Szerkesztő: Nagy Benjámin
2017. 03. 25. 17:31

A Veszprém Horvátországban, a Szeged Dániában lép pályára.

A horvát bajnoki címvédő zágrábiak honlapján Silvio Ivandija vezetőedző emlékeztetett rá, a SEHA Liga alapszakaszában decemberben kétszer is megmutatták, hogy képesek jó eredményt elérni szombati ellenfelükkel szemben. "Tizenhat év után először legyőztük őket, nem véletlenül" - fogalmazott. A zágrábi együttes hazai pályán 27-23-ra nyert, majd tíz nappal később idegenben csak három góllal, 28-25-re kapott ki.

   

Nem vagyok hülye - állítja a kapitány, aki a Veszprém edzője is " KÉZILABDA › Férfi válogatott

"Másképpen gondolkozok a kézilabdáról. De nem vagyok hülye, megtartom azokat a dolgokat, amelyek jól működnek. Vannak elképzeléseim, hogy min szeretnék változtatni a csapatnál és a klubnál is" - mondta a svéd tréner a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában azzal kapcsolatban, hogy Carlos Ortega és a jelenlegi szakember, Javier Sabaté által a Veszprém a spanyol vonalat képviselte.

"Egész héten a Veszprémre készülünk. Még a Krizevcima elleni kupameccsünkön is bizonyos kombinációkat gyakoroltunk, mert tudjuk, hogy a lehető legnehezebb ellenféllel találkozunk szombaton. Minden helyzetből rendkívül veszélyesek, mert minden posztra legalább két minőségi játékosuk van. Talán a külföldiek remek együttműködése és a beállójáték a legerősebb fegyverük, de biztos vagyok benne, hogy ismét megnehezítjük a dolgukat Zágrábban és Magyarországon egyaránt" - nyilatkozott a szakvezető.
   
Az olimpiai és világbajnok beálló, Igor Vori szerint nem lesz túlságosan sok hasonlóság a két SEHA Liga-meccs és a mostani két BL-találkozó között. "A papírforma szerint a Veszprém az esélyes, de ha a szezon legjobb hatvan percét produkáljuk, remélhetőleg jó eredményt érünk el. Amennyiben jól védekezünk és kevés gólon tartjuk ellenfelünket, meglephetjük" - vélekedett.
   
Az előző idényben BL-ezüstérmes veszprémiek idén eddig csak egy tétmérkőzést veszítettek, és az A csoport harmadik helyén végeztek. A zágrábiak már ötször kaptak ki 2017-ben, és hatodikként zártak a B csoportban.
   
A Szeged vasárnapi meccsének egyik érdekessége az lesz, hogy a szlovén irányító, Stas Skube testvére, Sebastian a dán Bjerringbro-Silkeborg együttesét erősíti. "Mindig különleges érzés, amikor a testvérem ellen játszhatok. Hozzászoktam már ehhez, mivel a szlovén bajnokságban rengetegszer előfordult. Sajnos ott legtöbbször az ő csapata nyert, mert szinte mindig a bajnokságot nyerő együtteseknél kézilabdázott. Eddig háromszor nyertem ellene, remélem, ez a szám növekszik most" - nyilatkozta klubja honlapján Stas Skube.
   
Hozzátette, bízik az idegenbeli sikerben, mert taktikailag jól felkészítette a szegedieket Juan Carlos Pastor vezetőedző.
   
A szegediek a B csoport harmadik, a dánok pedig az A csoport hatodik helyén zártak.
   
A magyar válogatott Jamali Iman fehérorosz együttese, a Meskov Breszt vasárnap a német Flensburgot fogadja. A balátlövő a közelmúltban térdsérüléssel küszködött, de már felépült, és szerdán az SZKA Minszk elleni bajnoki rangadón nyolc góljával a mezőny legeredményesebb játékosának bizonyult.
   
A férfi EHF Kupa csoportkörének utolsó előtti fordulójában a Tatabánya az izraeli bajnok Makkabi Tel-Aviv otthonában már egy döntetlennel is biztosíthatja a negyeddöntőbe jutását.

