Ortega távozott, még sincs edzőkérdés Veszprémben

Kálomista Gábor, a veszprémi klub társelnöke szerint jelenleg nincs edzőkérdés Veszprémben azután, hogy az új tréner, Xavi Sabaté által vezetett csapat magas színvonalú mérkőzésen szombaton legyőzte a német Flensburgot a férfi kézilabda Bajnokok Ligája második fordulójában.


A veszprémi klub társelnöke az M4 Sport7fő című műsorában elmondta: miután Carlos Ortegát menesztették, több komoly edző is bejelentkezett náluk. Ők az eddigi másodedzőt, Xavi Sabatét nevezték ki a vezetőedzőnek, aki ha bizonyít, miért ne maradhatna posztján - fogalmazott Kálomista. Hozzátette: nem kell kapkodni, és a játékoskeret is erős.
 
 
A társelnök kitért rá, hogy nagyon bízik Sabatéban, a Flensburg ellen 28-24-re megnyert mérkőzésbe "jól nyúlt bele", és "jókor cserélt".
 
Szóba került Nagy László is, akire négy-hat hétig nem számíthatnak, miután hétfőn megműtötték a bal, azaz a lövő kezét. Kálomista úgy fogalmazott, hogy Nagy László "komoly személyiség, vezéregyéniség", ezzel együtt ő nem gondolja, hogy a klubvezetésnek meg kell osztania bármelyik játékossal is azt a felelősséget, hogy egy edző jöjjön vagy menjen. Ezzel az átlövő korábbi megnyilatkozására utalt, amelyben jelezte: meglepte őt az edzőmenesztés.
 
Sabaté elődjét, Carlos Ortegát a múlt hétfőn váltották le azt követően, hogy a BL első körében az előző idényben finalista Veszprém a lengyel Wisla Plock otthonában csak döntetlent játszott, és előtte a nemhivatalos klubvilágbajnokság döntőjében kikapott a német Füchse Berlintől.
 

Videók