Szerkesztő: Simon Zoltán
2018. 05. 12. 14:32

Hamarosan kezdődik a BL-elődöntő

A hétvégén ötödik alkalommal rendezik meg a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét a Papp László Budapest Sportarénában, ahol harmadszor lehet aranyérmes a Győri Audi ETO KC.
A győriek először 2013-ban nyertek BL-t, akkor még oda-visszavágós rendszerben került sor a fináléra. A következő évben vezették be a nőknél is a négyes döntőt, amelynek azóta rendre a magyar főváros ad otthont. Az első tornán a Győr bizonyult a legjobbnak, a másodikat magyar csapat nélkül rendezték, a harmadik alkalommal hétméteresekkel veszítette el a finálét a kisalföldi együttes a CSM Bucurestivel szemben, tavaly pedig a Vardar Szkopjét győzte le a döntőben, hosszabbításban.

A Vardar mind az öt tornán ott volt, de még egyszer sem jutott el a végső sikerig, az orosz Rosztov-Don pedig első alkalommal játszhat elődöntőt a BL-ben.

A győriek a szombati elődöntő előtt hétszer játszottak a bukarestiekkel, egyszer kikaptak a rendes játékidőben – idén januárban –, a tavalyelőtti finálé döntetlenre végződött, ötször pedig győztek.

A román csapat a dán Helle Thomsen irányításával kezdte az idényt, akit március közepén menesztettek. Utódja a svéd Per Johansson lett, aki tavaly is a BL-negyeddöntő előtt vette át az együttest. Az európai szövetség (EHF) honlapján úgy fogalmazott, játékosai a világ legjobbjai közé tartoznak, de ő azt szeretné, hogy csapatként is jobbá váljanak. „Nagyon jó játékosaink vannak, de most úgy tűnik, mintha egy kirakósjátékot kellene megoldanunk” – magyarázta. A tréner szerint Magyarországon nem lehetnek favoritok a Győrrel szemben, s az esélyeket egyenlőnek látja.

Kifejtette, tavaly nem tudtak olyan extrateljesítményt nyújtani, amellyel megakadályozhatták volna a Vardar sikerét az elődöntőben, a mostani idényben viszont keményen dolgoztak ezen. "A Metz elleni negyeddöntő első meccsén bizonyítottuk, hogy a világ bármely csapatának nehézségei lesznek, ha le akar győzni minket. A tavalyi elődöntő legfontosabb tanulsága, hogy az elejétől fogva összpontosítani kell, így kell hozzáállnunk a Győr elleni meccshez" – mondta Johansson.

Az ETO spanyol vezetőedzője, Ambros Martín hat év után távozik a klubtól a mostani idény végén, és az orosz Rosztov-Don trénere lesz. A győriekkel 2012 óta három Bajnokok Ligáját, négy bajnoki címet és öt Magyar Kupa-sikert ünnepelhetett.

Az 50 éves edző elmondta, rendkívül nyugodt, mert a sérülések ellenére sikerült a négy közé jutniuk. Tomori Zsuzsanna, a norvég Nora Mörk és a cseh Jana Knedlikova hétvégén sem játszhat, ő mégis magabiztosan várja a budapesti tornát. „Tudom, milyen nehéz dolgunk lesz, de rendben vagyunk. Elismerem, nem vagyunk a legjobb formában, de most nincs itt az ideje a sajnálkozásnak vagy a siránkozásnak. Ki kell mennünk a pályára, és a lehető legjobban kell játszanunk” – nyilatkozta.

Hozzátette, ebben a szezonban négy-öt alkalommal kellett átszerveznie az együttest, ráadásul azok, akik a közelmúltban tértek vissza sérülésüket követően, még nem tudják a legjobbjukat nyújtani. "Már nem is tudom, az elmúlt kilenc hónapban hányadik verziója a csapatomnak a mostani. De a legfontosabb, hogy sikerült teljesítenünk a kihívást” – magyarázta.

Ambros Martín úgy vélekedett, a sérülések szempontjából ez az eddigi legnehezebb idénye Győrben, a játékosokat pedig inkább emberileg, mint szakmailag tette próbára. „Ezt is túléltük, mert túlélők vagyunk. Csapatunk ereje éppen ezekből a problémákból ered, a legnehezebb pillanatokban ezek adtak erőt nekünk” – vélekedett.
 


