Szerkesztő: Simon Zoltán
2018. 02. 13. 19:01

Tervek, meglátosok, helyzetelemzés.

A Sport TV Harmadik Félidő című műsorában vendége volt Bartha Csaba, a Győri Audi ETO KC elnöke, aki a klub frissen bejelentett igazolásai mellett beszélt többek között arról is, hogy Grimsbo és Amorim is marad a klubnál, hogy a fiatal magyar játékosok érdekében a Győr valamire készül az MKSZ-szel karöltve, és hogy neki nagyon szimpatikus volt az, hogy a Fradi kezdőhatosában három fiatal magyar játékos volt a Metz elleni meccsen.

 
„Azt látjuk az európai piacon, hogy a riválisaink is nagyon mozgolódnak, és szerintem napokon belül ők is jelentenek be új játékosokat, mi sem szerettünk volna ebben a sorban lemaradni. Lehet azt mondani, hogy már most is nagyon erős a Győr kerete, de egy távozónk biztosan lesz az év végén, hiszen Anja Althaus egy évet vállalt erre a szezonra. Az ő pótlását mindenképp meg kellett oldanunk. Örülök, hogy a norvég Kari Brattset, aki a vb-n is meggyőző teljesítményt nyújtott, elfogadta az ajánlatunkat” – mondta az első igazolásról Bartha Csaba, a Győri Audi ETO KC elnöke. – „Mondják, hogy vegyél két jó kapust, hogy sikeres legyél. Az elmúlt időszakban voltak sérülések, szerettünk volna biztosra menni, úgyhogy nekünk jövőre lesz három.” A francia Amandine Leynaud érkezik, Kiss Éva hosszabbított, és Kari Grimsbo-nek is érvényes szerződése van. Ahogy az elnök fogalmazott, nagyon komoly rivalizálás lesz a kapusposzton, és hárman meg fogják oldani a sokfrontos helytállást.
 
„Veronica Kristiansenről se feledkezzünk meg, hiszen ő a posztján a top3-4-ben van. Kommenteket is olvastam, és újságírók is kérdezték, hogy mi lesz Eduarda Amorimmal. Neki élő szerződése van, úgyhogy a jövő évet biztosan nálunk tölti” – nyilatkozta az elnök. Az igazolásokkal kapcsolatban azt még elárulta, arra már nem lát esélyt, hogy Draga Cvijic a Vardarból is Győrbe kerüljön. 
 
„Nem volt szempont, hogy csak olyan játékost igazoltunk, aki még nem nyert BL-t, de valahogy így jött össze. Az elmúlt négy évben háromszor nyert a Győr, és jó érzés, hogy annak, aki idejön, az a célja, hogy nyerje meg a BL-t. Sajnos az elmúlt időszakban az élet írta, hogy ki lesz a keretben. Múlt héten én is úgy álltam a kamera előtt, hogy nem tudtam, hogyan oldjuk meg ezt a helyzetet (Nora Mork sérülését – a szerk.), majd – és itt is szeretném megköszönni az érdi klub vezetőségének és edzőjének a hozzáállását – 12 óra alatt igazoltunk egy új játékost, Mireya Gonzalezt. Vele életben tudjuk tartani azt a játékot, amit Ambros elképzelt. Hogy jövőre ki lesz az a 16, aki leül a BL-meccseken, az nem olyan nehéz, mert számításaim szerint 16-an leszünk nagyjából a jövő évi első keretet figyelembe véve – árulta el a Harmadik Félidőbe Bartha Csaba. Egy, a magyar kézilabda szempontjából fontos tervről is beszélt: „Vannak olyan terveink is az MKSZ-szel karöltve, amiről most még nem szeretnék beszélni, nincs teljesen kiforrva maga az ötlet, de a fiatal játékosok versenyeztetését igenis meg kell oldani. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ilyen keret van Győrben, ugyanakkor szeretnék gratulálni azoknak a csapatoknak, és bár sokszor beszélnek Fradi-Győr ellentétről, de a Ferencváros nekem nagyon szimpatikus a tekintetben, hogy a Metz elleni mérkőzésen például a kezdőhatosban volt egy Háfra, egy Faluvégi, egy Lukács. Olyan fiatal játékosok, akik megállták a helyüket a legnehezebb középdöntős meccsükön. Igaz, hogy azon a meccsen kikapott a Ferencváros, de nem a fiatal játékosokon múlt. Azt gondolom, ez egy példaértékű dolog. Győrben más a koncepció, mi igenis világsztárokat igazolunk, mi ezt nem rejtjük véka alá, meg szeretnénk nyerni a BL-t, minden évben ez az elvárás a város és a szponzorok tekintetében. Nekünk ez a célunk, így igazolunk, ezt vállaltuk fel. Ugyanakkor, nem elbújva a felelősség elől, próbáljuk a szövetséggel azt az utat megtalálni, hogy a legtehetségesebb játékosaink, Pál Tamara, Afentáler, Varga Emőke, Szilovics, sorolhatnám őket, senkit nem szeretnék kihagyni, hogyan tudnak úgy fejlődni az NBI-ben, hogy egyszer majd őket mondjuk be itt a Harmadik Félidőben Kistiansen és Kari Brattset helyett.”
 
