Szerkesztő: Simon Zoltán
2018. 05. 21. 10:02

"Nem fair, amit a szurkolók csinálnak - de én talpon maradok." Juan Carlos Pastor boldog volt.

Miközben a szegedi kézilabdázók a fellegekben érzik magukat és „édes sört” isznak a megszerzett kézilabdaarany után, a veszprémi szurkolók hihetetlenül csalódottak. A 29-26-os vasárnapi Veszprém-győzelem ugyanis – a négygólos szegedi vereség miatt - kevés volt a bajnoki címvédéshez. A hazai fanatikusok a „Hol van a csapatunk” rigmust kiabálták, majd kifütyülték Ljubomir Vranjest, amikor a vezetőedző átvette az ezüstérmét. A svéd szakember a DIGI Sport híradójának azt mondja: nem érti a szurkolókat, de ő nem adja fel!
 
„Természetesen hallottam a szurkolók hangját. Nem tudom, mit akarnak. Tényleg. Ma négy sérült játékosunk nélkül játszottunk és győztünk három góllal. Ezek nélkül a játékosok nélkül küzdöttünk Szegeden is. Mindent megtettünk a sikerért. Kőkeményen harcoltunk. Tényleg nem értem a szurkolókat. Nem fair, amit csinálnak. Persze, joguk van hozzá. Megtehetik. De én talpon maradok, és keményen teszem a dolgom továbbra is, mert ez az egyetlen, amit tehetek. A végsőkig fogok küzdeni és dolgozni ezért a klubért” – mondta csalódottan, de egyben feldúltan Ljubomir Vranjes a Sport24-nek. 
 

A Szeged utoljára 2007-ben nyerte meg a magyar férfi kézilabda-bajnokságot, azóta a Veszprém volt az egyeduralkodó a hazai élvonalban. Most megtört a jég, így nem meglepő Bodó Richárd határtalan öröme. „Nagyon jó” – kortyolt egyet a söréből Bodó Richárd. „Viccet félretéve, ez a sör édes, hiszen nagy sikert értünk el a Veszprém Arénában – két meccsen tudtuk felülmúlni a Veszprémet -, nagyon boldogok vagyunk. Szinte még fel sem fogtam, egy vagy két órán belül fogom csak felfogni, hogy mit ért el a csapatunk. Nagyon büszke vagyok mindenkire, és gratulálok mindenkinek” – mondta boldogan a hét gólig jutott balátlövő.
 
Juan Carlos Pastor, a MOL-PICK Szeged nem kevésbé boldog vezetőedzője így értékelt: „Nem tudom elmondani szavakkal, amit érzek. Öt éve érkeztünk ide, hogy elérjük ezt a célt. És sok idő telt el azóta. Rengeteg munka van ebben az aranyéremben mindenki részéről. Úgy gondolom, hogy jobbak voltunk a Veszprémnél a döntőben. A négygólos otthoni győzelemmel elhittük, hogy meg tudjuk csinálni, de itt a második félidőben, amikor vezetett a Veszprém három góllal, tudtunk jó választ adni, és nem törtünk össze.”
 

Legfrissebb híreink

23:09 - A Ferrari ismét szerződésben egy Schumacherrel AUTÓ-MOTOR
22:31 - Férfi kézi-vb: Nem kezdtek jól a középdöntőben a magyarok KÉZILABDA
22:28 - Férfi kézi-vb: Könnyedén verte a házigazda Izlandot KÉZILABDA
22:07 - Moruinhot nem támogatták annyira, mint vetélytársait NEMZETKÖZI FOCI
21:05 - Újabb PL középpályást szerződtetne Henry NEMZETKÖZI FOCI
20:34 - Férfi kézi-vb: A franciák nyerték a rangadót KÉZILABDA
20:06 - Szilágyi Liliána Hosszú Katinka előtt úszott be 200 pillangón ÚSZÁS
19:02 - Férfi kézi-vb: Először nyert Szaúd-Arábia KÉZILABDA
18:44 - Premier League: Hét gólos meccset játszott a Liverpool NEMZETKÖZI FOCI
18:05 - Borússá tették Djokovic kedvét a fények TENISZ
17:06 - Özilnek tovább kell lépnie NEMZETKÖZI FOCI
16:04 - Rooney megmondta, ki legyen a MU edzője NEMZETKÖZI FOCI
15:02 - Solskjaer beszélt Lukaku jövőjéről NEMZETKÖZI FOCI
14:07 - Férfi kézi-vb: Sterbik Árpádot is becserélték KÉZILABDA
13:08 - Australian Open - Kemény meccsen van túl Fucsovics és Babos TENISZ
12:08 - Így vigasztalta ellenfelét Serena Williams TENISZ
11:05 - Australian Open - Tovább menetelnek Babosék a címvédés felé TENISZ
10:03 - Ronaldónak bíróság előtt kell felelnie NEMZETKÖZI FOCI
09:18 - Rabiot-t száműzték a PSG első keretétől NEMZETKÖZI FOCI
08:23 - Guardiola elég pontosan körülírta, mire van szüksége NEMZETKÖZI FOCI
06:58 - Szombati sport: dán-magyar a férfi kézi-vb-n EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:06 - Férfi kézi-vb: Százszázalékosan jutottak tovább a Dánok KÉZILABDA
22:08 - Férfi kézi-vb: Vereséggel zárta a csoportkört a magyar csapat KÉZILABDA
21:03 - Malcom már távozhat is a Barcától NEMZETKÖZI FOCI
20:20 - Férfi kézi-vb: Izland is a következő körben KÉZILABDA
20:05 - Mourinho beszélt a jövőjéről NEMZETKÖZI FOCI
19:25 - Férfi kézi-vb: Megvan a magyarok harmadik középdöntős ellenfele KÉZILABDA
19:04 - Nem akárki sétált be a Juventus öltözőjébe a kupadöntő után NEMZETKÖZI FOCI
18:29 - Dakar: Szalayék beállították egyéni legjobbjuk AUTÓ-MOTOR
18:04 - Kizárhatják a Barcát a Király Kupából NEMZETKÖZI FOCI
17:47 - Férfi kézi-vb: Egyiptom már a középdöntőben KÉZILABDA
17:03 - A Chelsea és a City is versenybe száll a Real kiszemeltjéért NEMZETKÖZI FOCI
16:08 - Megfosztották érmétől az olimpiai második birkózót KÜZDŐSPORTOK
15:01 - Elhagyhatta a kórházat Niki Lauda AUTÓ-MOTOR
14:04 - Kínában folytatja a Tottenham középpályása NEMZETKÖZI FOCI
13:01 - A Barca az első, a Bayern és a City követi NEMZETKÖZI FOCI
12:04 - Férfi kézi-vb: Vranjes belátja, hogy rosszul döntött KÉZILABDA
11:11 - Dakar: Nagyon szép pozícióban várják a zárónapot Szalayék AUTÓ-MOTOR
10:03 - Australian Open: Babos Tímeáék folytatják útjukat a címvédés felé TENISZ
09:27 - Australian Open: Fucsovics búcsúzott a második fordulóban TENISZ
09:02 - A Ronaldo-botrány kirobbantóját Budapesten fogták el NEMZETKÖZI FOCI
08:34 - Férfi kézi-vb: Újabb játékos került ki a magyar keretből KÉZILABDA
07:33 - Csütörtöki sport: magyar-svéd a férfi kézi-vb-n EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények