Kézilabda: megvan, meddig kell dönteni Nagy Laci sorsáról

Debre Viktor edző szombaton azt hangsúlyozta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatottnak túl kell lépnie a fehéroroszoktól pénteken elszenvedett vereségen.


"Az élsportban pillanatok alatt túl kell lépni a vereségen, de tanulni kell belőle. Csernus Imre pszichiáter keményen dolgozik a játékosokkal" - nyilatkozta Javier Sabaté szövetségi kapitány segítője.
 
A magyar együttes két győzelemmel és három vereséggel zárta a csoportkört, ugyanis péntek este 27-25-re kikapott a fehéroroszoktól az ötödik, utolsó fordulóban. Ezzel eldőlt, hogy nem a 260 kilométerre fekvő Lille-ben játszik a svédekkel a vasárnapi nyolcaddöntőben, hanem a 760 kilométerre lévő Albertville-ben kell pályára lépnie az olimpiai bajnok dánokkal szemben.
 
A küldöttség szombat délelőtt repülővel utazott új szálláshelyére, a francia Alpok lábánál fekvő Chambéry-be, ahol délután videózás és edzés szerepelt a programban.
"A fiúk jól dolgoztak, taktikai és technikai dolgokat gyakoroltunk, igyekeztünk jobban megszervezni a lerohanásokat" - mondta Debre Viktor.
 
Az edző elárulta, a szakmai stábban továbbra is téma a játékoskeret módosítása, hiszen a csapatkapitány Nagy László - akinek a bokája múlt pénteken, a németek elleni első csoportmeccsen sérült meg - minden nap együtt edz a társaival és jól dolgozik.
 
 "Vasárnap reggel kilenc óráig van lehetőségünk módosítani, de alaposan meg kell rágnunk a témát, mert kemény döntés előtt állunk" - tette hozzá.
    
A magyar csapat legutóbb január 5-én találkozott a dánokkal, és bár a Bygma Kupa felkészülési torna aalborgi meccsén a szünetben még 10-8-ra vezetett, végül 24-21-re kikapott. Debre szerint az a találkozó alapot adhat a vasárnap 20.45-kor kezdődő nyolcaddöntő előtt, de nem meghatározó.
 

Videók