Kikaptunk a szerbektől az Eb előtt

Az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott kikapott a szintén Eb-résztvevő szerb együttestől szombaton a délvidéki Zentán játszott felkészülési mérkőzésen.


Eredmény:
Szerbia-Magyarország 24-22 (14-11)

A felmérőn a szerbek játszottak hatékonyabban az első félidőben, és bár negyedóra elteltével 7-6-ra még a vendégegyüttes állt jobban, a szünetig háromgólos előnyre tettek szert. Fordulás után közelebb zárkózott a magyar csapat, s a 45. percben már csak minimális különbséggel vezetett a házigazda (19-18). A hajrát azonban a vendéglátók bírták jobban, így két góllal nyerni tudtak.
Vasárnap a két együttes Kecskeméten ismét megmérkőzik egymással.

A lengyelországi kontinenstorna január 15-én kezdődik, a Talant Dujshebaev szövetségi kapitány irányította magyar együttes a D csoportban 16-án Montenegró, 18-án Oroszország, 20-án pedig Dánia legjobbjaival találkozik.

Videók