Görbicz: "nem akarok megint veszteni"

Bravúrra lesz szüksége a Győri Audi ETO KC-nak ahhoz, hogy a montenegrói Buducsnoszt Podgorica ellenében megnyerje a női kézilabda Bajnokok Ligáját, mivel - a rosszul sikerült hajrá miatt - Karl Erik Böhn csapata az első, veszprémi felvonáson csak 29-27-re tudott győzni.


 A különbség volt már ötgólos is, és éppen ezért volt csalódott a norvég szakember.

"Tudunk ennél sokkal jobban is játszani. Már tudjuk, miket rontottunk el az első mérkőzésen, és ezeket a hibákat ki lehet javítani" - mondta az MTI-nek Böhn, akit azzal a nem titkolt céllal "vett kölcsön" a győri vezetés a szezon végéig a magyar szövetségtől, hogy utána visszatér eredeti munkájához a magyar válogatott élére. "Bojana Popovicról is tudjuk, hogy a világ legjobb átlövőjének egyike, megbeszéltük, hogy 9-10 méteren belülről ne nagyon lőjön, de sajnos nem voltunk elég agresszívek vele szemben, ezért közelebbről is gyakran próbálkozhatott. Aztán 14 gólig meg sem állt. De ez csak az egyik gond volt. Főleg védekezésben volt más probléma is. A 29 lőtt gólunk elég lett volna egy biztosabb előnyhöz, de kaptunk 27-et."
 
    
A norvég szakvezető hangsúlyozta, hogy csapata képes lehet nyerni idegenben is, de ehhez gyorsan meg kell majd szoknia a podgoricai csarnok várhatóan félelmetes légkörét, és nem szabad annyit hibáznia, mint az első találkozón.
    
"Volt már rá példa, nem is egy, hogy kétgólos előnyt meg lehet őrizni idegenben. Sőt... A lényeg: nem szabad megijednünk, és azt kell játszanunk, amit tudunk. A sebességet nekünk kell diktálnunk, mert otthon szenzációsan zár vissza védekezésre a Podgorica" - tette hozzá Böhn.
    
Görbicz Anita éppen a visszavágó vasárnapján ünnepli 29. születésnapját. Jelezte: szebb ajándékot el sem tudna képzelni, mint a BL-trófea.
    
"Azért vagyunk profik, hogy ilyen állásból is megnyerjük a legfontosabb kupát. Tulajdonképpen erre a meccsre készültünk egész évben, nem akarok, nem akarunk veszíteni! Nagyon bízom benne, hogy megszakad a rossz sorozatunk, és végre mi nyerünk" - utalt a játékmester arra, hogy klubja fennállása során még egyszer sem diadalmaskodott európai kupában, ugyanakkor már hat döntőt elveszített.
 
    
A BL-ben 2009-ben, az EHF Kupában 1999-ben, 2002-ben, 2004-ben és 2005-ben, a KEK-ben pedig 2006-ban - utóbbiban éppen a Podgorica mögött - lett második az ETO.
    
A Buducsnoszt most először játszik BL-döntőt, előtte kétszer nyert KEK-et (2006-ban és 2010-ben). Beállósa, Ana Djokic - aki korábban a Győrt erősítette - jelezte: valóban félelmetes hangulat várható a csarnokukban, de ígéri, senkinek nem esik baja.
    
"Nekünk is a védekezéssel volt problémánk, is mi is jobbak vagyunk, mint ahogy Veszprémben játszottunk. Vitathatatlan, hogy az a két csapat a világ legjobbja, de szeretnénk, ha mi egy kicsit jobbak lennénk a Győrnél" - mondta Djokic még az első mérkőzés után.
    
A Győr mellett az FTC-Rail Cargo Hungaria is kupadöntős, mégpedig a KEK-ben, címvédőként. A ferencvárosiak a Viborg elleni vasárnapi, dániai visszavágót 31-30-as előnyről várják.

Videók