Nem foglalkozik a Veszprémmel a BL-döntős ellenfél

Kiril Lazarov, a Barcelona és Filip Jicha, a THW Kiel sztárja egyformán azt reméli, hogy csapata két tökéletes mérkőzést játszik majd a férfi kézilabda Bajnokok Ligájának - a Veszprémet is felvonultató - kölni négyes döntőjében a jövő hétvégén.


A macedón Lazarov - aki 2002 és 2007 között a Veszprém gólfelelőse volt - eddig kétszer volt második a Final Fourban, a cseh Jicha viszont 2010-ben és 2012-ben megnyerte a sorozatot klubcsapatával.

Lazarov, a BL kétszeres gólkirálya (2006, 2008) az európai szövetség honlapjának elmondta, hogy már a Flensburg-Handewitt elleni elődöntő is óriási összecsapás lesz, és a német csapat német környezetben roppant veszélyes.

Kiemelte: a kölni hétvégén végig jól kell összpontosítani, és két tökéletes meccsre van szükség, hogy sikeresek legyenek.

Jicha szót ejtett a Veszprém elleni elődöntőről is, hiszen tavaly a negyeddöntőben úgy ejtették ki a magyar bajnokot 61-59-es összesítéssel, hogy mindkétszer csak egy-egy gól volt a különbség a javukra. Azóta viszont a szerb Momir Ilic Kielből éppen Veszprémbe távozott, és ez a cseh játékos szerint előny a magyar csapatnak.

Hangsúlyozta: remek a viszonya Iliccsel, külföldi útjaik során sokszor voltak szobatársak, de a barátságot hatvan percre félreteszik. Megjegyezre: Ilicnek éppen az elődöntőben lehetne rossz napja, aztán felőle vasárnap már ismét brillírozhat.

Az elmúlt időszakban kisebb bokasérüléssel bajlódó Jicha szerint a BL-döntő légköre semmihez sem hasonlítható, és a sportág legfontosabb hétvégéje klubszinten. Az álmok beteljesüléséhez két győzelemre van szükség, de először valahogy a Veszprémen kellene túljutniuk.

"Remélem, a szurkolóink segítségével nagy odaadással játszunk majd, és kizárólag magunkkal foglalkozunk, nem a Veszprémmel" - jegyezte meg Jicha.

A kölni négyes döntő május 31-i elődöntőjében a Veszprém 15.15-kor játszik a Kiellel, míg a Barcelona-Flensburg összecsapás 18 órakor kezdődik. Vasárnap 15.15-kor lesz a bronzmeccs, a finálé 18-kor kezdődik.

Videók