Futottunk az eredmény után, kéziben eggyel nyertek az oroszok

Nagyon fontos volt a második csoportmeccs mindkét fél számára, de az elszenvedett vereséggel nehéz helyzetbe került Talant Dujsebajev szövetségi kapitány együttese az olimpiai kijutásért folyó harcban, mert éppen egy közvetlen riválisa múlta felül.


Különösen fontos volt az összecsapás, hiszen egyik csapatnak sincs még olimpiai selejtezős helye, és most egy győzelemmel éppen a másik kárára lehetett előnyösebb helyzetbe kerülni. A két gárda azonos Eb-selejtezős csoportból jutott ki a lengyelországi tornára, akkor a magyarok mindkétszer nyertek.
 
Az ellenfél kezdett jobban, 3-1-re vezetett, mivel lassan állt össze a magyar védelem. Amikor viszont sikerült megakadályozni a gyors orosz indulásokat, akkor összejött az egyenlítés is a 9. percben (4-4). Elöl azonban továbbra is akadozott a játék, Kirejev jól védett – a meccs végéig összesen tizenhétszer. 
 
Kettős emberelőnyben ugyan csökkent a különbség, azonos létszámban viszont az oroszok Gyibirov vezetésével - és kihasználva a magyarok hibáit - a 21. percre 11-7-re elhúztak. Dujsebajev időt kért, a kapuban pedig Miklert Bartucz váltotta. Azonban Schuch és Faluvégi is a kiállítás sorsára jutott, így 13-8-ra módosult az állás. A szünet előtt már a második magyar hétméteres maradt ki, így jelentős előnnyel vonult el pihenőre az orosz válogatott.
 
 
A második félidőt Bartucz bravúrjai - köztük kivédett büntetője - vezette be, ez erőt adott a többieknek is: sorozatban három góllal 14-13 lett. Rendezték soraikat az oroszok és visszaverték az egyenlítési kísérleteket. Ismét több lett a hiba a magyarok játékában, melynek következtében pillanatok alatt 19-15-öt mutatott az eredményjelző. Az oroszok emberhátrányban kétszer is betaláltak - Gyibirov szinte nullszögből csavarta kapuba a labdát -, Iváncsik pedig előbb ziccert, majd büntetőt rontott.
 
 
 
 
Az utolsó tíz perc 24-19-es orosz vezetésről indult, Dujsebajev pedig időt kért. Jamali próbálkozásai sikeresek voltak, így csökkent a különbség (25-23). A túloldalon viszont a csereként beállt Gorbok nem hibázott. A hajrában mindent egy lapra feltéve támadott a magyar válogatott, feljött 27-26-ra, a végén azonban Nagy László időntúli szabaddobása elakadt a blokkban, így maradt a fájó vereség.
 
Az Eb-n nagy a tét: a győztes - francia siker esetén az ezüstérmes - kijut a riói olimpiára, illetve a világbajnok franciákon és az olimpiai selejtezőre már kijutott csapatokon - Lengyelország, Spanyolország, Dánia, Horvátország, Németország, Szlovénia - kívül a két legjobb együttes szerepelhet az ötkarikás selejtezőn. Lengyelországban a magyar mellett a macedón, a szerb, az izlandi, a fehérorosz, a norvég, a svéd, az orosz és a montenegrói válogatott küzd az olimpiai selejtezős tornára még kiadó két helyért.
 
Oroszország-Magyarország 27-26 (14-10)
gól: Gyibirov 6/1, Selmenko 6, Gorbok 5, Csernoivanov 4, Atman 2, Kalaras 1, Siskarjov 1, Szoroka 1/1, Zsitnyikov 1, illetve Jamali 6, Nagy L. 5, Pásztor Á. 4/1, Iváncsik 3,  Ancsin 2, Hornyák 2/2, Bodó 2, Bánhidi 1, Faluvégi 1
 
Dujsebajev az M4 Sportnak a lefújás után elmondta: a támadójáték az oka a vereségnek. "Az oroszok hétszer is betaláltak lerohanásból az első félidőben. Sok egy-egy elleni szituációt és büntetőt kihagytunk, de nem a játékosok a hibásak, én készítettem fel őket."
 
"Sok előnyt adtunk az oroszoknak, sok lövést rontottunk, sok labdát adtunk el. Így nem lehet meccset nyerni - mondta Nagy László. - Kár érte, mert jó lett volna nyerni. A fegyelmezetlenség megbosszulta magát. Nem tartottuk be az előzetesen megbeszélt taktikát."
 
 
Később:
Dánia-Montenegró 20.15
 
szombaton játszották:
1. forduló:
Magyarország-Montenegró 32-27
Dánia-Oroszország 31-25
 
A csoport további programja:
szerda, 3. forduló:
Oroszország-Montenegró 17.15
Dánia-Magyarország 20.00
 
Az első három helyezett jut a 12-es középdöntőbe.
 

Videók