Szerkesztő: Márványi Péter
2017. 01. 11. 14:54

Javier Sabaté szövetségi kapitány és a magyar szövetség vezetősége is a csoportból való továbbjutást várja el a magyar válogatottól a franciaországi férfi kézilabda-világbajnokságon.

 

 
 
A spanyol szakember szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón kiemelte, nem volt sok idő a felkészülésre, de jól összeállt a csapat, remek a hangulat.
 
A világbajnokság szerda este kezdődik Párizsban, a magyar együttes pénteken, Rouenben játssza első csoportmérkőzését. 
 
A C jelű hatosban sorrendben a német, a horvát, a chilei, a szaúd-arábiai és a fehérorosz válogatott lesz a magyarok ellenfele. A csoportokból az első négy-négy helyezett jut a nyolcaddöntőbe.
 
A magyar kézilabda-válogatott Xavi Sabaté vezetésével jutott ki a 2017-es tornára,  miután Talant Dujsebajevet váltotta a csapat kispadján 2016 márciusában. A Veszprém vezetőedzőjével a szerbek elleni kettős sikerrel jött össze a kvalifikáció.
 
Magyarország legjobb eredménye egy ezüstérem még 1986-ból, a legutóbbi 2015-ös tornára azonban nem jutott ki a magyar csapat.
 
A világbajnoki felkészülés jegyében két felkészülési tornán lépett pályára a magyar csapat, az év végi Provident Kupán sima magyar siker született hazai parketten, míg január elején Dániában, a nagyon nívós Bygma Kupán lett második a válogatott. Az olimpiai bajnok dánoktól egy szoros vereséget szenvedtünk, míg Egyiptom és Izland ellen győzni sikerült.
 
 
 
A magyar férfi kézilabda-válogatott kerete:
 
Kapusok: Fazekas Nándor (balatonfüredi KSE), Mikler Roland (Telekom Veszprém)

Jobbszélsők: Gulyás Péter (Telekom Veszprém), Harsányi Gergely (Grundfos Tatabánya KC)

Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Telekom Veszprém), Balogh Zsolt (Mol-Pick Szeged), Nagy László (Telekom Veszprém)

Irányítók: Császár Gábor (Kadetten Schaffhausen, Svájc), Juhász Ádám (Grundfos Tatabánya KC), Lékai Máté (Telekom Veszprém)

Beállók: Bánhidi Bence (Mol-Pick Szeged), Schuch Timuzsin (Telekom Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Grundfos Tatabánya KC), Zubai Szabolcs (Mol-Pick Szeged)

Balátlövők: Bodó Richárd (Mol-Pick Szeged), Dzsamali Iman (Meskov Breszt, Fehéroroszország), Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém)

Balszélső: Iváncsik Gergely (Telekom Veszprém)

Szövetségi kapitány: Xavier Sabaté

Edző: Debre Viktor
 
 
 
A magyar válogatott programja:
 
Csoportmérkőzések:
 
január 13. Németország - Magyarország
 
január 14. Magyarország - Horvátország
 
január 16. Magyarország - Chile
 
január 18. Szaúd-Arábia - Magyarország
 
január 20. Fehéroroszország - Magyarország
 
A csoportmérkőzések után a csoportok 6. helyezettjei a 21.-24. helyekért játszanak, az 5. helyezettek pedig a 17.-20. helyekért.
 
A továbbjutó csapatok a nyolcaddöntőkbe jutnak, az A-B csoport csapatai és a C-D csoportok csapatai játszanak majd egymással. A nyolcaddöntő mérkőzéseit január 21-22-én, a negyeddöntőket január 24-én, az elődöntőket 26-án, a döntőt pedig 29-én rendezik.
 