Férfi Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések:
szombat:
PPD Zagreb (horvát)-Telekom Veszprém szombat 18.00
vasárnap:
Bjerringbro-Silkeborg (dán) - MOL-Pick Szeged 16.50

Férfi EHF Kupa, csoportkör, 5. forduló, C csoport:
szombat:
Makkabi Castro Tel-Aviv (izraeli) - Grundfos Tatabánya KC 15.00

Kézilabda: hosszú kihagyás vár a vb-ezüstérmes játékosra " KÉZILABDA › Európai kézilabda

Rafael Capote fél év múlva térhet vissza.

Legfrissebb híreink

22:09 - Bombameglepetéssel indult a spanyol bajnokság - videó! NEMZETKÖZI FOCI
20:40 - Zárt kapu: ismét ott vannak az Újpest-szurkolók - kép MAGYAR FOCI
20:23 - NB I: a 94. percben dőlt el a bajnoki címvédő meccse MAGYAR FOCI
20:23 - A mesterhármas hengerelt: így kezdett a Juventus - videó! NEMZETKÖZI FOCI
18:28 - Eléggé nehéz dolga volt a Liverpoolnak - videó NEMZETKÖZI FOCI
18:12 - Bundesliga: Szalai Ádám és Dárdai Pál is örülhet NEMZETKÖZI FOCI
17:54 - Beszólt a sajtónak Kleinheisler menedzsmentje NEMZETKÖZI FOCI
17:39 - A Real Madrid nem fogadta el a Juventus 75 milliós ajánlatát NEMZETKÖZI FOCI
17:08 - Brutális! Ismét kiütötte ellenfelét a Manchester United - videó! NEMZETKÖZI FOCI
15:11 - Pólósaink kapujának közelébe sem jutottak az Universiade-rajton VÍZILABDA
14:59 - A hétfőtől ismét világelső Nadal biztos, hogy nem erre számított TENISZ
14:50 - Bundesliga: bemutatkozott a videóbíró a Bayern meccsén - videó NEMZETKÖZI FOCI
12:34 - Messiék különleges mezfelirattal emlékeznek a gázolás áldozataira NEMZETKÖZI FOCI
12:14 - Mbappé: megvan, melyik klub és mikor mutatja be NEMZETKÖZI FOCI
11:47 - Kezdődik az olasz bajnokság: sok csapat pályázik a Juve trónjára NEMZETKÖZI FOCI
10:52 - Hoppá: ezért nem tudja leigazolni a Barca a brazil klasszist? NEMZETKÖZI FOCI
09:37 - Fantasztikus hírt kaptak a német sztárcsapat drukkerei NEMZETKÖZI FOCI
08:40 - Döbbenet: a Barca ezért nem igazolta le a Real sztárját NEMZETKÖZI FOCI
07:30 - Szombati sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:05 - Remek? Ilyen helyzetből várja a Videoton az EL-visszavágót NEMZETKÖZI FOCI
21:22 - Hoppá: az olasz liga egyik legjobbja angol élcsapathoz igazol? NEMZETKÖZI FOCI
20:19 - Meglepő: ehhez a csapathoz igazolhat a Chelsea világsztárja NEMZETKÖZI FOCI
19:38 - Hihetetlen: újabb értékes játékosát veszíti el a Barca? NEMZETKÖZI FOCI
18:06 - Ilyen nincs: a PSG ezzel a képpel alázta meg a Barcát - fotó NEMZETKÖZI FOCI
17:13 - Látni kell: hihetetlen ódát költöttek Hosszú Katinkáról - videó ÚSZÁS
15:46 - A Barca klasszisának őszinte véleménye a csapat helyzetéről NEMZETKÖZI FOCI
15:33 - Botrány: a Barca új játékosának emiatt kell magyarázkodnia - kép NEMZETKÖZI FOCI
14:51 - EL: a Vidi mestere így várja a Partizan elleni mérkőzést NEMZETKÖZI FOCI
13:41 - BL: varázslatos gólt akasztott Korhut Mihály csapattársa - videó NEMZETKÖZI FOCI
12:36 - F1: meglepő helyre térhet vissza a mezőny AUTÓ-MOTOR
11:22 - Hoppá: lemondott egyik legjobb játékosáról az AC Milan NEMZETKÖZI FOCI
