Kiküzdötte a győzelmet a Szeged a Breszt ellen

A Szeged kétgólos győzelmet aratott a vendég Breszt ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek ötödik fordulójában.


 

A Szegednek - melynek a keretéből ezúttal is hiányzott a Kielce elleni mérkőzésen két hete orrtörést szenvedett Szergej Gorbok - a tabellán előtte álló és eddig egy ponttal többet gyűjtött fehérorosz csapat ellen nagyon fontos volt a győzelem, ami kiélezett küzdelemben össze is jött.
    
Szűk tíz percig csak két-két gól esett, aztán a Szeged jutott vezetéshez, majd a 25. percig 10-6-ra elhúzott. A jelentős hátrány azonban nem szegte kedvét az ellenfélnek, amely a szünetig egyre zárkózott vissza. 
 
    
A pihenő után szívósan tapadt a hazaiakra a Breszt, s csak a félidő második felében nőtt időnként két gólra a különbség a Szeged javára. Többször is volt lehetőség hárommal meglépni, de mindannyiszor pontatlan volt az indítás vagy a támadásbefejezés. 
    
Az utolsó perc 24-22-ről indult, szegedi támadással, majd Juan Carlos Pastor vezetőedző 29.14-nél időt kért. A hazai csapat 29.40-ig támadott, a maradék időre pedig még két breszti kapufa maradt.
    
A győzelmükkel a negyedik helyre zárkózó hazaiak legeredményesebb játékosa Balogh Zsolt volt, kilenc góllal.
 
Bajnokok Ligája, 5. forduló, B csoport:
MOL-Pick Szeged - Meskov Breszt (fehérorosz) 24-22 (11-10)
 
 
Juan Carlos Pastor, a MOL-Pick Szeged vezetőedzője: - Fontos volt, hogy nyerjünk, mert egy hosszabb szünet jön most a BL-ben. Nagy nyomás alatt játszottunk, muszáj volt megszereznünk az első hazai győzelmünket. Az első félidő végén volt pár hibánk, amit ilyen szinten nem szabad véteni, ezzel jött vissza a meccsbe a Breszt. Kemény összecsapás volt, amelyen a védekezésünk közepe kiválóan működött. Nem játszottunk olyan jól, mint a Kielce és a Vardar ellen, de a sok munka így is két pontot eredményezett.
 
Szergej Bebesko, a Breszt vezetőedzője: - Megérdemelten nyert a Szeged, gratulálok nekik, de a saját csapatomnak is, mert jó meccset játszottunk. Csak huszonkét gólt szereztünk, ennyivel nehéz nyerni idegenben. Próbáltunk gyorsan kézilabdázni, sokat cseréltem, ez az első félidőben, támadásban működött is, de a másodikban a szegedi szurkolók olyan hangulatot teremtettek, hogy a játékosaim megijedtek, és pontatlanná váltak. Jó tapasztalatszerzés volt a találkozó. 
 
Stas Skube, a MOL-Pick Szeged irányítója: - Boldog vagyok, hogy mindkét pontot megszereztük ezen a nehéz találkozón. Nem most játszottunk a legjobban, de a győzelem volt a lényeg, és ez össze is jött.  
 
Rajko Prodanovics, a Breszt szélsője: - Furcsa volt négy év szegedi játék után ellenfélként visszatérni. A huszonkét gól tényleg kevés idegenben, ez dönthetett. Ez volt a harmadik meccsünk idegenben, talán a sok utazás is közrejátszott abban, hogy nem játszottunk tökéletesen. 

Videók