Úgy fogalmazott, mivel a négyes döntőben a végső győzelemhez két nap alatt két győzelem szükséges, a tornának nincs esélyese, bármi megtörténhet, a szezon eddigi részében mutatott formából sem lehet egyértelmű következtetéseket levonni.

A vezetőedző kifejtette, a bukarestiek pihenhettek a négyes döntő előtt, és alaposan felkészülhettek, ők viszont a Ferencváros elleni, múlt szerdai bajnoki rangadó miatt ezt nem engedhették meg maguknak. „Nem volt időnk megfelelően felkészülni a tornára, de ha van egy százalék esélyünk a trófea megnyerésére, harcolni fogunk” – jelentette ki Martín, aki a középdöntőben lejátszott két meccs alapján úgy vélekedett, a CSM Bucuresti erősebb, mint korábban bármikor.

A négyes döntőbe jutott csapatok játékosai közül a román Cristina Neagu szerezte a legtöbb gólt (101) a BL mostani idényében, akit Martín jól ismer, hiszen ő a román válogatott szövetségi kapitánya is. „Ha jó napja van, megállíthatatlan, de ha szerez mondjuk 12 vagy 14 gólt, viszont a többi játékosukat megállítjuk, lehet esélyünk ellenük” – magyarázta. Érdekesség, hogy a svéd Isabelle Gulldén 14 gólt dobott a 2016-os BL-döntőben, amelyet a bukarestiek hosszabbítás után hétméteresekkel megnyertek a Győrrel szemben.

Az EHF elemzése szerint a győriek a kemény és fegyelmezett védekezésre építik játékukat. Az ETO büszkélkedhet a legjobb védelemmel a mezőnyben, ráadásul az egyik legeredményesebb támadójáték is a Győré. „A háromszoros BL-győztes remek példája annak, hogyan kell átalakítani a védelmet a gólszerzést szem előtt tartva” – vélekedett a szervezet honlapja.

Az analízis szerint a győriek minőségi kézilabdát játszanak, a titkuk pedig abban rejlik, hogy mindezt pontosan és egyszerűen teszik. A CSM Bucuresti legnagyobb erőssége Cristina Neagu és Isabella Gulldén játéka. Előbbi a támadások befejezéséért, utóbbi a játékszervezésért felelős. Ha ők ketten szinkronban, egymást kiegészítve kézilabdáznak, bárkit legyőzhetnek, a védelmük azonban sebezhetőnek tűnik – tette hozzá az EHF szakértője.

A budapesti négyes döntő programja:
szombat, elődöntők:

Győri Audi ETO KC-CSM Bucuresti (román) 15.15
Rosztov-Don (orosz) - Vardar Szkopje (macedón) 18.00

