FOCI
11:39 - Reakciók a Juventus-Tottenham BL-meccsről NEMZETKÖZI FOCI
11:00 - Ezt üzente Ronaldo a REAL-PSG előtt a hőbörgő szurkolóknak NEMZETKÖZI FOCI
10:12 - Eldőlhet Ambros Martín sorsa Győrben, a klub bejelentésre készül KÉZILABDA
09:24 - Nemzetek Ligája: van, aki szerint a magyar válogatott a favorit MAGYAR FOCI
08:53 - A legnagyobb riválisa edzőjével folytathatja Hosszú Katinka ÚSZÁS
08:24 - Kiderült, miért kellett a kórházban maradnia Mészöly Kálmánnak MAGYAR FOCI
07:53 - A szerdai sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények