Szerkesztő: Bíró Ádám
2017. 09. 21. 07:50

Úgy tűnik, az egyik legsikeresebb honi csapatsportágat sem kerülik el a csalók.

Újabb három embert hallgatott ki gyanúsítottként a Budapesti Nyomozó Ügyészség a kézilabda-mérkőzésekkel kapcsolatos vesztegetés miatt indított nyomozása során, ezzel a gyanúsítottak száma kilencre nőtt.

 
A Fővárosi Főügyészség a MTI-ez eljuttatott szerdai közleményben azt írja, hogy a „jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egyes klubcsapatok vezetői, illetve edzői a mérkőzések eredményének befolyásolása érdekében kínáltak fel jogtalan előnyt (alkalmanként több százezer forintot), amit az érintett játékvezetők elfogadtak”.
 
A hivatal június 7-én több helyszínen tartott házkutatást, melynek során okiratokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglalt le, és hat személyt hallgatott ki gyanúsítottként, most pedig újabb hármat.
 
Az ügyészség tájékoztatásából kiderül: négy játékvezető, két csapatedző, két klubelnök és a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) egyik tisztségviselője gyanúsított.
 
Mindannyian szabadlábon védekezhetnek. A nyomozás jelenlegi határideje november 23., de ez meghosszabbítható.
 
Az MKSZ a júniusi házkutatásokat követően kiadott közleményében többek között azt írta, hogy a sportágban régóta közszájon forgó szóbeszéd szerint egyes, jellemzően a kieséstől fenyegetett klubok kérésére a játékvezetők alkalmanként befolyásolhatták a mérkőzések végkimenetelét. Ezt Kocsis Máté elnök jelezte a rendvédelmi szerveknek, és kérte közbenjárásukat az ügy tisztázása érdekében.
Cimkék: kézilabda

Legfrissebb híreink


Élő eredmények