vasárnap, helyosztók:
a 3. helyért 15.15
döntő 18.00

Legfrissebb híreink

23:22 - Futball: komoly igazolást jelentett be a magyar klub MAGYAR FOCI
22:24 - EL: elképesztő győzelmet aratott az egyik esélyes NEMZETKÖZI FOCI
22:00 - EL: mutatjuk a Vidi meccsének góljait - videók NEMZETKÖZI FOCI
21:31 - EL: ezért kapott ki a magyar bajnok NEMZETKÖZI FOCI
21:19 - EL: elképesztő nyilatkozatot adott a Vidi magyar válogatottja NEMZETKÖZI FOCI
21:00 - EL: megkezdte szereplését a Vidi NEMZETKÖZI FOCI
19:55 - Sztárcsapathoz kerülhet a Viditől távozó klasszis MAGYAR FOCI
18:54 - Világbajnok lehet a manchesteriek új sztárja NEMZETKÖZI FOCI
17:48 - Vidi-BATE: a kezdőcsapatok NEMZETKÖZI FOCI
17:12 - Dzsudzsák az Al-Ittihad Kalba mezében - fotók NEMZETKÖZI FOCI
16:44 - Megoperálták a magyar válogatott hátvédjét MAGYAR FOCI
16:28 - Parádéztak a birkozóink Minszkben EGYÉB SPORTOK
15:03 - Visszatért az NB I-be Marco Rossi nagy kedvence MAGYAR FOCI
14:52 - Piros-kék lett a Groupama Aréna - fotó NEMZETKÖZI FOCI
14:22 - Babos Tímea fontos változásokat jelentett be TENISZ
13:14 - Berki itthon tornázhatna, de nem indul el a versenyen EGYÉB SPORTOK
13:01 - Botrány a Fradi-Újpest jegyei körül MAGYAR FOCI
12:14 - Kosarasaink kapitánya nem ismer kegyelmet és irgalmat - videó KOSÁRLABDA
11:51 - Világranglista: előrelépett a magyar válogatott MAGYAR FOCI
11:37 - Tudtak a BATE játékosai a Vidi egyik legjobbjának a tervéről NEMZETKÖZI FOCI
11:30 - BL-szintű csodagól a magyar másodosztályból - videó MAGYAR FOCI
11:18 - Elhunyt négyszeres olimpiai bajnok legendák EGYÉB SPORTOK
10:29 - Megvan Csank János helyettese MAGYAR FOCI
10:00 - Vidi-BATE: alapemberek nélküli fehérváriak NEMZETKÖZI FOCI
09:23 - Magyar foci: 3 vezetőedzőnek kellett mennie MAGYAR FOCI
08:55 - Hengerelt a Fradi - reakciók, tabella KÉZILABDA
08:35 - Görbicz Anita és Nagy László is kinevezés előtt áll KÉZILABDA
08:22 - Nevetséges Ronaldo kiállítása - új videó NEMZETKÖZI FOCI
07:28 - Csütörtöki sport: EL, Vidi-BATE, MTK-Fradi EZT LÁTOD ÉLŐBEN
22:59 - BL: elképesztő pofont kapott az egyik esélyes NEMZETKÖZI FOCI
22:04 - BL: mutatjuk, miért állították ki Ronaldót - videó NEMZETKÖZI FOCI
22:03 - Nehéz helyzetbe kerülhet Dárdai Pál NEMZETKÖZI FOCI
21:23 - Futball: áll a bál a magyar klubnál! MAGYAR FOCI
20:59 - BL: Szalaiék emlékezetes meccsel nyitottak NEMZETKÖZI FOCI
20:33 - Két sztár is az AC Milanba igazolhat NEMZETKÖZI FOCI
19:44 - Elveszítheti klasszisát a Barca, ehhez a topklubhoz mehet NEMZETKÖZI FOCI
19:02 - Meglepő helyre igazolt Dzsudzsák Balázs MAGYAR FOCI
18:03 - Fucsovics Márton újra parádézott TENISZ
17:44 - NB II: Legenda lett az utolsó edzője MAGYAR FOCI
17:22 - Rangadókról tett bejelentést az MLSZ MAGYAR FOCI
17:13 - Sztárjátékos igazolt Miskolcra KOSÁRLABDA
16:40 - Helyzetjelentés Nadal sérüléséről TENISZ
16:22 - Az Eb-hez hangolnák Messi és Neymar egyik vetélkedését NEMZETKÖZI FOCI
15:20 - Menesztette edzőjét az NB I-es klub MAGYAR FOCI
14:49 - Nagyon rossz hírt kapott a magyar klasszis KOSÁRLABDA
13:40 - Őszinte: reagált a Vidi edzője Lazovics visszavonulására MAGYAR FOCI
12:36 - Erőszakolós botrány: jogi pert indít a két ex-vízilabdás VÍZILABDA
10:19 - Balhé: Ramos kőkeményen reagált Griezmann szavaira NEMZETKÖZI FOCI
09:11 - Varázslatos góllal tért vissza az Inter a BL-be - videó NEMZETKÖZI FOCI
08:33 - Döbbenetes bejelentést tett a Vidi az egyik legjobbjáról MAGYAR FOCI
08:21 - Megalázóan csapták be Neymart Liverpoolban - videó NEMZETKÖZI FOCI
08:08 - NB III-as csapattól küldték el Csank Jánost MAGYAR FOCI
07:27 - Szerdai sport: Dübörög tovább a Bajnokok Ligája EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények