Szuperrangadót nyert a BL-ben a Veszprém!

A jól hajrázó Veszprém hősies küzdelemben 29-27-re legyőzte a vendég német Kiel csapatát a férfi kézilabda BL szombati csúcscsatáján, így továbbra is veretlenül vezeti csoportját. Gulyás ötször, Ilic, Marguc és Nilsson négyszer-négyszer talált be, a túloldalon Duvnjak hat gólt szórt.


A két csapat jól ismeri egymást, szinte minden évben találkoznak a legrangosabb európai kupában, legutóbb a májusi kölni Final Four elődöntőjében csatáztak, akkor a Veszprém győzött. Most viszont Nagy László és Christian Zeitz sérülés miatt nem állhatott a magyar bajnok szolgálatába.

Az első tíz percben fej fej mellett haladt a két "óriás", 5-5 után két kieli gól következett, s a volt veszprémi játékos, Marko Vujin is betalált. A kapuscsere jót tett a hazaiaknak, Mirko Alilovic védéseivel sikerült fordítani (26.perc: 13-12). A szünet előtti hajrá is a magyar együttesé volt, jellemzően azonban egyik gárda sem tudott két gólosnál nagyobb különbséggel vezetni a pihenőig.

A folytatásban rövid időre 18-15 is volt az állás, majd a bírók mindkét oldalról állítottak ki játékost. Mirsad Terzic büntetése alatt a Kiel felzárkózott 19-18-ra, ám Alilovic megakadályozta az egyenlítést. A vendégek külön őrzőt állítottak az előző kiírás gólkirályára, Momir Ilicre - akinek a héten született gyermeke -, így a szerb átlövő viszonylag nehezen került helyzetbe, védekezésben viszont hatalmas segítséget nyújtott társainak.

A pályán egyre nőtt a feszültség, miközben a lelátón a nézők kiváló hangulatot teremtettek. Szűk negyedórával a vége előtt 22-19-re vezetett a Veszprém, ekkor időt kértek a németek, a játékuk felgyorsult, s az 53. percben 24-24-re változott az állás.

A hazaiak időt kértek, a Kiel azonban fordított. Andreas Nilsson szinte ülő pozícióban szerzett góllal egyenlített, Alilovic pedig két lövést fogott. Gulyás Péter - aki a sérültek távolléte miatt most nem szélsőt, hanem átlövőt játszott - fontos pillanatban talált be ismét, majd jól szolgálta ki Nilssont.

Ilicet a záró percre kiállították, miután honfitársát, Vujint leütközte. A hétgólos Domagoj Duvnjak tartotta a lelket a kieliekben, ám az utolsó támadásban, emberhátrányban Cristian Ugalde eldöntötte a fontos csatát.

A Veszprémre jövő vasárnap is rangadó vár: a francia PSG vendége lesz.

Férfi BL, 5. forduló:
A csoport:
Veszprém-Kiel (német) 29-27 (17-15)

Később:
HC Zagreb (horvát)-Wisla Plock (lengyel) 20.00
Vasárnap játsszák:
Celje (szlovén)-PSG (francia) 17.00
Szerdán játszották:
Flensburg-Handewitt (német) - Besiktas (török) 33-25 (16-14)

B csoport:
Később:
Montpellier (francia)-Kristianstad (svéd) 17.00
Rhein-Neckar Löwen (német) - MOL-Pick Szeged, Mannheim 17.30
Kielce (lengyel)-Barcelona (spanyol) 18.00
Vasárnap játsszák:
Kolding (dán)-Vardar Szkopje (macedón), Bröndby 16.50

Az A és B csoportból az első helyezettek a negyeddöntőbe, a 2-6. helyezettek pedig a nyolcaddöntőbe kerülnek.

Videók