Győzött és továbbjutott a Győr

A címvédő Győri Audi ETO KC négy góllal legyőzte a Metz csapatát, így bebiztosította a negyeddöntős szereplését.


A női BL utóbbi két kiírásában nyertes Győr most csak a negyeddöntős szereplését biztosíthatta be, de a gárda elsődleges célja, hogy az első helyen jusson tovább a csoportjából, ehhez majd a Larvik otthonában kell győznie egy fordulóval később, február 28-án. Sok hibával kezdett mindkét csapat, 2-2-nél Kovacsics büntetőt rontott. Ahogy a beállós Löke könnyebben került helyzetbe, azonnal meglépett az ETO (9. perc: 6-3). Aztán a norvég sztárra jobban figyelt a védőfal közepe, így a szélen nyílt több lehetőség, Bognár-Bódi és Korsós élt is ezzel, majd 8-4-nél időt kért a Metz, amely átalakította addig gyenge védekezését. Ezek után sikerült is felzárkóznia, főleg az ex-győri Gros volt elemében. A hazaiak kilenc perces gólcsendet törtek meg 8-7 után, s ezzel együtt megint ráéreztek, miként kell átjátszani a metzieket. A vendégek főleg szabálytalanságok árán tudták megakasztani a támadásokat, a megítélt hétméteresekből pedig Korsós nem hibázott.

A második félidő elején Herr folytatta jó sorozatát, ziccereket fogott, segítségével nőtt a különbség. 19-14-nél azonban rövidzárlat állt be, a franciák sorozatban négyszer betaláltak, különösen Mendy sziporkázott emberhátrányban, jött is a hazai időkérés. Kovacsics hat perc után szerzett gólt a Győrnek, majd egy újabb emberelőnyben már nem volt gond: negyedórával a vége előtt 22-18 volt az állás a hazaiak javára. Felváltva potyogtak a gólok, szívósan tartotta magát a Metz, amely a hajrában fokozta az iramot, sorozatban dobott három góljával feljött 27-25-re. Az addig halványan teljesítő Müller azonban - nagyon jókor - magára talált, és ennek köszönhetően az utolsó percekben már nem kellett izgulnia a győri közönségnek.

Női BL, középdöntő, 2. csoport, 3. forduló:

Győri Audi ETO KC - Metz (francia) 31-27 (15-11)
a győriek gólszerzői: Löke 7, Korsós 6/5, Müller 6, Bognár-Bódi 4, Kovacsics 3, Szepesi 2, Szen 1, Hornyák 1, Aguilar 1

Pénteken játszották:
Sävehof (svéd)-Larvik (norvég) 20-25 (11-13)

Vasárnap játsszák:
Viborg (dán)-Baia Mare (román) 15.10

Az állás:
1. (és már továbbjutott) Larvik 14 pont/7 mérkőzés
2. (és már továbbjutott) Győr 12/7
3. Viborg 5/6
4. Metz 4/7
5. Sävehof 3/7
6. Baia Mare 2/6

A csoportból az első négy jut a negyeddöntőbe.

 

Videók