Legfrissebb híreink

21:52 - Kiderült, hova igazolhat az NB I gólkirálya MAGYAR FOCI
21:28 - Fantasztikus hírről számolt be a Chelsea klasszisa - kép NEMZETKÖZI FOCI
20:41 - Ronaldo ezt a játékost akarja a Real Madridhoz csábítani NEMZETKÖZI FOCI
20:26 - Egy félidőn keresztül égett a Real a klubvilágbajnokságon - videó NEMZETKÖZI FOCI
19:56 - Döbbenetes tragédia: elhunyt a tehetséges labdarúgó NEMZETKÖZI FOCI
19:29 - Drámai bejelentést tehet Michelisz Norbi AUTÓ-MOTOR
18:58 - Ezért a világsztárért harcol a PSG és a Real Madrid NEMZETKÖZI FOCI
18:54 - Szenzációs start: két magyar érem az úszó-Eb-n ÚSZÁS
18:29 - Meglepő: ebbe a csapatba igazolhat Nagy Ádám MAGYAR FOCI
17:41 - Döbbenet: ennyit kapnak a német futballisták, ha behúzzák a vb-t NEMZETKÖZI FOCI
16:39 - Elképesztő: a közösségi oldalon keres edzőt a magyar csapat MAGYAR FOCI
15:31 - Fura: győri csapattársa beszólt a visszavonuló Görbicz Anitának KÉZILABDA
14:26 - Drámai jelenetek zajlottak a magyar futballista meccsén - videó MAGYAR FOCI
14:01 - Komoly doppingbotrányba keveredett a kerékpársport királya EGYÉB SPORTOK
13:21 - Parádés névsor: közülük kerül az év férfi sportolója EGYÉB SPORTOK
12:51 - Úszó-Eb: fantasztikusan nyitottak a magyarok ÚSZÁS
12:16 - Újabb válogatott játékos hagyhatja el a Videotont MAGYAR FOCI
11:14 - Döbbenetes: ezek a világklasszisok alkotják az év csapatát NEMZETKÖZI FOCI
10:11 - Szomorú: nem indul az úszó Eb-n a magyar klasszis ÚSZÁS
09:09 - Hatalmas bajba került a magyar válogatott focista MAGYAR FOCI
08:02 - Nagyon komoly bejelentést tett Hosszú Katinka ÚSZÁS
07:00 - Szerdai sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
21:58 - Arcon ütötte ellenfelét, így büntette az MLSZ MAGYAR FOCI
21:27 - Kit érdekel még az NB I? Mutatjuk! MAGYAR FOCI
21:01 - Ibrahimovic kitálalt Guardioláról NEMZETKÖZI FOCI
20:38 - Videó: Berkesi Judit versben mondta el Hajdú B. Istvánnak EGYÉB SPORTOK
20:03 - Magyar Kupa: elkészült a nyolcaddöntő menetrendje MAGYAR FOCI
19:34 - Úszó Eb: aranyesőre számít a kapitány ÚSZÁS
19:07 - Így tervezi az FTC Gera és Hajnal pótlását MAGYAR FOCI
18:40 - Megverték a börtönben a paralimpiai bajnokot EGYÉB SPORTOK
18:02 - Téli Olimpia: Mégis mennek az oroszok EGYÉB SPORTOK
17:18 - Kelendő lett a Haladás szupertehetsége MAGYAR FOCI
16:29 - Van Gaal keményen leoltotta Mourinhót NEMZETKÖZI FOCI
15:37 - Rémisztő fejsérülés: lemerevedtek a játékos karjai AMERIKAI SPORTOK
14:24 - Puskás Akadémia: nincs szükség fiatalokra MAGYAR FOCI
13:32 - Balhé Milánóban: a kapus menekülne a csapattól NEMZETKÖZI FOCI
12:22 - Zűr Barcelonában: a középpályás értetlenkedik és távozni akar NEMZETKÖZI FOCI
11:31 - Kiderült, mi a gond a Juve argentin gólvágójával NEMZETKÖZI FOCI
10:27 - Így mutatkozott be a Honvéd új edzője MAGYAR FOCI
09:33 - Nem mehettek szabadságra a Mezőkövesd játékosai MAGYAR FOCI
08:23 - Forró tánc a svéd kézilabdás lányoktól - videó KÉZILABDA
07:52 - Madridba költözne a Chelsea világklasszis kapusa NEMZETKÖZI FOCI
07:26 - Furcsán reagált a PSG edzője a BL-sorsolásra NEMZETKÖZI FOCI
07:00 - Keddi sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
21:49 - Szomorú: autóbalesetet szenvedett a Bayern labdarúgója NEMZETKÖZI FOCI
21:11 - Brazil csillagra csaphat le a Barcelona NEMZETKÖZI FOCI
20:33 - Ez a futballista érkezik a télen a Real Madridhoz? NEMZETKÖZI FOCI
19:56 - Elveszítheti egyik válogatott játékosát a Videoton MAGYAR FOCI
19:29 - Érdekes: ide igazol az MU kiváló kapusa? NEMZETKÖZI FOCI
18:44 - Menesztette edzőjét a Ferencváros KÉZILABDA
18:12 - Meglepő: Neymar otthagyta a PSG-t NEMZETKÖZI FOCI
17:41 - Kézilabda: letaglózó hír érkezett Veszprémből KÉZILABDA
16:33 - Óriási botrány volt a magyar focimeccsen - videó MAGYAR FOCI
15:29 - Botrány: Mourinho miatt verekedéssel zárult a manchesteri derbi NEMZETKÖZI FOCI
14:22 - Ezzel a játékossal erősíthet a magyar labdarúgó-válogatott MAGYAR FOCI
13:51 - Tenisz: jelentős díjat söpört be a svájci világklasszis TENISZ
13:40 - Európa-liga: ezekkel a párharcokkal folytatódik a sorozat NEMZETKÖZI FOCI
12:20 - Megtartották a sorsolást, ilyen meccsekkel folytatódik a BL NEMZETKÖZI FOCI
11:37 - Fantasztikus örömhírt kapott Michelisz Norbert AUTÓ-MOTOR
10:48 - Brutális sérülést hozott a bokszmérkőzés - kép KÜZDŐSPORTOK
09:28 - Újabb komoly akadályt küzdött le a Barcelona - videó NEMZETKÖZI FOCI
08:33 - Kézilabda: drámai bejelentést tett Görbicz Anita KÉZILABDA
08:08 - NB I: korábbi sikeredző ül le a bajnok kispadjára MAGYAR FOCI
07:34 - Az év legnagyobb kapushibái születtek a hétvégén - videók! NEMZETKÖZI FOCI
07:00 - A hétfői sportműsorok és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények