Fantasztikus védekezéssel nyert BL-rangadót a Veszprém

Az utolsó pillanatokig kiélezett mérkőzésen a Telekom Veszprém 21-19-re legyőzte a vendég német THW Kiel csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 4. fordulójában, így továbbra is veretlen csoportjában.


 

 
A rangadó előtt mindkét csapatnak 4-4 pontja volt, de amíg a Veszprém egy győzelemmel és két döntetlennel, addig a Kiel két diadallal és egy vereséggel érkezett a 4. fordulóra. Rossz hír volt, hogy Nagy László sérülés miatt változatlanul nem állhatott rendelkezésre, de hiányzott Lékai Máté is. A két gárda legutóbb a májusi BL-elődöntőben találkozott egymással Kölnben, és a magyar együttes akkor nyert.
 
Remek védekezéssel nyitott a Veszprém, a németek az első góljukat csak a 6. percben dobták, azt is büntetőből, de előtte már kaptak hármat. Egymás után két emberhátrányban sem tört meg a hazai lendület, ekkor Mikler valósággal parádézott a kapuban. A 12. percben szerezték második találatukat a vendégek. A félidő derekától felváltva estek a gólok, így állandósítani tudta előnyét a házigazda.
 
A második félidőt sokkal jobban kezdte a Kiel, ezúttal a Veszprém nem talált be hat percig (13-12). A cserék révén sem állt össze az ütőképes sor a vendéglátóknál, így a 41. percben egyenlíteni tudott a rivális (15-15). Erre viszont jól reagált a magyar csapat, és sorozatban lőtt három góllal megint ellépett, amikor a németek időt kértek. Ezután feljavult a védekezésük, és megkezdték a felzárkózást. Ráadásul még emberelőnybe is kerültek Terzic kiállítása miatt, ám Ilic kiélezett szituációban nem hibázott. A végén Mikler védett, ezzel eldőlt a rangadó.
 
A Veszprém védekezése - noha például az egyik oszlopos tag, Nagy László hiányzott - szenzációs volt, a Kiel nagyon ritkán dob ilyen kevés gólt, mint most. A folytatás sem lesz azonban könnyű a legrangosabb kupában: egy hét múlva Barcelonában lép pályára a magyar bajnok.
 
Férfi BL, A csoport, 4. forduló:
Telekom Veszprém - THW Kiel (német) 21-19 (13-10)
a magyar csapat gólszerzői: Marguc 5, Ancsin 5, Ilic 4, Palmarsson 2, Nilsson 2, Sulic 2, Ugalde 1
 

Videók