Szerkesztő: Simon Zoltán
2018. 04. 18. 13:28

A sorsolásra kedd este került sor a magyar fővárosban, de az európai szövetség (EHF) a televízió-társaságokkal történt egyeztetések miatt csak szerda délelőtt tette közzé a torna pontos programját.

A címvédő Győri Audi ETO KC és a román CSM Bucuresti elődöntőjével kezdődik május 12-én, szombaton a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntője.

 
A sorsolásra kedd este került sor a magyar fővárosban, de az európai szövetség (EHF) a televízió-társaságokkal történt egyeztetések miatt csak szerda délelőtt tette közzé a torna pontos programját.
 
A győriek 11. alkalommal jutottak négy közé a Bajnokok Ligájában, melyet 2013-ban, 2014-ben és tavaly megnyertek. A CSM Bucuresti harmadszor játszhat az elődöntőben, 2016-ban aranyérmes lett, a fináléban éppen az ETO-t győzte le hétméteresekkel.
 
A két együttes hétszer játszott egymással a BL-ben, a bukarestiek egyszer nyertek a rendes játékidőben – éppen idén januárban –, a tavalyelőtti döntő döntetlenre végződött, ötször pedig a győriek győztek.
 
A másik ágon a Rosztov-Don a macedón Vardar Szkopjéval találkozik a Papp László Budapest Sportarénában.
 
A női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének programja:
 
május 12., szombat, elődöntők:
CSM Bucuresti (román)-Győri Audi ETO KC 15.15
Rosztov-Don (orosz) - Vardar Szkopje (macedón) 18.00
 
május 13., vasárnap, helyosztók:
a 3. helyért 15.15
döntő 18.00
 

Legfrissebb híreink


Élő eredmények