10:17 - Cristiano Ronaldo kiborult: a portugál véleménye az eltiltásáról NEMZETKÖZI FOCI
09:08 - Pimasz: Sergio Ramos így hergelte Messit a Real-Barcán - videó NEMZETKÖZI FOCI
08:15 - Szucsánszki Zita nagyon fontos bejelentést tett KÉZILABDA
07:52 - BL: Kleinheislerék reménytelenek, Korhuték reménykedők NEMZETKÖZI FOCI
07:39 - Így verte meg a Real a Barcát a Szuperkupa visszavágóján – videó NEMZETKÖZI FOCI
07:35 - Spanyol Szuperkupa: lazán múlta felül a Barcát a Real NEMZETKÖZI FOCI
07:22 - A csütörtöki sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
21:47 - Ancelotti hírt hírt kapott Neuer állapotáról a szezonnyitója előtt NEMZETKÖZI FOCI
21:11 - Nagyon aranyos Kapás Bogi Facebookos borítóképe - kép ÚSZÁS
20:37 - Kiváltotta a börtönbüntetését a portugál Európa-bajnok NEMZETKÖZI FOCI
20:24 - Komoly futballhatalom törli el a zárt kapus büntetéseket NEMZETKÖZI FOCI
19:49 - A PSG-ből igazol a Juventus NEMZETKÖZI FOCI
19:44 - A PSG-től igazoltak, náluk van a legtöbb BL-győztes Angliában NEMZETKÖZI FOCI
18:55 - Hat fontos hiányzója lesz a Vidinek a Partizan ellen NEMZETKÖZI FOCI
18:26 - Ronaldo eltiltása: döntöttek a Real fellebbezéséről NEMZETKÖZI FOCI
17:24 - US Open: döntöttek Sarapova indulásáról TENISZ
17:12 - A pénz mellé fontos áldozatot is kér a Liverpool a Barcától NEMZETKÖZI FOCI
16:51 - Hihetetlen: Mbappé többe kerülhet a PSG-nek, mint Neymar NEMZETKÖZI FOCI
16:47 - Storck 12 légiósnak küldött meghívót Ronaldóék ellen - program MAGYAR FOCI
14:12 - Robbie Williams döntött az NB I. hétvégi programjáról MAGYAR FOCI
13:59 - Év játékosa: csak egy ikon szólhat bele a Messi-Ronaldo csatába NEMZETKÖZI FOCI
12:46 - Több százmilliós tartozás: reagált az NB I-es klub MAGYAR FOCI
12:35 - Bayern-címvédésre fogadna a német edzők nagy része NEMZETKÖZI FOCI
11:02 - Hihetetlen összeget költöttek a nyáron a Bundesliga-klubok NEMZETKÖZI FOCI
10:00 - A továbbjutásért mennek az Eb-re a férfi kosarasaink KOSÁRLABDA
09:30 - Ennyit fizetettek most a legdrágábban eladott NB I-es focistáért NEMZETKÖZI FOCI
09:19 - Indiában kötött ki az MU-val BL-eket nyerő bekk NEMZETKÖZI FOCI
08:50 - Zidane szerint Ronaldo elégedetlen NEMZETKÖZI FOCI
08:34 - Bejelentés: döntött a Fradi Thomas Doll sorsáról MAGYAR FOCI
08:00 - NB I: nagyon komoly büntetést kapott a fővárosi együttes MAGYAR FOCI
07:30 - Szerdai sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
22:38 - BL: a Liverpool megleckéztette Szalai Ádám csapatát - videó NEMZETKÖZI FOCI
21:31 - Átigazolás: a Chelsea nagyon csúnyán keresztbe tehet az MU-nak NEMZETKÖZI FOCI
21:04 - Drasztikus változás lehet az angol átigazolási piacon NEMZETKÖZI FOCI
20:33 - Ilyen nincs: BL-győztes sztárcsapat jelentkezett be Usain Boltért NEMZETKÖZI FOCI
19:41 - Újabb világklasszist szerződtetne Pep Guardiola NEMZETKÖZI FOCI
18:40 - Hoppá: az NB I-ből igazol a Slovan Bratislava MAGYAR FOCI
18:37 - Döbbenet: ezért távozna Griezmann az Atlético Madridtól? NEMZETKÖZI FOCI
17:23 - Megható: óriási megtiszteltetés érte Michael Schumacher fiát AUTÓ-MOTOR
