Szerkesztő: Simon Zoltán | MTI
2018. 01. 29. 10:22

A spanyolok ötödik Eb-döntőjüket játszották, de most tudtak először nyerni.

Spanyolország nyerte meg a férfi kézilabda Európa-bajnokságot, miután vasárnap a zágrábi döntőben hat góllal legyőzte Svédországot.

 A mérkőzés elején a svédek irányítottak, a 12. percben már három góllal (7-4) vezettek, előnyükből két gól maradt meg a szünetre (14-12). A második felvonás elején a spanyolok gyorsan fordítottak (34. perc, 15-14), utána pedig fokozatosan őrölték fel riválisukat, és már végig náluk volt a vezetés. A svédek egyre kisebb ellenállást tanúsítottak, a hajrát pedig úgy kezdték a csapatok, hogy nem maradt nyitott kérdés (52. perc, 25-17).
 
A spanyolok hetedik Eb-érmüket szerezték, de az első aranyat. Ötödik alkalommal jutottak be a döntőbe, eddig négyszer veszítettek, 1998-ban éppen Svédország ellen. A svédek a sportág első öt Európa-bajnoksága közül négyet megnyertek, de 2002 után most jutottak el először a döntőig.
 
A finálé egyben világbajnoki selejtező is volt, a győztes spanyolok kijutottak a jövő januári, német-dán közös rendezésű vb-re. A vesztes svédeknek júniusban selejtezőt kell játszaniuk Hollandiával.
 
 
Eredmények, döntő:
Spanyolország-Svédország 29-23 (12-14)
a 3. helyért:
Franciaország-Dánia 32-29 (17-14)
 
A magyar válogatott a 14. helyen zárta a kontinenstornát, miután előbb az olimpiai bajnok Dániától 32-25-re, majd Spanyolországtól 27-25-re, végül Csehországtól 33-27-re kikapott a varasdi D csoportban.

Férfi kézilabda Eb: a legjobb játékos és az álomcsapat " KÉZILABDA › Európai kézilabda

Spanyolország nyerte meg a férfi kézilabda Európa-bajnokságot, miután vasárnap a zágrábi döntőben hat góllal legyőzte Svédországot. A finálé után nyilvánosságra hozták a legjobbakat:

Cimkék: kézilabda

Legfrissebb híreink


Élő eredmények