Történelmi magyar siker Oroszország ellen!

A továbbjutás szempontjából fontos mérkőzésen a magyar férfi kézilabda-válogatott 27-23-ra győzött az orosz csapat csehovi otthonában Európa-bajnoki selejtezőn. Háromból három a magyar mérleg! Kilenc is volt közte a második félidő elején.


5. csoport:
Oroszország-Magyarország 23-27 (8-15)

Az orosz csapat a vártnál gyengébben játszott, ugyanakkor Talant Dujshebaev szövetségi kapitány együttese a remek kezdés (1-4) után sem vett vissza a tempóból, és fokozatosan húzott el. Volt már 9-3 is az állás, míg a szünetre biztos, hétgólos vezetéssel vonult el pihenőre a vendéggárda.

A folytatásban már 18-9-re is vezettek a magyarok, ám időkérés után sorozatban hatszor voltak eredményesek az oroszok. Erre Dujshabaev próbálta rendezni a sorokat, és a kezdősor pályára küldésével állandósult a különbség, amit a hajrában sikerült növelni is.

A biztos sikerrel óriási lépést tett a magyar válogatott, hogy kijusson a jövő januári, lengyelországi Eb-re, ahol életben lehet tartani az olimpiai kvóta megszerzésének reményét.

A két csapat szombaton 16.10-kor Veszprémben ismét találkozik.

A mieink történelmi eredményt értek el, hiszen tétmérkőzésen korábban sem a Szovjetunió, sem a FÁK, sem Oroszország ellen nem győztünk még soha, sőt, csak egyetlen döntetlenünk volt (a 2012-es 31-31-re végződő újvidéki Eb-csoportmeccsről).

A kvartett másik összecsapásán:
Ukrajna-Portugália 26-32 (12-17)

Az Eb-selejtező 5. csoportjának állása:
1. Magyarország 6 pont/3 mérkőzés, 2. Oroszország 2/2 (57-56), 3. Portugália 2/3 (91-91), 4. Ukrajna 0/2

A magyar csapat további mérkőzései:
szombat: Magyarország-Oroszország, Veszprém 16.10
június 10.: Portugália-Magyarország, Santo Tirso 21.05
június 13.: Magyarország-Ukrajna, Győr 16.00

A csoport első két helyezettje, valamint a hét selejtezőcsoport legjobb harmadikja jut ki a 2016 januárjában sorra kerülő lengyelországi Európa-bajnokságra.

Videók