Kézilabda: győri edző lehet a világ legjobbja

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség illetékes testülete Ambros Martint, a Győrrel két Bajnokok Ligáját nyert spanyol trénert is jelölte a 2013-as év legjobb edzője címre.


Honlapja szerint az IHF a férfi és női szakágban is három-három jelöltet nevezett meg, közöttük szavazás dönt majd a győztesekről. A szurkolók és az újságírók június 30-ig voksolhatnak az IHF honlapján, illetve telefonon keresztül.

A 45 éves Martin 2012-ben szerződött Magyarországra, s tavaly mindent megnyert a Győri Audi ETO KC női együttesével, mely története első nemzetközi kupasikerét aratta a BL-cím megszerzésével. A spanyol szakemberrel idén is valamennyi elérhető címet begyűjtött az együttes, a BL-ben Budapesten, az első négyes döntőben aratott sikerrel védte meg címét.

A szakember két riválisa Morten Soubak, a világbajnok brazil válogatott szövetségi kapitánya, illetve Dragan Adzic, a montenegrói válogatott szakvezetője, az idén BL-döntős Buducnost Podgorica vezetőedzője.

Videók