Dán világsztárt igazolhat a Veszprém

Európa- és olimpiai bajnok beállós érkezhet.


A dán TV2 információja szerint René Toft Hansen, a dánok olimpiai bajnok kézilabdázója a Telekom Veszprém csapatához szerződött.
 
A sportágban rendszerint jól értesült portál keddi cikke szerint a beálló nyáron érkezik a német THW Kieltől a magyar csapathoz, de a szerződését már aláírta.
 
Egy ideig úgy tűnt, hogy a 33 éves játékos hazatér, és a Ribe-Esbjerg együttesében folytatja, végül azonban a Veszprémet választotta.
 
A dán TV2 értesülését a magyar klub és a játékos sem kommentálta.
 
René Toft Hansen eddig 135 mérkőzést játszott a dán válogatottban, 195 gólt szerzett, 2012-ben Európa-bajnok, 2016-ban olimpiai aranyérmes lett. Volt junior világbajnok, és kétszeres felnőtt vb-ezüstérmes. A német és a dán bajnokságot egyaránt három alkalommal nyerte meg.
 

Búcsút inthetünk a Bajnokok Ligájának? " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB I

Az eddigi hárommal szemben a nyártól már négy selejtezőkört kell sikerrel megvívnia az OTP Bank Liga győztesének, hogy a Bajnokok Ligája csoportkörébe jusson, miután az európai szövetség (UEFA) megváltoztatta a sorozat versenykiírását. Az UEFA keddi tájékoztatása szerint a BL-selejtező ötszakaszos bajnoki ágán - ahová az NB I.

Videók