15:53 - Dzsudzsák gigászi balosa még mindig az igazi - videó! NEMZETKÖZI FOCI
14:59 - Belülről is megmutatjuk a Fradi új, modern csapatbuszát - videó MAGYAR FOCI
14:49 - Nagy a baj? Újabb kiváló játékos távozik a Barcelonától! NEMZETKÖZI FOCI
13:55 - A Bayern és a PSG után a Fradinak is jár a luxus - fotók! NEMZETKÖZI FOCI
13:24 - Ez igen: visszatér a Milanhoz a világklasszis csatár! NEMZETKÖZI FOCI
13:04 - Így sikerült Szepesi Niki visszatérése ÚSZÁS
11:29 - Meghosszabbították az NBA alapszakaszát AMERIKAI SPORTOK
11:26 - Barcelonában folytatja Hanga Ádám KOSÁRLABDA
10:49 - Görög Zita bevallotta: válogatott focistába szerelmes - fotó MAGYAR FOCI
10:32 - Visszatérőben a Fradi ultrái! MAGYAR FOCI
10:10 - BL-győztes tulajdonosa veheti meg az NB I-es csapatot MAGYAR FOCI
08:18 - Sírtak a melbourne-i magyar pólóhős gyerekei Budapesten - videó VÍZILABDA
07:45 - Folytatódik a BL, Szalai ádámék a Liverpool ellen NEMZETKÖZI FOCI
06:54 - Szurkolói balhé miatt szakadt félbe Dárdai Pálék kupameccse NEMZETKÖZI FOCI
06:35 - Készülőben még egy NB I-es stadion, drónról mutatjuk - fotók MAGYAR FOCI
06:29 - Készülőben egy újabb NB I-es stadion, drónról mutatjuk - videó MAGYAR FOCI
06:03 - A keddi sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
21:36 - Békéscsabán minden gyerek Baji Balázs akar lenni - videó EGYÉB SPORTOK
21:04 - Barca: fontos fejlemények Dembélé és Coutinho ügyében NEMZETKÖZI FOCI
20:52 - Nyolcvan, agresszív huligánt vettek őrizetbe Berlinben NEMZETKÖZI FOCI
19:36 - Így éli meg Märcz a pólóezüst után a Millenium vb-aranyát - videó VÍZILABDA
18:18 - Világhírű extrémsportolók Budapesten - soha nem látott trükökkel EXTRÉM SPORT
16:59 - Ennyi meccsre tiltották el Cristiano Ronaldót NEMZETKÖZI FOCI
16:42 - Majd' 500 millióért nyerte meg az utolsó Major-tornát a golfozó EXTRÉM SPORT
16:16 - Kínából igazolt több tízmillióért középpályást a Barcelona NEMZETKÖZI FOCI
15:55 - Így esett le majdnem Ronaldo a Real buszáról - videó NEMZETKÖZI FOCI
15:30 - Brutális eltiltást kaphat Cristiano Ronaldo - videó NEMZETKÖZI FOCI
15:08 - Babos Tímea előretört a világranglistán TENISZ
13:31 - Neymar szerint nem a halállal egyenlő elhagyni a Barcát NEMZETKÖZI FOCI
12:16 - Ezt mondta Usain Bolt a búcsúbeszédében EGYÉB SPORTOK
11:51 - A szövetségi kapitány szerint a magyar klubfociban megállt az idő MAGYAR FOCI
10:41 - Barca-Real: fényképek Ronaldo felsőtestéről NEMZETKÖZI FOCI
10:22 - Ezt mondta Zidane Ronaldo kiállításáról NEMZETKÖZI FOCI
10:17 - Új játékosokat kell igazolnia a Barcelonának NEMZETKÖZI FOCI
08:30 - Voltak, akik örültek a Realnak a Barca-stadion előtt - videó NEMZETKÖZI FOCI
07:15 - Súlyos büntetést is kaphat Ronaldo a Barca-Real után – videó NEMZETKÖZI FOCI
06:58 - Drámák sorozata volt a Juve-Lazio Szuperkupán - videó NEMZETKÖZI FOCI
06:14 - Neymar góllal és gólpasszal nyitott a PSG-ben - videó NEMZETKÖZI FOCI
06:05 - A hétfői sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények