Őrült nagy csatát nyert a Veszprém a BL-ben

Az előző kiírásban finalista Veszprém - a kéztöréssel bajlódó Nagy László nélkül - feszült, izgalmas csatában 21-20-ra nyert a horvát HC Zagreb otthonában a férfi kézilabda BL harmadik fordulójában, úgy, hogy Momir Ilicet az első felvonás közepén kiállították.



Hatalmas iramban kezdett a közel 10 ezer néző támogatását élvező hazai csapat, és mielőtt nagyobb baj lett volna, gyorsan időt kért a Veszprém új vezetőedzője, Xavi Sabaté. Iváncsik Gergő meglőtte 366. BL-találatát, ezzel a klub legeredményesebb gólszerzője lett a legrangosabb európai sorozatban.

A 13. percben, 7-4-es hazai vezetésnél a Veszprém szerb világsztárját, az előző kiírásban gólkirály Momir Ilicet egyből piros lappal kiállították. Többek között Nagy próbálta meg visszafogni őt, annyira felháborodott a bírói ítéleten. A megfogyatkozott vendégek erejéből arra tellett, hogy ne kerüljenek komoly hátrányba.

Cserékkel próbált frissíteni az MVM, és ez nagyon jól bevált: a védelem összeállt - pedig két vezér, Nagy és Ilic hiányzott, ráadásul Christian Zeitz is megsérült -, és a horvátok innentől kezdve - a szünetet is átugorva - közel negyedóráig nem tudtak betalálni. A második félidő elején már a Veszprém vezetett (10-11).

A feszült hangulatú meccsen a hazaiak kikerültek a hullámvölgyből, és visszavették az irányítást. Állandósult a két-háromgólos különbség, miközben változatlanul sok volt a kiállítás és a reklamálás.

Az 57. percben 19-19-re módosult az állás, de a zágrábiak emberhátrányban is betaláltak. Jött az újabb egyenlítés. Horvát időkérés után Mikler Roland védett, majd Gasper Marguc nyolcadik góljával megint a Veszprém vezetett, az utolsó támadásánál pedig a hazaiak elveszítették a labdát.

A Veszprém jövő vasárnap a sereghajtó, pont nélküli török Besiktast látja vendégül.

A csoport, 3. forduló,
HC Zagreb (horvát)-Veszprém 20-21 (10-9)

Zagreb: Ivic - Rakovic, Sebetic 2, Susnja, T. Valcic, Kontrec, Mihic 1. Csere: Stevanovic, Horvat 3 (3), Pavlovic 6, Obranovic 3, Stepancic 4, Sabljic, Vujic, Kovacevic, Sandrk 1.
Veszprém: Alilovic - Marguc 8 (6), Zeitz, Nilsson 3, Palmarsson 2, Ilic 1 (1), Iváncsik G. 2. Csere: Mikler, Sliskovic 3, Terzic, Gulyás, Ugalde, Schuch, Rodriguez 1, Sulic, Lékai 1.
 
Hétméteres: 4/3 ill. 7/7
Kiállítás: 18 perc, ill. 12 perc

A csoport többi mérkőzésén:
Celje (szlovén)-Wisla Plock (lengyel) 25-28 (10-17)
Besiktas (török)-PSG (francia) 30-40 (17-21)
THW Kiel (német) - Flensburg-Handewitt (német) 27-23 (14-13)

Az állás:
1. Veszprém 5 pont, 2. PSG 4 (101-93), 3. Kiel 4 (81-73), 4. Zagreb 4 (70-63), 5. Plock 3, 6. Celje 2 (75-73), 7. Flensburg 2 (86-87), 8. Besiktas 0

B csoport:
Vasárnap:
Kristianstad (svéd) - Vardar Szkopje (macedón) 16.30
MOL-Pick Szeged - Barcelona (spanyol) 17.00
Montpellier (francia) - Kolding (dán) 17.00
Szerdán játszották:
Rhein-Neckar Löwen (német)-Kielce (lengyel) 32-32 (19-15)

Az állás:
1. Rhein-Neckar 5 pont/3 mérkőzés, 2. Szkopje 4/2, 3. Kielce 3/3, 4. Kristianstad 2/2 (65-60), 5. Barcelona 2/2 (55-54), 6. Szeged 2/2 (54-57), 7. Montpellier 0/2 (48-60), 8. Kolding 0/2 (44-63)

Az A és B csoportból az első helyezettek a negyeddöntőbe, a 2-6. helyezettek pedig a nyolcaddöntőbe kerülnek.

Videók