Kézilabda: először rendezik meg vasárnap a Szuperkupát

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) kezdeményezésére vasárnap először kerül sor a Szuperkupára.


Az MKSZ és a klubok megegyezése szerint az egyelőre 2018-ig biztosan sorra kerülő rendezvénynek első alkalommal a Veszprém Aréna ad otthon, névadó szponzora pedig a Kinizsi Bank lesz.

Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Vetési Iván, az MKSZ elnöke arról beszélt, hogy a férfi és női bajnokság arany- és ezüstérmesének, vagyis a négy nemzetközi élcsapatnak az összecsapása méltó nyitánya lesz az idei szezonnak. Hozzátette, akik nem férnek majd be a Veszprém Arénába, a Duna TV-n láthatják élőben a mérkőzéseket.

A bajnokságot és a kupát a férfiaknál a Veszprém, a nőknél a Győr nyerte, ellenfelük a Szeged, illetve az FTC lesz.

Azt is bejelentette, hogy jövőre az új győri aréna lesz a helyszín, s amennyiben a következő években a Szeged és a Ferencváros is résztvevők lesznek, akkor ezek a klubok is otthon adhatnak a Szuperkupának.

Mind a négy klub képviselője jó kezdeményezésnek nevezte a Szuperkupát, bár Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke hozzátette, hogy eredetileg nem tervezték a programjukba ezt a rendezvényt, de a magyar kézilabda érdekeit és az új tv-s szerződést is szem előtt tartva részt vesznek a viadalon.

A Szuperkupára a jegyek 5000 forintba kerülnek.

KÉZILABDA
A Szuperkupa programja
Vasárnap:
nők: 15.00:
Győri Audi ETO FC - FTC-Rail Cargo Hungaria
férfiak: 17.15: MKB-MVM Veszprém - MOL Pick Szeged

Videók