Cimkék: győri-audi-eto

Legfrissebb híreink

22:55 - Fordított a Real, hengerelt idegenben a Pool - videó NEMZETKÖZI FOCI
21:47 - Szalah mintha a grundon lenne, olyan laza gólt lőtt - video NEMZETKÖZI FOCI
20:58 - Neymart 14 évesen tesztelte a Real, de... NEMZETKÖZI FOCI
20:39 - Thriller a litvánok ellen, egyre közelebb az Eb KÉZILABDA
20:11 - Kezdődik a gigászok csatája: a kezdőcsapatok NEMZETKÖZI FOCI
19:48 - Nem Zidane a hibás NEMZETKÖZI FOCI
19:12 - Fogadási csalásért csukhatják le az MU középpályását NEMZETKÖZI FOCI
18:17 - Vért izzad klasszis védőjével a Barcelona NEMZETKÖZI FOCI
17:10 - F1: íme, az első bemutatott 2018-as autó - képek, videó AUTÓ-MOTOR
16:56 - Téli olimpia: Bombameglepetésekkel rajtolt a férfi hokitorna JÉGKORONG
14:50 - Premier League: elképesztő összegért keltek el a tévés jogok NEMZETKÖZI FOCI
13:59 - Európa Kupa: fiatalít a magyar válogatott, íme a keret VÍZILABDA
13:36 - Tovább a hasít a Bundesliga, friss adatok a nézőszámokról NEMZETKÖZI FOCI
13:01 - Lassan eldől, ott lehet-e a sérült Neuer a vb-n? NEMZETKÖZI FOCI
12:22 - Guardiola elismerte, a Basel kettővel is mehetett volna NEMZETKÖZI FOCI
11:39 - Reakciók a Juventus-Tottenham BL-meccsről NEMZETKÖZI FOCI
11:00 - Ezt üzente Ronaldo a REAL-PSG előtt a hőbörgő szurkolóknak NEMZETKÖZI FOCI
10:12 - Eldőlhet Ambros Martín sorsa Győrben, a klub bejelentésre készül KÉZILABDA
09:24 - Nemzetek Ligája: van, aki szerint a magyar válogatott a favorit MAGYAR FOCI
08:53 - A legnagyobb riválisa edzőjével folytathatja Hosszú Katinka ÚSZÁS
08:24 - Kiderült, miért kellett a kórházban maradnia Mészöly Kálmánnak MAGYAR FOCI
07:53 - A szerdai sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:12 - BL: férfias Tottenham, alázó City NEMZETKÖZI FOCI
20:57 - Szigorúbb bírókat kér az UEFA NEMZETKÖZI FOCI
20:01 - Megműtötték az Arsenal francia gólvágóját NEMZETKÖZI FOCI
19:37 - Miklós Edit őszinte vallomása az olimpiai távolmaradásáról EGYÉB SPORTOK
19:01 - Fontos nyilatkozat a győri női kézisektől KÉZILABDA
18:38 - Már a bajnokság előtt játékosokat tiltott el az MLSZ MAGYAR FOCI
18:18 - Barcelona: hihetetlen kéréssel fordultak az argentinok Messihez NEMZETKÖZI FOCI
17:42 - A Videoton egyik legjobbját szerezte meg a Puskás Akadémia MAGYAR FOCI
17:01 - Durva képet posztolt magáról Neymar - fotó NEMZETKÖZI FOCI
16:45 - Klubrekordért igazolt az ETO, de ki lesz a vezetőedző? KÉZILABDA
16:02 - Magyar foci: komoly megállapodás egy exkluzív partnerrel MAGYAR FOCI
15:11 - Eldőlt, hol folytatja Michael Schumacher fia AUTÓ-MOTOR
14:21 - Újabb európai rangadót vezethet Kassai Viktor NEMZETKÖZI FOCI
13:29 - "Szédületes baromságot" cáfolt meg Urbán Flórián MAGYAR FOCI
12:54 - SZENZÁCIÓ! Olimpiai döntőben a magyar gyorskori-váltó! EGYÉB SPORTOK
12:01 - Hihetetlen sztori került elő Harry Kane-ről! NEMZETKÖZI FOCI
11:31 - Neymar vs. Barcelona: döntés született! NEMZETKÖZI FOCI
11:02 - Óriásit védett a játékos, de nem kellett volna - videó! NEMZETKÖZI FOCI
10:24 - Szörnyű tragédia: így halt meg a 17 éves magyar focista NEMZETKÖZI FOCI
09:28 - Szörnyű hírt kaphat Hosszú Katinka ÚSZÁS
08:12 - Eldőlt Conte sorsa? NEMZETKÖZI FOCI
08:04 - A keddi sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények