Ismét jön a magyar szuperrangadó a női kézi BL-ben

A vendégeknek lenne nagyobb szüksége egy sikerre.


Szombat este ismét találkozik a címvédő Győri Audi ETO KC és a Ferencváros a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében.

 
A Ferencvárosnak nagy szüksége lenne egy bravúros idegenbeli sikerre, hogy ne negyedikként zárjon majd, és ne a másik csoport győztesével kelljen találkoznia a nyolc között. Az FTC legutóbb 2017 októberében győzte le az ETO-t, amelynek otthonában 2015 májusa óta nem sikerült nyernie.
 
"Hazai pályán és semleges helyszínen mostanság rendre jól megy nekünk a Győr ellen, de nagyon szeretnék most már idegenben is győzni" - mondta klubja honlapján Bíró Blanka, az FTC kapusa.
 
Az ötödik forduló magyar rangadójának a győriek számára már nincs tétje, biztosan a 2. csoport első helyéről jutnak a negyeddöntőbe. 
 
"Győr-Fradi meccs tét nélkül? Na, ez kizárt! Ha leállnánk kavicsot dobálni, még abból is presztízs lenne" - magyarázta Elek Gábor, a fővárosiak vezetőedzője.
 
Győri kollégája, Danyi Gábor emlékeztetett, hogy ellenfelüknek ezen a héten nem volt bajnoki mérkőzése, ráadásul múlt hétvégén sem kellett utaznia, ezért valószínűleg pihentebb, mint az ő csapata, amely szerdán Debrecenben lépett pályára.
 
"Nekimegyünk a Ferencvárosnak, hiszen mi mást tehetnénk hazai pályán, hazai szurkolótábor előtt, a Ferencváros ellen? Aki mást gondol, az nagyon tévúton jár, és nagyon nem ismer bennünket" - nyilatkozta Danyi.
 
Csapatából Fodor Csenge, a brazil Eduarda Amorim, és az idény végén távozó norvég Nora Mörk hiányzik majd sérülés miatt, a vendégeknél a holland Danick Snelder és a montenegrói Djurdjina Malovic nem játszhat.
 
Az EHF Kupában a Siófok vasárnap a norvég Storhamar vendége lesz a negyeddöntő első mérkőzésén. A magyar klub norvég edzője, Tor Odvar Moen a sérülésből visszatérő Such Nelli játékára is számíthat, így a lengyel Joanna Drabik kivételével mindenki játékra alkalmas állapotban van.
 
Az ellenfél legismertebb játékosa a 19-szeres magyar válogatott balszélső, Juhász Gabriella, aki korábban volt a Debrecen, a Győr, a Ferencváros és a Veszprém kézilabdázója is, Norvégiában pedig 2012 óta szerepel. A Storhamar csapatkapitánya Heidi Löke, a Győr korábbi beállója, aki a norvég válogatottal egy olimpiai, két világbajnoki és három Európa-bajnoki aranyérmet nyert.
 
A Storhamar a magyar csapatok közül legutóbb az Érddel találkozott, amelytől novemberben, az EHF Kupa selejtezőjének harmadik fordulójában egy góllal kikapott idegenben, a hazai visszavágót viszont öt találattal megnyerte.
 
"Ellenfelünk nagyon jó csapat, fizikálisan roppant erős, dinamikus kézilabdát játszik. Számomra ők a sorozat meglepetéscsapata pozitív értelembe véve. A csoportkörben kiválóan szerepeltek, kemény párharcra számítok" - nyilatkozta Tor Odvar Moen. A visszavágóra jövő vasárnap kerül sor.
 
A tréner hozzátette, ez a hét a feltöltődés jegyében zajlott csapata számára, illetve reményét fejezte ki, hogy vissza tudnak térni ahhoz a játékhoz, amelyet a Váctól elszenvedett vereség előtt stabilan mutattak.
 
A magyar csapatok hétvégi programja:
 
szombat:
 
Bajnokok Ligája, középdöntő, 5. forduló, 2. csoport:
Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 19.30
 
Az állás: 1. Győri Audi ETO KC 15 pont, 2. Vipers Kristiansand (norvég) 10 (233-211), 3. CSM Bucuresti (román) 10 (247-236), 4. Ferencváros 9, 5. Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 3, 6. Thüringer HC (német) 1
 
vasárnap:
 
 
EHF Kupa, negyeddöntő, első mérkőzés:
Storhamar HE (norvég)-Siófok KC, Hamar 18.00

Videók