Szerkesztő: Nagy Benjámin
2018. 05. 17. 19:34

Várható volt, mondjuk ki.

 

Schuch Timuzsin távozik a férfi kézilabda NB I-ben címvédő Telekom Veszprém csapatától. A klub honlapjának csütörtöki tájékoztatása szerint a magyar válogatott játékos szerződése június 30-án lejár, és bár a veszprémiek tettek ajánlatot a védőspecialistának, a 32 éves kézilabdázó a távozás mellett döntött.

Schuch Timuzsin 19 évesen, egy Szeged elleni győztes mérkőzésen mutatkozott be a Veszprém felnőtt csapatában 2005-ben. Ezt követően más együtteseknél szerepelt kölcsönben, majd 2007-ben a román HCM Constantához igazolt. 2011-ben tért vissza Veszprémbe, ahol azóta a védelem egyik meghatározó tagja volt. A csapattal hét bajnoki címnek és kupagyőzelemnek, két SEHA Liga-diadalnak és négy Bajnokok Ligája Final Four-szereplésnek volt részese. A BL-ben és Magyarországon több alkalommal választották meg a legjobb védőjátékosnak. Veszprémi színekben eddig 323 mérkőzésen lépett pályára és 118 gólt szerzett.

 

A Telekom Veszprém szombaton 32-28-ra kikapott a MOL-Pick Szeged vendégeként az NB I döntőjének első mérkőzésén, a visszavágót vasárnap 15 órakor rendezik Veszprémben. 

Legfrissebb híreink

23:28 - Francia válogatottja repítette a Veszprémet - előztek a tabellán KÉZILABDA
22:25 - Vízilabda: alázott a férfi válogatottunk az utolsó meccsén VÍZILABDA
21:22 - Idén már nem léphet pályára a franciák világbajnok védője NEMZETKÖZI FOCI
20:15 - Az atlétikai vb-rendezés nagy lépés a budapesti olimpia felé EGYÉB SPORTOK
19:51 - Női kézilabda Eb - Megvan az első elődöntős KÉZILABDA
19:10 - Jégkorong - három változás a magyar keretben JÉGKORONG
18:15 - Világbajnok kézilabdázót igazolt a Ferencváros KÉZILABDA
17:30 - Győri Audi ETO: jó hír érkezett a győri klasszisról KÉZILABDA
16:48 - Libertadores-kupa: Buenos Airesben balhé volt NEMZETKÖZI FOCI
15:28 - Kérdéses Kapás Boglárka szereplése a nyitónapon ÚSZÁS
15:18 - Férfi kézi: kijelölték a 28 fős magyar keretet a vb-re KÉZILABDA
14:40 - Kézi: a románok elleni győzelemmel sem biztos az Eb-elődöntő KÉZILABDA
13:45 - Robben elképzelhetőnek tartja a visszavonulását NEMZETKÖZI FOCI
12:30 - Lazio-Sampdoria: hihetetlen gólörömök a hosszabbításban - videó NEMZETKÖZI FOCI
11:50 - Cagliari-Roma: őrült véghajrá - videó NEMZETKÖZI FOCI
11:20 - Csodát tett a Miami, lehetetlen játékkal verte Tom Bradyéket AMERIKAI SPORTOK
11:05 - A FINA elfogadta a vízilabda szabálymódosításait VÍZILABDA
10:35 - Kim Rasmussen: Ezért vagyunk itt KOSÁRLABDA
09:37 - Rövidpályás úszó-vb - Hosszú már az első napon aranyérmes lehet ÚSZÁS
04:45 - Hétfői sportműsor: topbajnokságok, csúcsmeccs a kézi Eb-n EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények